Erdogan börtönéből üzent a törökországi Amnesty International elnöke
Immáron 300 napja, azaz tavaly június 9. óta tartják fogva Taner Kılıçet, a törökországi Amnesty International elnökét az izmiri Sakrin börtönben.
Immáron 300 napja, azaz tavaly június 9. óta tartják fogva Taner Kılıçet, a törökországi Amnesty International elnökét az izmiri Sakrin börtönben.
A miniszterelnök fogorvosaként emlegetett Bátorfi Béla neve is felbukkant az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) egyik, a magyar ügyészségnek költségvetési csalás gyanújával átadott jelentésében.
Húsvéti üzenete és a Hit Gyülekezetével kapcsolatos egyéb témák közé ékelte Orbán Viktor méltatását saját Youtube-csatornáján Németh Sándor egyházfő.
Havonta 25 millió forintnyi rendelkezésre állási díjat kap havonta a Fly-Coop Légiszolgáltató Kft. az Országos Vérellátó Szolgálattól(OVSZ) akkor is, ha gépei egy percet sem repülnek – írja a Népszava.
Megtalálta Orbán Viktor Soros György alapítványának címzett 1988-as önéletrajzát és motivációs levelét a L’Express című francia hetilap.
A miniszterelnök tárgyalópartnereinek kilétéről eddig nem voltak információk, most az Együtt elnöke név szerint említette Berényi Vincét és Máté Kristófot.
Az aHang aktivistái matricákkal és petícióval küzdenek a gyűlöletkampány ellen.
A Nemzeti Választási Bizottság határozata szerint a miniszterelnök és Czunyiné Bertalan Judit szabályt sértett azzal, hogy kampánytevékenységet folytattak az óvodások körében.
Rossz napja van a miniszterelnök lányának és vejének: Orbán Ráhelt egy hangfelvétel alapján azzal vádolják, hogy személyesen tárgyalt állami cégekkel kapcsolatos ügyekben, Tiborcz Istvánról pedig az derült ki, hogy túlárazott szoftverbeszerzésekben lehetett érintett.
Csak Washingtonban mintegy félmillió résztvevővel zajlott szombaton a „Menet az életünkért” címet viselő tömegdemonstráció, országszerte pedig 700 kisebb tüntetés volt az USA-ban.