Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Állami segítség nélkül üzemel az ország legnagyobb menekültszállója

Három budapesti kerület, Angyalföld, Újpest és Zugló határán létesült az ukrajnai háborús menekültválság legnagyobb magyarországi menekültszállója, amely jelenleg is teljes kapacitással működik. Az alig egy hete kibérelt, átadás előtt álló munkásszállón engedett betekintést a sajtónak a civil önkéntesek munkájába a menedéket létrehozó és működtető Migration Aid három illetékese, Siewert András, a szervezetője vezetője, Horváth Viktória, a Migration Aid sajtószóvivője, valamint Elődi Márton önkéntes.

Siewert András, Horváth Viktória és Elődi Márton a Migration Aid Madridi utcai menekültszállásán. Fotó: Mérce

Ha nem tör ki a haáború a szomszédban, a Madridi utca 9. szám alatt található épületen most még az utolsó simításokat végezné a kivitelző, néhány hónap múlva pedig – az optimista forgatókönyvek szerint – már ténylegesen munkások vehetik birtokba a szállót. Addig is azonban Ukrajnából érkező háborús menekültek lakják a tömegszállásokhoz mérten komfortosnak számító 64 szoba 284 férőhelyét: az ide érkező családokat többnyire privát szobákban tudják elhelyezni, van étkező, gyermeksarok, orvosi szoba, sőt a kisbabával érkező családoknak akár saját fürdőszobát is tudnak biztosítani.

A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce

De kik is érkezne ide pontosan, és hogyan? Elődi Márton hangsúlyozta, hogy önállóan érkező menekülteket nem vesznek fel a szállóra, hanem csak olyan rászorulókat, akiket a Migration Aid önkéntesei regisztrálnak a Keleti és Nyugati pályudavari segítőpontokon, majd ugyancsak az önkéntesekből szervezett fuvarhálozat segítségével odaszállítanak a Madridi utcába. A civilek elmondása szerint főleg nők és gyerekek érkeznek, és gyakorlatilag mindegyikük ukrán vagy orosz anyanyanyelvű, de szálltak már meg roma menekültek is.

A félreértések elkerülése végett azt is kiemelték, hogy ez egy tranzitszálló, azaz csak azzal a feltétellel vesznek fel ide menekülteket, ha maximum három éjszakára maradnak, és azt is meg tudják mondani, hogy hová szeretnének továbbutazni.

A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce

Budapestről egyébként rendszerint Nyugat-Európa legkülönbözőbb pontjaira utaznak tovább a menekültek  a tapasztalatok szerint – a Bécsbe indulóknak például éppen ottjártunkkor szerveztek buszokat az önkéntesek -, de szórványosan arra is van példa, hogy valaki hosszab távon Magyarországon tervez maradni. Azok számára, akik repülővel indulnának tovább, antigén-tesztre és PCR-tesztre való jelentkezéshez is biztosít lehetőséget a szálló.

A Madridi utcai szálló 100 százalékig civil – ezen belül több céges és alapítványi – felajánlásokból működik, Siewert András szerint a donorok 95 százaléka magyar. Mint mondta, kormányzati megkeresés ezidáig nem érkezett a Migration Aidhez.

A szálló bérlését és üzemeltetését a Migration Aid önkéntesei végzik: ottjártunkkor mintegy 40-50-en tevékenykedtek egyszerre. 0-24 órás ügyeletet is fenn kell tartaniuk, hiszen az éjszakai vonatokkal érkező menekültek regisztrációját is folyamatosan intézni kell. Rajtuk kívül azonban számos más szervezet végez kiegészítő tevékenységket a szállón és akörül: a krisnások és a Budapest Bike Maffia például meleg- és hidegételek szállításával segít be, de jelen van a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is, akik a szállón található gyemreksarok működtetésében jeleskednek, és képzett pszichológusaik foglalkoznak a háborús környezetből érkező gyermekekkel.

A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce

Nemcsak az anyagi, hanem a tárgyi feltételeket is adományokból biztosítják a civilek: ennek eklatáns példája a rengeteg tartós élelmiszer – köztük a menkültellátásban igen népszerű poharas Smack instantleves -, mikrohullámú sütő és egyéb, napi ellátáshoz kapcsolódó küldemény. De önként jelentkező víz- és gázszerelők segítettek üzembe helyezni a fűtést, szintén önkéntesek takarították ki az átadás előtt álló épületet és gondoskodtak internetelérésről, valamint önként ajánlkozó mosoda vállalta a szennyesek mosását is.

A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce

Elődi Márton szerint egyelőre rendkívül gyorsan és nagy számban érkeznek a felajánlások és az önkéntes jelentkezések is: ha valamire vagy valakikre szükségük van, az másnap már általában nem is számít hiánycikknek vagy hiányposztnak. A felajánlások kérése és az önkéntesek megszervezése alapvetően két platformon zajlik: a Migration Aid hivatalos Facebook oldalán, valamint a Migration Aid Madridi úti menkültszállás nevű zárt Facebook-csoportban. Siewert András szerint a jelenlegi adománykészeletekkel akár 1-2 hónapig is kihúzhatják, persze a különböző készletekben felmerülhetnek hiányok, amit egyből kommunikálni is szoktak a Facebookon.

Az elmúlt egy hétben már mintegy 700 menekült fordult meg a szállón, az üzemeltetők szerint pénteken telt ház volt.

A bejárásról élőben közvetítettünk, a videót itt lehet visszanézni:

Címlapkép: A Migration Aid Madridi utcai menekültszállása. Fotó: Mérce