Amikor Orbán Viktor Isten kegyelmének megnyilvánulására hivatkozik saját kormányzásában, csak tetőzi azt a hazugságot, hamis legitimációval erősíti meg hatalmát.
A Fidesz határon túli magyarok közötti túlsúlyára csak az jelentene megoldást, ha a magyar társadalomnak a Fideszen kívüli csoportjai is aktívabban törekednének a pozitív viszonyulás kiépítésére a kisebbségi magyar közösségekkel.
József Attila írásának, amelyre itt föl akartam hívni a figyelmet, úgyszólván nincsenek aktualizálható tanulságai, mivel a munkásmozgalom pillanatnyilag szünetel (jobb esetben talán „átalakítás miatt zárva”). De van, ami – a kontextustól függetlenül – mégis hasznosítható belőle.
A vokssal kifejezett hálával a mai határon túli magyar közösségek bennragadnak abban a kiszolgáltatott helyzetben, amelyet a magyar kormány saját politikai hasznára próbál fordítani – egyelőre a vártnál kisebb sikerrel.
Mielőtt még valakiben felmerült volna, hogy morális kötelességünk segíteni embertársainkon, Szájer József gyorsan a „holtak seregének” nevezte a menekülteket.
Erős hét volt ez, már ami a politikusi megszólalásokat illeti.
Tehetsz róla, tehetsz ellene!
A bevándorlás kapcsán szüntelenül tolják az arcunkba a töménytelen mennyiségű demagógiát. Pedig jó volna, ha korunk egyik legsúlyosabb politikai és erkölcsi kérdésében komolyan is feltennénk a kérdéseket: Be kell-e fogadnunk, kiket, hányat és miért?
A kormányszóvivő szerint nem az állam dolga eldönteni, szükség van-e az egyetemre. Vagy legalábbis most így döntöttek.
Mire az anyák hazamennek a kórházból, már százszor megkérdőjelezték a kompetenciájukat, és teljesen leépítették az önbizalmukat. Erről beszélni is nehéz, nem hogy mozgalommá szerveződve tegyünk ellene.
