Mariupol az elesés határán, Putyin nem ül tárgyalóasztalhoz – háborús összefoglaló
Jelentős orosz előretörés keleten, félmillió menekült érkezett eddig Romániába.
Jelentős orosz előretörés keleten, félmillió menekült érkezett eddig Romániába.
A segítő szervezetek lehetetlen helyzetben vannak: olyan feladatot kell ellátniuk, amelyhez nem rendelkeznek elegendő erőforrással. Az állam pedig nem tesz semmit.
Bejártuk a mintegy 300 fő befogadására alkalmas Madridi utcai kibérelt munkásszállót.
A film megtekintése mindenkinek ajánlott, mert általános érvényű üzenettel bír a történelem sodrásába kerülő egyén traumáiról, belső vívódásairól és félelmeiről.
Több ezer halott fekszik Ukrajna mezőin, és azt mondják, hogy az oroszok nem hagyják cserben a sajátjaikat. Gyalázatos hazugság.
Idáig hárommillióan hagyták el Ukrajnát, és még milliók követhetik őket.
Sokan Budapestről mennek haza, miután a pályaudvarokon sem kapnak érdemi segítséget.
Koncertes megmozduláson várják az adományokat és a segítőket.
Olvasom az Origón, hogy a rendőrök kint segítenek a Keletinél az Ukrajnából érkező menekülteknek, és hogy Orbán Viktor most levélben arra buzdít, hogy segítsen mindenki.
A magyar lakhatási szervezetek a válságban azt teszik, amiben jók: megpróbálnak segíteni a kibombázott menekülteken.