Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meghaladni az egydimenziós ellenzékiséget

A liberális ellenzék a 2022-es országgyűlési választásokon akkora pofont kapott a választóktól, hogy a Mi Hazánk adta a másikat. Április 3. józanító igazsága: sem az előválasztás, sem az összefogás nem csodafegyver önmagában. Nem váltja ki a kitartó terepmunkát, a választókkal való kapcsolattartást és a koherens, ideológiailag megalapozott világnézetet és szakpolitikai programot. Ahogy a professzionális kampányszervezést sem. Tény, hogy az ellenzék a kormánypárti erőforrások töredékéből kénytelen gazdálkodni. Mégis: azzal, hogy elindulunk a választásokon, elfogadjuk a játékszabályokat is.

Persze az sem igaz, hogy az előválasztás és az összefogás sehol nem vált be. Nagyon is működött például a Józsefváros és Ferencváros egy részét magába foglaló budapesti 6-os választókerületben, ahol Jámbor Andrással és a Szikra Mozgalommal olyan baloldali kampányt építettünk fel, amivel előbb az előválasztáson, majd április 3-án a Fidesz ellen is győzni tudtunk. Előválasztás nélkül nem jöhetett volna létre az a közös kampány, amellyel a helyi pártszervezetek felsorakoztak Jámbi mögött, és a Fidesz újra nevető harmadikként vitte volna el a választókerületet. Ezek a sikeres kampány szükséges, de nem elégséges feltételei voltak.

Mindeközben Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter nekiesett Márki-Zay Péternek, de van olyan ellenzéki pártelnök is, aki a napokban fedezte fel magának a Mércét, és első cikkében gyorsan meg is próbálta ezen a platformon megmagyarázni a kétharmadot és az „Orbán-MZP-sajtó-vidékiek” tengely felelősségét a csúfos ellenzéki bukásban. Kunhalmi Ágnes cikkében már csak az lett volna szürreálisabb, ha bármit állít a saját felelősségéről is. Ezek persze ugyanazok a berögzült reakciók, mint minden kétharmad után.

Az ellenzéki pártok pedig láthatóan még mindig azt gondolják, hogy a választókat az érdekli, hogy ki kivel áll össze a parlamentben, és ki kinek szól be a Facebookon. Csak a lényegi kérdésekről ne kelljen beszélni: arról, hogy hogyan szervezünk egy olyan országos hálózatot, ami úgy tud működni, hogy a választások után ne kelljen a „propagandával agymosott vidékiekre” mutogatni. Vagy arról, hogy hogyan állítunk elő olyan politikai programot, ami valódi alternatívát kínál a jelenlegi kormány politikájával szemben. Olyan programot, ami nemcsak arra elegendő, hogy interjúkban el lehessen dicsekedni azzal, hogy nekünk legalább van programunk, hanem tényleges alternatívát kínál, és bizonyítja a választók számára, hogy képesek vagyunk jobban működő társadalmat építeni, mint a NER.

A hazai politikai helyzet tehát szomorú, de valamelyest talán tisztult is. A negyedik kétharmad után most már mindenki számára világos: nem lehet többé a valódi munkát megspórolva állami támogatásból olyan pártokat építeni, amik aztán Facebook-live-okkal és parlamenti performanszokkal igyekeznek az ellenzéki buborékok napirendjén maradni.

Április első vasárnapja óta változtak a játékszabályok: most már csak a munka van és az eredmények. Aki ezeket nem tudja hozni, arra nincs szükség a politikában.

A választási kudarc után a balliberális ellenzéknek tehát új stratégiára van szüksége, amennyiben életben óhajt maradni politikai értelemben. Mindez a Szikra Mozgalom politikáján nem változtat: mi azt a stratégiát hajtjuk végre, ami mentén eddig is dolgoztunk. Ennek volt egy fázisa az, hogy intézményi képviseletet szerezzünk radikális baloldali politikai közösségünknek, a következő célunk pedig egy országos méretű baloldali hálózat felépítése – ennek előkészítését már a kampány alatt elkezdtük.

A Jámbi-kampány 600 napig tartott, az országos hálózatépítés pedig talán évtizedes távlatokat feszeget. De ha az ellenzék sorozatos kudarcai egyetlen dolgot megtanítottak számunkra, az az, hogy nem lehet megspórolni az alapos szervező munkát. Legkésőbb a választások éjszakáján pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy másféle munkának értelme sincs.

Elég volt a performatív játszadozásból és a súlytalan sajtótájékoztatókból!

Ahogy hóban-esőben ott álltunk Jámbiért a pultok mögött, ahogy végigkopogtattunk minden háztartást a választókerületben, úgy fogunk küzdeni a szervezet építésén is Budapesten, a városokban és előbb-utóbb a falvakban is.

A Szikra Mozgalom tagjai kopogtatás közben. Fotó: Mérce.

Ugyanazt a szemléletet visszük tovább, ami Józsefvárosban és Ferencvárosban működött: azért dolgozunk, hogy a társadalom válságára adott karakteres baloldali megoldások szervesen kapcsolódjanak az érintett közösségekhez, ahogy ezt a Diákváros ügyén keresztül a lakhatási válság helyi tematizálásával sikerült megvalósítani.

Mi ezért nem kinyilatkoztatni akarjuk a társadalmi valóságot, hanem megismerni. Nem elmondani akarjuk a választóknak, hogy mire van szükségük, hanem megkérdezni tőlük. Ez az egyetlen út az egydimenziós ellenzéki politizálás, a „bármit, csak Orbánt ne” stratégiai zsákutcájának meghaladására.

A célunk a baloldali alternatíva felépítése Magyarországon. Miért kellene hinnünk a (bal)liberális, liberális-konzervatív, jobboldali alternatívákban? Miért kellene a „kiábrándult fideszesek” mítoszára alapoznunk a választási stratégiát? Miért álmodoznánk bármi másról, mint hogy magunknak teremtjük meg azt a képviseletet, ami képes válaszokat adni a problémáinkra: a lakhatási és megélhetési költségek elviselhetetlen terheire, az egekben járó inflációra, a bomladozó egészségügyi és oktatási rendszerre, a leépülő dolgozói jogokra, az elemi gyűlöletre és félelmekre építő autoriter politikára, a média kisajátítására?

Ezekre az – egymással összefüggő – problémákra kell válaszokat találnunk, mégpedig olyan válaszokat, amelyek kilépnek a magyar politikát a rendszerváltás óta meghatározó elitharcok színteréről, és végre azokhoz fordulnak, akik valódi kárvallottjai a rendszerváltásnak, a globalizációnak, a gazdasági válságoknak. A célunk a valódi demokrácia: mind a politikai, mind a gazdasági demokrácia megteremtése.

Demokratikus, baloldali alternatívára van szükség a magyar politikai térben.

Mindenkit várunk a Szikra Mozgalom csapatába, aki ezekért a célokért szeretne dolgozni. A küzdelem a választásokkal nem ért véget – csak most kezdődik.

A szerző a Szikra Mozgalom elnökségi tagja.