Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagy volt a verseny, de végül Balog Zoltán szakadt el leginkább a valóságtól

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nemzeti ünneppel kezdtük a hetet, ahol a miniszterelnök, Orbán Viktor elég magasra tette a lécet, egy sor, akár faliszőnyegre hímezhető mondással is megörvendeztette közönségét. De ha azt hittük, nem lesz olyan, aki rá akar majd licitálni, tévedtünk. Lássuk sorrendben, mi minden történt az elmúlt napokban.

Orbán nem lehet túl elégedett: ezen a héten biztos nem ő nyerte meg a nagyotmondó versenyt (kép forrása: wikipédia)

Miniszterelnökünk október 23-án olyan mesterbeszédet mondott, amiben sikerült egyszer sem kimondania Soros György nevét, de röpködtek az olyan szép („nem akarunk feloldódni senkinek az olvasztótégelyében”) és értelmetlen („a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni”), illetve nyelvújító („szabadságnemzet”) kifejezések, amik mind arra voltak hivatottak, hogy kimondva-kimondatlanul ráfordítsák a Fidesz szavazóit a választási szezonra.

Ennek szellemében hergelt néhány nappal később már Semjén Zsolt is, aki még a Marton-ügyben is meglátta a lehetőséget, hogy a menekültek ellen hergeljen.

„Ha a nőket az erőszaktól meg akarjuk védeni, és azt akarjuk, hogy egy nő nőként élhessen, járhasson miniszoknyában, kendő nélkül, és szabadon élhessen mint nő, akkor a legfontosabb dolog az, hogy a migrációt megállítsuk” – világított rá a nemlétező összefüggésre menekültválság és az idehaza nap mint nap nőket érő zaklatás és erőszak között a kereszténydemokraták elnöke, egyben országunk miniszterelnök-helyettese.

Mindeközben viszont Németh Szilárd sem igazán fogta vissza magát, közepesen szexista megjegyzésekkel igyekezett lenyomni Demeter Mártát a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, amikor az LMP-s szakpolitikus Simicskó Istvánon kérte (volna) számon a magyar haderőreform átgondolatlanságát. Németh Szilárd viszont nem bírt magával, és mint a bizottság alelnöke, a következő szakmai választ adta Demeternek:

„egy liberális bulvársajtó szerkesztőségében, vagy egy pletykás fodrász szalonban érzi magát”.

Németh javára legyen írva, hogy azért a cukiskodásról sem feledkezett meg a héten, egy bölcsiben biggyesztet a gyerekek kezébe egy óriási táblát, amin rajta volt, mennyi pénzből újítják majd fel a bölcsit (307 millió forint). A gyerekek nem voltak túlzottan elragadtatva, de majd biztos örülnek, amikor kész lesz az új csúszda.

Demeter nem járt ilyen jól, kérdéseket akart feltenni, de valahogy ezen a héten két bizottság üléséről is kizárták: a nemzetbiztonságiéról is, és a honvédelmiéről is.

Lázár János viszont nagy köröket futott, a Kormányinfón röpködtek az olyan izgalmas kijelentések, mint például az „Európa nyitott kapukkal várja a bevándorlókat”, és hogy az „a legdemagógabb dolog, hogy vagyonnyilatkozatokkal hergelik a választópolgárokat”, miközben bőven elég lenne, ha a Parlamentben a pártok megegyeznének róla, hogy hogyan kell bevallani. Rogán Antalt ezügyben sajnos senki sem kérdezte meg… Lázár egyébként újságírói kérdésre közölte, hogy a kormánynak nincs mondandója a Marton-ügyben – hogy ez miért nincs így, arról itt írtunk, jó szívvel ajánljuk a miniszternek is, hogy olvassa el.

Szombaton aztán már tényleg azt hittük, hogy a humortorta tetejére Kovács Zoltán szóvivő biggyesztette fel a habot, miközben kedélyesen elmagyarázta, hogy nem a magyar állam dolga eldönteni, hogy szükség van-e a CEU-ra, és közben szemérmesen azt is bevallotta, hogy nem is igazán azok a technikai apróságok ösztökélték őket arra, hogy tavasszal mégis egy törvénnyel próbálják az egyetemet kiebrudalni az országból, hanem egy „sajátos világértelmezés”, ami „köszönőviszonyban sincs a valósággal.” Mármint Kovács szerint a CEU világértelmezése és a valóság nem köszönnek egymásnak. Ezen azért lehetne még egy kicsit vitatkozni.

De nem érdemes! Mert a hét mondása egyértelműen, minden kétséget kizáróan, toronymagasan és eget rengető bizonyossággal Balog Zoltáné.

„Farkas Flórián az első cigány vezető Magyarországon, akivel érdemben lehet és lehetett együttműködni. Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök” – nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere.

Sőt.

Balog emellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy szabálytalanság esetén eljár, akkor vizsgálatot indít, ha kell, feljelentést is tesz, mert csak „tiszta kézzel lehet csak részt venni” a roma politikában.

Szóval itt tartunk most. Az emberi erőforrások minisztere szerint az a Farkas Flórián, aki ellen egyébként jelenleg is több büntetőeljárás folyik, csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával, és akinek vezetése alatt úgy nagyjából 1,5 milliárd forint tűnt el a Híd a Munka Világába nevű foglalkoztatási szövetkezetnél, ahol felzárkóztatás helyett fotelekre költötték a pénzt – szóval ez a Farkas Flórián Balog szerint adott négy botránymentes évet az ÖRO-nak. De hogy regnálásának maradék 7 évével, meg úgy általában a többi ügyével mi van, arra elegánsan nem tért ki a miniszter. Talán ez az a pont, ahol valakinek érdemes lenne visszakérdeznie Kovács Zoltánnál, hogy akkor vajon kinek a világnézete nincs köszönőviszonyban a valósággal?

De hogy mégse ilyen gyászos hangulatban zárjuk a hetet, jöjjön egy kis színes hír a nagyvilágból.

Az egyik legrangosabb amerikai filmes szaklap, a Variety összegyűjtötte a világ szórakoztatóiparának ötszáz legbefolyásosabb szereplőjét. És igen, van magyar a listán, hazánk hírnevét Andy Vajna öregbíti. Méghozzá ezzel a kedélyes kis összefoglalóval:

„Köszönhetően szoros viszonyának a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, az elmúlt években növekedtek vállalkozásai Magyarországon is. Nem csak a kaszinókoncessziókat szerezte meg, de tavaly az ország második legnagyobb kereskedelmi csatornáját, a TV2-t is megvásárolta, az állami fenntartású Eximbank hitelének köszönhetően.”

Hát van innen feljebb?