Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kezesbárányosítás, avagy a gondoskodó felügyelet anatómiája

Azzal valószínű mindenki egyetért, hogy a jelen rendkívüli állapotok rendkívüli intézkedéseket igényelnek, így a kormányoknak új hatáskörökre van szükségük a határok kontrolljához, a kijárási korlátozások vagy a karantén betartatásához, esetlegesen a fertőzött emberek nyomon követéséhez.

Azt azonban már többen aggasztónak találjuk, hogy a felhatalmazási törvény nyomán a járványügyi vészhelyzet miatt az Orbán-rezsim időkorlát nélkül, rendeletekkel irányíthatja az országot.

Az operatív bizottság, a védelmi bizottságok, a karhatalom a járvány megfékezése érdekében rendkívüli jogrend alapján hozhatnak döntéseket. A kormány a végrehajtó teljhatalom gyakorlásával szemben a járvány miatt szorongó, gyakran otthon tartózkodó, esetleg munkájuk, jövedelmük elvesztése miatt aggódó polgárok részéről csekély ellenállással találkozik.

A koronavírus-járvány ürügyén bevezetett diktatórikus hatalomgyakorlás anatómiájának megértése különösen sürgős, az általa jelentett veszély miatt sürgős figyelmet érdemel. A megértéséhez nagyban hozzájárulhatnak a kontinentális filozófia nagyhatású alakjának, Michel Foucault-nak gondolatai.

Jelen esszében nem szeretném didaktikusan kifejteni az összefüggést a Magyarországon napjainkban zajló hatalmi anomáliák és Foucault elméleti konstrukciói között. Arra szeretnék rámutatni, hogy Foucault elméleti és fogalmi rendszere fontos szempontokat kínál a Covid-19 járvány idején kialakult, a demokrácia intézményét komolyan veszélyeztető hatalmi helyzet társadalomelméleti vizsgálatához.

A nyilvántartó hatalom: mik a fekete pestis tanulságai?

Foucault A klinika születése (1963), A tudás archeológiája (1969) és a Felügyelet ​és büntetés (1975) című munkáiban fejti ki teóriáját a hatalom anatómiájáról. Felhívja a figyelmet az általa biopolitikának és biohatalomnak nevezett hatalmi stratégiákra, melyek jellemzőek a szekularizált posztindusztriális társadalmakra.

Foucault az 1348-1351-es, fekete halálnak is nevezett pestisjárvány vizsgálatán keresztül vezeti fel az XIV. századi orvostudomány epidemiológiai tudásának hatalmi intézményesülését, a figyelő felügyeleti hatalomgyakorlás kezdeteit.

A társadalomszervezés az epidémia idején abból indul ki, hogy az emberek maguk akarják önmaguk megfigyelését és a szabadságuk korlátozását.

Az elzárás, a karantén az orvostudomány járvány-menedzselésének régi eszköze. Már a történelem legpusztítóbb pestisjárványa idején is elkülönítették a pestiseseket, és körbekerítették a tartózkodási helyüket. A rendszer tulajdonképpen működött: őrszemek pásztázták az utcákat, a körletekért és körzetekért felelősséggel bíró ellenőrök naponta többször is ellenőrizték a fertőzött régiót, és közben jegyzeteltek.

A felügyelet természetessé vált a pestisfertőzött területen élők számára. A pestises betegek és a közöttük élő egészséges emberek számára a kontrolláló rendszer jelentette a hétköznapokat.

A karanténban élők nevét regisztrálták, a felügyelők mindenkit naponta látogattak, és akinél a betegség tüneteit vélték felfedezni, azokat speciális rendszabályok betartására kötelezték. A fertőzött területre a speciális helyzetre való tekintettel a teljhatalommal bíró kormányzó ügyelt.

A pestisjárvány apropóján kidolgozták a lakosság nyilvántartását, illetve nagy pontossággal feltérképezték a lakóhelyeket. A fekete halál elmúltával a járvány alatt született feltérképezés és népszámlálás, az elkülönítés és az elkülönítettek azonosításának és adminisztrálásának módszertana később sokban segítette a közigazgatás kialakulását és a hatalmi, (totális) kontroll fenntartását.

A járvány utáni hatalomgyakorlást előmozdította, hogy az emberi testek megtanulták akarni az önalávetést, az engedelmességet. A ragály alatt kiépített fegyelmező figyelem tudással bírt a hadra fogható férfiak lakhelyéről, de minimalizálta a bűnözés, a lázadás lehetőségét is, ezáltal megalapozta a totális kontroll lehetőségét.

A hatalom tekintete: miért építsünk tökéletes börtönt?

Foucault az adatgyűjtő, a feltérképező, a figyelő hatalom elemzése során Jeremy Bentham XVIII. századi filozófus-társadalomtudós Panoptikon börtön metaforáját gondolja tovább. A Panoptikonban, a cellában élő rab soha sem tudhatta bizonyosan, hogy épp követi-e vagy sem a fegyelmezés tekintete, de afelől bizonyos lehetett, hogy bármikor megvan a lehetőség arra, hogy figyeljék, ezért mindig rabhoz méltóan viselkedett.

