Háború és háború a Közel-Keleten: Szaddámtól 9/11-en keresztül Afganisztánig
Hogy jutottunk el 2001. szeptember 11-éig? És mi történt utána a globális terror elleni háború jelszava alatt?
Hogy jutottunk el 2001. szeptember 11-éig? És mi történt utána a globális terror elleni háború jelszava alatt?
Rekordsebességgel épülő falak és diszfunkcionális menekültpolitika várja a tálib totalitarizmus elől menekülő afgánokat.
Írásunkban az 1953-as puccshoz vezető események mellett azt járjuk körbe, hogyan tartották a nagyhatalmak évszázadokig az irányításuk alatt Iránt.
Összefogtak a kurd népállam ellen Kazahsztán fővárosában.
Fontos lépés az Obama által 2015-ben kötött, majd Trump által 2018-ban felrúgott egyezség visszaállításának irányába.
Több ezer iraki megemlékezéssel egybekötött demonstrációt tartott vasárnap Bagdadban, de Libanon fővárosában és a jemeni polgárháborús fronton is megemlékeztek az iráni katonai vezetőről.
A fejlett országok szinte az összes oltóanyagot felvásárolták, így mindenki másnak marad a járvány.
Idén elnyerte az alternatív Nobel-díjat, de ez nem hatotta meg a hatóságokat.
Ali Hámenei ajatollah állapota egyik napról a másikra romlott jelentősen a sajtóértesülések szerint.
A Mohsen Fakhrizadeh elleni merénylet jelentős indulatokat korbácsolt fel Izrael ellen Iránban.