Csak három uniós országban alacsonyabb a nettó átlagbér, mint Magyarországon
A nemzet gyorsnaszádja megelőzte Lettországot, Romániát és Bulgáriát is.
A nemzet gyorsnaszádja megelőzte Lettországot, Romániát és Bulgáriát is.
De a spárgaszedők kálváriájának még nincs vége.
Szembeötlő a különbség a két régió országainak számai között. Kelet-Európa ezért sok elismerést nemigen kap, a magyar kormány lépései is hibásak a The Guardian szerint.
Azokra a posztszovjet országokra fogunk fókuszálni, amelyek Magyarországhoz hasonló gazdasági szerkezettel és lehetőségekkel rendelkeznek, illetve hasonló problémákkal kellett szembenézniük már a krízis előtt is.
Az elmúlt hetekben oligarchák egy csoportja sikeresen buktatott kormányt, miközben az IMF által kikényszerített törvény, mely szerint a földek külföldiek által is megvásárolhatóvá válnak, hosszú távon áshatja alá az ország talpra állását.
Már Lengyelországban is átvállalja a kieső fizetések egy részét a kormány.
Az éjszaka közepén nyújtották be a módosítót, az ellenzék puccsot emleget.
A Nyugat-Balkán tőkeszegény, relatív gyenge államokkal, forráshiányos egészségügyi rendszerekkel néz szembe a koronavírussal. A jószomszédság előnyei sem mindenhol adottak.
A szakértők szerint ha megfosztják jogaiktól a kelet-európai munkavállalókat, attól még nem fog csökkenni a bevándorlás, az illegális foglalkoztatás és az emberkereskedelem viszont annál inkább megugrik majd.
A „becsület napi” megemlékezésekhez számos hasonlót rendeznek évről évre a 2. világháborúban a nácikkal szövetséges országokban. Ezek közül mutatunk be néhányat.