Bentham börtönépületének a közepén egy megfigyelőtorony áll, melyet gyűrű alakban vesz körül egy olyan épület, amely körkörösen elhelyezkedő cellákból áll. A fiktív cellákba tetszés szerint elhelyezhetők pestises betegek, de behelyettesíthetők a koronavírustól racionálisan rettegő emberekkel, másképp gondolkodókkal vagy bárkivel, akit a hatalom figyel.

A Panoptikon jól szemlélteti a látható felügyeletet. A hatalom tekintete megakadályozhatja a fertőzések és járványok terjedését, de ugyanúgy megakadályozhatja a szökést vagy a lázadást is.

Benthamtól kiindulva Foucault-t a tudomány tárgyát képező testek felügyeletének és büntetésének a genealógiája érdekelte. E vizsgálódás egyik legfontosabb végkövetkeztetése az volt, hogy a panoptikus intézménynek tekinthető társadalom látható, intézményesült hatalma, a benthami őrtorony eltereli a figyelmet a központtal nem rendelkező, de mindent behálózó, szétszórt mikrohatalmi szövedékek létéről.

A mikrohatalom nem azonos hierarchikus, a felülről jövő kényszerítő hatalommal, inkább a testre íródott, a test működésébe kódolt, interiorizált fegyelmező minőséget, a folyamatosan jelenlévő tekintetet jelenti.

A testről szóló szakértői tudások, az orvosi, az epidemiológiai tudományos bizonyítékokon alapuló diskurzusok önmagukban is fegyelmező ágensek. A diskurzus egyszerre terméke és eszköze a fegyelmezésnek.

A kollektív test, a népesség teste, a lakosság teste engedelmesen behódol a tudomány tekintélyének, magától értetődőnek veszi a fegyelmező racionalitást. A gondoskodóan felügyeletet nyújtó rezsimekben a racionalitás és az ésszerűség maga képezheti a dresszúrát.

Az ésszerűség hatalom: hogyan engedelmeskednek a (test)tudományok?

Foucault lényegében a közösség érdekét szolgáló racionalitást problematizálja. Meglátása szerint a tudomány, a tudás, sőt maga a racionalitás is kényszerzubbonyként funkcionálhat. A politikai anatómia a test leigázását tudományos-racionális diskurzusok termelése és felhasználása által éri el. Az egészség és betegség szövegeit a hatalom tekintete által kísért engedelmes testek termelik.

A behódoló testek mentalitására jellemző lesz a kormányozhatóság (governmentality), más szóval egyfajta sóvárgás a felügyelet után. A kormányozhatóság jelentheti a rend, az ésszerűség és a racionalitás kultuszát egy olyan világban, ahol a hatalom soha nincs közel, de soha sincs távol sem…

A biohatalom az emberi élet biológiai és társadalmi szabályozásának a találkozása és összeolvadása. Eszköze az ésszerűség. Az tökéletesen racionális tűnhetett, hogy a pestisjárvány idején szükséges ismerni a lakosság tartózkodási helyét, mozgását, sőt akár azt is, hogy ki, kinek, mit mondott. Másfelől épp a józan ész szocializál a kormányozhatóságra, általa tanuljuk meg a saját magunk fölötti felügyeletgyakorlást.

A biopolitika a testekkel kapcsolatos hétköznapi, ésszerűnek tűnő közegészségügyi rendelkezések által is konstituálódhat. Olyan események ezek, melyekben kivételesen egyszerre rendkívül fontossá válik a biológiai fizikum és a társdalom kontrollja. A hatalom világértelmező narratívája esetenként bármennyire is elvontnak tűnhet, mégis áthatja az emberi test szöveteit.

Koronavírus-ármány: miként kezeljük (szociál)higiéniásan a ragályt?

A koronavírus epidémia Magyarországon tapasztalható járványügyi dresszúrája nem durván erőszakos, hanem a józan gondolkodásra kényszerítve fegyelmez. A látható központi állami hatalom panoptikus rendszere és testpolitikája epidemiológiai ésszerűségi elveket követ. A dekrétumokkal irányító teljhatalmú kormány sok szálon kapcsolódik a biohatalmi diskurzushoz.

A biopolitika társadalomszabályozási stratégiái tetten érhetőek a rendeleti kormányzás apparátusának a működésében. Az aktuálpolitika cinikus testpolitikai hangsúlyát az is alátámasztja, hogy a járványügyi intézkedések mellett a kormány első „szociálhigiénés” lépéseként törvénytervezetet terjesztett elő, melyben megszüntetné a nemváltoztatás lehetőségét. Mindezt március 31-én, a Transznemű Láthatóság Világnapján.

A biohatalom mester-narratívája az, hogy az ésszerűség felülírhat és legitimálhat bármit, ami a közösséget szolgálja. Sajnos az időkorlát nélküli biohatalmat maguk az engedelmes és kormányozható testek is akarják. A teljhatalom gyakorlását a járványtan ésszerűsége racionalizálja, biztonságot ígér, amiért viszonzásul lojalitást kér és lojalitást kap. Az engedelmes testek mindeközben otthon, a védőmaszkok mögé rejtőzve várakoznak.