Úgy néz ki, a kormány kamu összegre hivatkozhatott a TB-törvény elfogadásakor, a Pénzügyminisztérium cáfol
Csak egy háromszoros tévedés.
Csak egy háromszoros tévedés.
Még hivatalos statisztika sem készül az alzheimeresek számáról Magyarországon, így azt csak megsaccolni tudják a betegséggel foglalkozó szakemberek.
A Cser Ágnes vezette egészségügyi szakszervezet szerintük nem elég hatékony a bérharcban.
A tíz hónapja sztrájkoló sürgősségi osztályokhoz erős gesztussal csatlakoztak be az orvosok januárban: az utolsó töltényeiket vetik be a dolgozók Franciaországban az egészségügy kivéreztetése ellen.
Állításuk szerint mindenkivel azonos módon járnak el.
Megszűnhet a CT- és MR-vizsgálatok hosszú várólistája, emellett a budapesti járóbeteg ellátást is megtámogatják.
A finanszírozott vizsgálatok számát is növelni igyekszik majd a főváros.
A roma nők jogaiért pénteken délelőtt tüntettek a miskolci kórház előtt, miután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház dolgozói nyílt levélben írtak a kórházban folyó ügyekről.
Bangóné Borbély Ildikó szerint Kásler Miklósnak a kegyeltjei védelmezése helyett azonnal be kellene avatkoznia.
A tavaly szeptemberi sztrájk után idén januártól 130 ezer forintról 380 ezerre emelkedett volna az állami praxisok rezsitámogatása, az EMMI most mégis úgy tesz, mintha nem ígért volna ilyesmit.