A belarusz vasúti dolgozók ellenállnak a háborúnak, Németország és Hollandia légvédelmi rendszereket telepít Szlovákiába – háborús összefoglaló
Törökország szerint közeledtek az álláspontok. Oroszbarát pártokat tiltottak be Ukrajnában.
Törökország szerint közeledtek az álláspontok. Oroszbarát pártokat tiltottak be Ukrajnában.
A hivatali jelöltekről a jelölt szegények iránti szeretete, közösségiség érzése és „az idők jeleinek felismerési képessége” alapján fognak dönteni.
Az apró sikerek magabiztosságot adnak a további jogi érdekérvényesítéshez, a kollektív cselekvéshez is.
Jelentős orosz előretörés keleten, félmillió menekült érkezett eddig Romániába.
Napokig nem indulnak járatok a szigetország és szomszédai között, amíg nincs meg az új legénység.
A segítő szervezetek lehetetlen helyzetben vannak: olyan feladatot kell ellátniuk, amelyhez nem rendelkeznek elegendő erőforrással. Az állam pedig nem tesz semmit.
Továbbra is több mint ezer ember rekedt a romok alá Mariupol színházának bombázása után. Putyin beszédet mondott Krím annektálásának évfordulóján.
Bejártuk a mintegy 300 fő befogadására alkalmas Madridi utcai kibérelt munkásszállót.
Igaz, a felmérés még a kormányzati plakátkmapány indulása és az ukrajnai háború kitörése előtt készült.
Sikeres a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének és az Utcáról Lakásba Egyesület együttműködése.