Széchenyi-idézetet lógatott a beszédet mondó Orbán arcába a Momentum
„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”
„Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat.”
Március 14-én több mint hétezer közszolgálati dolgozó szüntette be a munkát.
Hamarosan megváltozik az EU-s támogatások szerkezete, az erre adott reakció állhat a kormány MTA feletti befolyásszerzési kísérlete mögött.
A jelenleg is tartó fűtési szezonban, azaz tavaly szeptember óta idén március 8-ig 164-en szenvedtek kihűléses halált Magyarországon a Magyar Szociális Fórum (MSZF) forrásai szerint.
Közelebbről nézve egyáltalán nem olyan fenyegető Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltjének „hármas ultimátuma” a Fidesznek.
Mármint akkor, ha a Magyar Hang nem egy másik ellenzéki újság helyét veszi át.
Még három várost, illetve fővárosi kerületet pipálhat ki az ellenzéki összefogás.
Az új szándéknyilatkozat szerint május végéig kaphatnák meg a kutatóintézetek a dologi forrásokat.
NER-idézetekkel és javasolt alternatívákkal díszítették fel az Olimpiai Park kerítését.
Egy héten belül két alkalommal is sikertelen volt a Nemzeti Választási Iroda kommunikációs rendszerének a tesztje a májusi európai parlamenti választás előtti országos technikai próbákon.