Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

TGM, a vagány ǀ TGM!

Biztosan lesznek, vannak nálam szakavatottabb társaim, akik kiváló érzékkel fogják bemutatni, fontosságát újra hangsúlyozni Tamás Gáspár Miklós történelmi jelentőségű elméleti munkáinak. TGM korszakos gondolkodó, a magyar értelmiségi színtér megkerülhetetlen óriása, a valódi magyar baloldal szellemi fáklyavivője. Volt és marad.

Én viszont TGM-ről, a vagányról szeretnék írni.

Nem arról, hogy sétabot, szivar vagy tánc meg bohém korszakok, hanem arról a vagányról, aki kimagasló intellektualitását nem habozik szórakoztató módon használni.

Nagyon ajánljuk a Belépési Küszöb TGM-re emlékező adását, amelyben Csepregi Dávid Schultz Nórával néhány számukra fontos szövegrészletet oszt meg Tamás Gáspár Miklóstól.

TGM interjú formában jutott el hozzám először: a 2014-es tusványosi beszéd és az internetadó-tüntetések körül az ATV-ben nyilatkozott többször. Politikailag céltalan, de lelkes, frissen érettségizett vidéki gimnazistaként lenyűgözött a kritikai éleslátása, határozott morális kitartása, megkérdőjelezhetetlen rendszerellenessége – írhatnám ezt is, de

valójában csak menőnek tartottam, szellemesnek és vagánynak.

Néhány évvel később szövegein keresztül megismertem az Egyenes Beszéd szórakoztató beszélő feje mögötti gondolkodót. Ekkortájt nagy boldogságomra időnként hozzám is eljutott egy-egy Comic Sansszel írt levele, amiben szintén fel lehetett fedezni a rocksztár magabiztos lazaságát. De sosem sikerült vele beszélgetnem. TGM megmaradt távoli intellektuális tekintélynek, aki olyan kitűnően meséli el nekünk a holt nemzedékek hagyományát. Örökölt körülményeink ismerete nélkül aligha tudnánk csinálni is a történelmet, és TGM nem félt a lidércektől.


Osztozom azoknak a véleményében, akik szerint túl van becsülve a demokratikus ellenzék szerepe a haza kiárusításában (jobbról vagy balról) a rendszerváltás környékén. De nem arról akarok most írni, hogy végülis ki hozta be az IMF-et (először), a Kis János vagy a Kádárék (amúgy Kádárék). Annyiról van szó csupán, hogy az SZDSZ végtelenül heterogén történetének egysíkúvá tétele és a „liberális értelmiség” homogenizálása (ami, bevallom, rám is jellemző) sok esetben félreértéseken vagy egyenesen szájhagyományon alapszik.

Éppen ezért izgalmasnak tartok minden olyan írást, tartalmat, beszélgetést, amely kontinuitást vél felfedezni a 70’-es, ‘80-as évek demokratikus (szocialista) ellenzéke és korunk csoportosulásai között. Ez a kontinuitás nem minden szempontból örvendetes, hiszen kortárs közösségünk is hordoz magán olyan elemeket (irónia, kétértelműség, színlelés, antipolitika és a felkentség tudata), amelyek a ‘80-as évek csoportjait is korlátok közé kényszerítették. Ugyanakkor hiba lenne eltagadni a Beszélő körétől a szabadságért (nemcsak szellemi, hanem anyagi, nemcsak egyéni, hanem társadalmi értelemben véve), az emberi méltóságért, az emancipáció ügyéért folytatott, sokszor nem pusztán intellektuális, hanem gyakorlati küzdelmüket.

Ebbéli érdeklődésem miatt időnként meg-meglátogattam a Beszélő mai napig elérhető honlapját, ahol a szamizdatban, később hetilapban és folyóiratban megjelenő szövegek visszaolvashatók.

