Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi lassítja Putyin hadseregét?

Egy hete indított inváziót Oroszország Ukrajna lefegyverzése és „nácitlanítása” érdekében. Ha a háború kitörése előtt a titkosszolgálatok jelentéseit, nyugati diplomaták előrejelzését vettük alapul, vagy csak szimplán összehasonlítottuk a két ország hadseregének erejét, akár azt is gondolhattuk volna, hogy a háború néhány nap elteltével véget ér a masszív orosz erőfölénynek köszönhetően.

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök kétségkívül kimagasló fellépése hatalmas erőt adott mind az ukrán társadalomnak, mind pedig a hadseregnek. De önmagában ez, és a tonnaszámra Ukrajnába küldött nyugati fegyver alapvetően még nem lenne elég egy jól megtervezett hadművelettel rendelkező orosz hadsereg ellen. Igen ám, de az orosz hadsereg, úgy néz ki, nem jut egyről a kettőre, és egészen különös anomáliákat figyelhetünk meg az eddigi teljesítményükkel kapcsolatban.

Már a háború első napján elözönlötte az internetet számos olyan videó, amelyekben az út szélén veszteglő orosz tankokat és teherautókat lehet látni. Kétségkívül a legkomikusabb eset az volt, amikor két ukrán férfi felajánlotta az orosz katonáknak, hogy szívesen visszavontatják lerobbant járművüket Oroszországba. De hogyan lehetséges az, hogy a világ második legerősebb hadserege ilyen problémákba ütközik egy szomszédos országban?

Egyrészt Ukrajna nem egy kis méretű ország, még ha Oroszország mellett eltörpül is: keleti és nyugati határai nagyjából olyan távolságra vannak egymástól, mint mondjuk Salzburgtól Franciaország óceánpartja. Ebből következik, hogy ha egyszerre több irányból több tízezer katona lépi át a határt, többezres nagyságrendű nehézfegyverrel és járművel, akkor az nagyon alapos, és precízen kidolgozott logisztikai tervet is igényel. És úgy tűnik, ezzel eléggé híján van a támadó és egyben megszálló alakulat. Egyébként a rossz tervezés – és persze kivitelezés – is egy újabb érv amellett, hogy elhiggyük Szergej Lavrov külügyminiszter állítását, miszerint az invázió mindaddig nem volt tervbe véve, amíg Zelenszkij elnök a Budapesti Memorandum hatástalanságáról és Ukrajna atomfegyver-mentességéről kezdett beszélni.

Szintén fontos kérdés, hogy mégis hol a hírhedt orosz légierő? Gyakorlatilag a második világháború óta a hadászati stratégia egyik legalapvetőbb és legfontosabb eleme az ellenség légierejének és légvédelmének minél gyorsabb kiiktatása, mivel így ellenőrzés alá lehet vonni az adott ország légterét. Ennek egyrészt azért van jelentősége, mert onnantól kezdve a támadó fél a levegőből nagyjából védve van, másrészt viszont, ha valamilyen rejtélyes okból egy hadsereg, mint jelen esetben az orosz, nem használ az első perctől maximális tűzerőt (ennek alaptétele a légierő teljes bevetése) céljai elérésére, védtelen csapatai egyre nagyobb veszteségeket fognak elszenvedni. És mivel egy háború rettentően drága vállalkozás, az elhúzódó harcok egyre inkább növelik majd a költségeket is, nem beszélve arról, hogy az idő előrehaladtával egyre nehezebbé válik az ellenfél mentális megtörése is.

A kialakult helyzet annak tudatában még különösebb, hogy 2015 óta az orosz légierő gyakorlatilag tökéletes összhangban működött a szír hadsereg és különböző szövetségeseik (Hezbollah, iráni milíciák) szárazföldi egységeivel, aminek köszönhetően a szír kormány a gyakorlatilag biztos vereség árnyékából kimászva konszolidálhatta hatalmát az ország iparilag és gazdaságilag fontos részein. Ezzel szemben Ukrajna „csak” az ország keleti részén az Oroszország által támogatott, két szeparatista népköztársasággal (Donyeck és Luganszk) vívott – a teljesen megmerevedett frontvonalnak köszönhetően – első világháborút idéző lövészárok-csatát.

Így a direkt ütközetre egyértelműen az orosz fél volt jobban felkészülve, de úgy tűnik, az orosz döntéshozók valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a háború első fázisában mellékszerepet szántak csak a légierőnek.

A legkomolyabb amatőrizmust azonban kétségtelenül az orosz egységek kőkorszaki kommunikációjában lehet megfigyelni. Abszolút példa nélküli, hogy a 21. században, a modern haditechnika csúcsával (is) rendelkező hadsereg a digitális kommunikáció világában kétsávos Baofeng rádiókat és mobiltelefonokat kénytelen használni a harcok kellős közepén. Titkosszolgálati jelentések, a nyilvános frekvenciákat lehallgató (és zavaró) civilek felvételei, és a hadifoglyok kikérdezése alapján egyértelműnek tűnik, hogy nem csak az elképesztően alacsony harci morál, de a kommunikációs logisztika katasztrófája is komolyan hozzájárul az orosz hadsereg a várthoz képest kevésbé hatékony tempójához.

