TGM: Soros Magyarországon és Izraelben
Ez az írás eredetileg 2017. július 12-én jelent meg, most Soros György 90. születésnapja alkalmából publikáljuk ismét.
Ez az írás eredetileg 2017. július 12-én jelent meg, most Soros György 90. születésnapja alkalmából publikáljuk ismét.
Sok (főként liberális) értelmiségi kétkedve néz a baloldaliak, környezetvédők vagy a média jó részének örök pesszimizmusára. „Miért szomorkodnak ezek? — kérdezik. — Miért nem nézik meg a tényeket?”
Tradicionalista keresztény alapokon álló konzervatív portál lesz.
Egy rakás, kormánnyal kritikus szervezet és személy banki adatait kérte be elvileg a pénzmosás és a terrorizmus elleni harc jegyében.
Éppen ezért ő nem is akar ilyesmit. Mindezt pedig egy fideszes szervezésű nemzetközi konferencián árulta el, amit élőben is közvetített.
A választást a jelek szerint kényelmesen nyerte a jobboldali HDZ.
Orbán barátjára még vár egy második forduló.
Az Orbánnal jó viszonyt ápoló, a munkások jogait viszont fokozatosan leépítő Vučić pártja aratott.
Dolenec és Žitko szerint azért erősödik Európa-szerte a jobboldal, mert meg tudják tenni azt, amit a baloldal nem: a globális kapitalizmus kárvallottjaihoz szólni. Ahelyett, hogy végignézi, hogy a népharag a nacionalista politikában kerül kifejeződésre, a baloldalnak újra merészen ki kell állnia az egyenlőség alapelvei mellett.
A pártoknak a szélsőjobboldallal szembeni önmeghatározás helyett alternatív álláspontokat kell kialakítaniuk, vagy újjá kell éleszteniük saját hagyományos álláspontjaikat, mint az igazságosság, demokrácia és a szolidaritás.