A ‘90-es évek közepére a Beszélő az akkor koalíciós kormányon lévő Szabad Demokraták Szövetségének informális pártlapja lett. Közismert, hogy ekkorra a rendszerváltás sikertelensége, tragédiája, önámítása után TGM az emberi jogok talaján álló angolszász konzervativizmusba menekült (majd aztán újraolvasta Platónt).

Így botlottam bele egy általam addig nem ismert szerzőbe: Sipulusba.

Sipulus szövegei a szellem történelmi erejével és nem kisebb gúnnyal sújtanak le a ‘90-es évek hírlapjaira, folyóirataira, könyvkiadóira, színházaira és építészeire. A gúny egytől egyig a tartalom nélküli formára, a slendriánságra, hanyaságra irányul.

Aforizmákba öntött könnyfakasztóan humoros, szatirikus, ugyanakkor elkeseredett küzdelem azért, hogy a rendszerváltás utáni kultúra vadnyugati állapotába Bildungot, irányt és szubsztanciát ordítson. Rámutasson a képmutatásra, a kritikátlan mímelésre, az álcákra, a kultúrelit sekélyességére, a magasság ámítására és a koraszülött fogyasztói társadalom kultúrájának kulturálatlanságára. Egy végtelenül kelet-európai (és nehogy pejoratívan tessék érteni ezt) kultúrkritikus.

Aztán megláttam a szöveg végén, hogy [Tamás Gáspár Miklós]. Olyan volt, mintha egy titokra bukkantam volna. Ez ugyanaz a TGM, aki megtanított minket arra, hogy meghalt a baloldal, éljen a baloldal!

Magyar Barka, Magyar Farka, Magyar Sarka. Az eredeti „FIGYELEM! RIADÓ! HÜLYESÉG!” írások,

újságírók tárgyi, szerkesztői és szépérzéki tévedései kijavítva, e-mail címek híján csak így, a Beszélő hasábjain közölve. Hátha tanulnak is belőle.

Rövid keresgélés után pedig kiderült, hogy nemcsak egy perszóna létezik, hanem összesen három, Sipulus mellett Kákay Aranyos és Generalisszimusz. Amellett, hogy ezek a szatirikus kritikák önmagukban is fergetegesek, az álnéven íródott szövegekre érkező viccet értő és viccet nem szerető olvasói válaszok hatására olyan, mintha valóságos kabaréba csöppentünk volna.


Nagyon sokan tudnának mesélni arról, hogy TGM intellektuális fölénye nem jelentett egyértelműen fölényeskedést. Igaz, hogy felfelé ütött, de lefelé kezet nyújtott. Mégis olyan volt számomra, aki esetében azt érzi az ember, hogy minden szónak, minden beszélgetésnek súlya van, súlya lehet. Sosem beszéltem Tamás Gáspár Miklóssal, mert évekig úgy éreztem, hogy még nem állok készen: még nem fogalmaztam meg magamban tisztán azokat a kérdéseket, amelyekre válaszokat adhatna.

Ezekben az írásokban viszont mintha rátaláltam volna arra, akitől nem a politika, filozófia és az élet nagy kérdéseire kell válaszokat várnom, mint valami megkésett orákulumtól. Hanem akivel jó lenne csak úgy, egyszerűen összehaverkodni.

Ez az írás a TGM! című sorozatunk része, amellyel Tamás Gáspár Miklós szövegeire szeretnénk ablakokat nyitni. A felkért szerzők arra vállalkoztak, hogy olyan, számunkra fontos írásokat, beszédeket vagy előadásokat ajánljanak, amelyeken keresztül megfogalmazható az is, hogy személyesen és kollektívan milyen jelentősége, szerepe van TGM életművének számu(n)kra. A választás szükségképpen önkényes és esetleges, a sorozatnak lesznek könnyedebb és súlyosabb darabjai. Reméljük, hogy mindez lehetőséget nyújt arra, hogy szerzőként és olvasóként is minél többek számára megnyíljon egy olyan közös tér, amelyben Tamás Gáspár Miklós szövegeiről, s rajtuk keresztül magunkról beszélgetünk.