A már említett felvételek olyan eseményeket rögzítenek, mint tüzérségi támadás tervezése civil célpont ellen, egységen belüli veszekedés, sérültek és halottak számának megerősítése. Egy Kijevtől nyugatra létrehozott operációs központ az egyik felvételen a 200 halott elszállítását és 300 sebesült evakuálást tervezi, egy Harkovban zajló csata közben katonákat hallhatunk sírni, megfelelő térképek hiányára panaszkodni, vagy légicsapást kérni egy adott pozícióra. A nem biztosított kommunikációt gyakran zavarják civilek – és valószínűleg az ukrán titkosszolgálat is – aminek következtében néha a harc kellős közepén válik a kommunikáció érthetetlenné, ez könnyen visszavonulót eredményezhet.

A  ShadowBreak térinformatikával és open-source hírszerzéssel, illetve információelemzéssel foglalkozó csapat a következő kiszivárgó információkat osztotta meg:

Az elmúlt napokban sokat cikkezett a sajtó a Kijev felé tartó több mint 60 km-es katonai konvojról, amely első ránézésre valóban félelmetes, de ha figyelembe vesszük az eddig elkövetett logisztikai baklövéseket, már mindjárt kevésbé tűnik ijesztőnek. A kép- és videófelvételeket elnézve ismét csak az irányítás teljes kudarca tárul elénk. Alapvető stratégiai és logisztikai szempont ugyanis a konvojok mozgásának megtervezésénél, hogy lehetőleg minél nagyobb távolságot – de legalább 100-200 métert – célszerű a katonai járművek (tankok, csapatszállítók, nehézfegyverzet) között hagyni, ugyanis, ahogy korábban a gerillataktikából jól ismert rajtaütéses (ún. hit and run) támadás esetén is lehetett ezzel csökkenteni a kockázati faktort, úgy manapság a high-tech dróntámadások által okozott károk csökkenthetőek ugyanezzel az elvvel.

A Kijev felé tartó konvojt végül, nem túl váratlan módon, lesből indított támadás is érte Bucsa település környékén. Az ország más pontjain a török gyártmányú Bayraktar TB2-es drónokkal támadtak a követési távolságot be nem tartó orosz konvojokra, aminek köszönhetően tankok mellett BUK föld-levegő rakétarendszereket is sikeresen semmisítettek meg.

A fentiek persze nem akarják azt a hamis látszatot kelteni, hogy Oroszország vereségre állna, ugyanis nagyon lassan, de biztosan ki tudják használni azt az elképesztő túlerőt, amivel rendelkeznek.

De ezeket a jelenségeket kihasználva azért az ukrán hadsereg is tud bizonyos szinteken manőverezni egyelőre. Más kérdés persze, hogy a háború elhúzódásával sajnos valószínűleg az orosz hadsereg is komolyabb tűzerőt lesz kénytelen alkalmazni, aminek első jeleit az egyébként viszonylag nagyarányú orosz lakossággal rendelkező Harkov ellen már láthattuk az elmúlt napokban.

Mindezek tükrében viszont már mindjárt érthetőbbé válik Vlagyimir Putyin aggodalma a NATO keleti bővítését illetően, ugyanis, ha ilyen döcögősen megy egy olyan invázió, amiért neki megéri nemcsak önmagát, de egész Oroszország gazdasági, diplomáciai, sport- és kulturális életét is elszigetelni, akkor egy esetleges NATO-hadbalépés elképesztően gyors orosz vereséget jelenthetne.

Talán ennek az esetleges konfliktusnak a kockázatát hivatott mérsékelni, hogy az Ukrajna elleni támadást követő harmadik napon Putyin elnök már „harci készültségbe  helyezte Oroszország (nukleáris) elrettentő erejét”. Ha más már nem is, de ez talán elgondolkodtathatná a NATO vezetőit is, hogy van-e bármi értelme fenntartani a feszültséget, ha Oroszország a kettejük közti nyílt háború lehetőségét meg sem említve azonnal legpusztítóbb fegyvereit kezdi emlegetni. Mi értelme fegyverkezni, ha Oroszország adott esetben úgyis egyből az atomhoz nyúlna?

Putyin nyilvánvalóan – és teljes joggal — fél a NATO-tól, de ha a hadseregét nem is, azért az ő mostanában látott, korábban példa nélküli kiszámíthatatlanságát és kapkodását, esetleges hirtelen haragját azért célszerű lenne valamelyest komolyan venni, és legalább megpróbálni deeszkalálni a helyzetet, már amíg még lehetőség van rá.