Ha még az ellenzék látszólagos sikere is csak egy csapda, akkor az ellenzéki politizálás elveszíti minden tétjét, és csak a vereségtől való félelem marad jószerivel az egyetlen motiváló tényezője.
Orbán Viktor a parlamentben még tegnap is arról beszélt, hogy „teljesítmény nélkül” nem ad senkinek pénzt a kormányt. Aki tehát válság idején elveszíti a munkáját, annak coki.
Válság lesz, válság van. Hogy mennyire lesz mély, de főleg, hogy mennyire fog fájni és kiknek, az viszont azon múlik, hogy az állam mennyire képes és mennyire akar válságot kezelni. Az eszközök a rendelkezésre állnak.
Nem csupán a fake news, a gonosz politika, a társadalom kettéosztottsága az, ami széthúzza a társadalmakat, hanem a politikai figyelmetlenség is.
A koronavírus rávilágít társadalmi-gazdasági rendszereink számos válságtünetére, belső feszültségére. A pandémiát lehetőségként is felfoghatjuk, hogy változtatni próbáljunk, mielőtt ennél is súlyosabb bajba kerülünk.
Egy történet a szolidaritás hiányáról és szükségességéről a koronavírus idején.
A „bérből és fizetésből élők” és az inaktívak továbbá sem tartoznak a NER kegyeltjei közé.
A miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója ismét a bevándorlás szerepét hangsúlyozta a koronavírus terjedése kapcsán.
Mint a vízbe dobott kő után a fodrok, úgy hullámoznak néma halálok és szenvedések ezrei társadalmaink körül nap mint nap, azonban itt az ideje, hogy különösen figyeljünk a külvilágra.
A magyar gazdaság „jól teljesített”, hogy mi szükség volt arra, hogy „még jobban” teljesítsen, azaz a prociklikus monetáris politikára (gyorsulás idején rálépni a gázra), annak csak Matolcsy György a megmondhatója.