A Mércén rengeteget foglalkozunk nemzetközi politikával, igyekszünk saját életünk, társadalmunk kihívásait minél szélesebb kontextusban bemutatni és értelmezni. Akik szintén szeretnek más országokban élő emberek történetein keresztül magukra, küzdelmeikre ismerni, vagy csak kitekintenének a Kárpát-medence hétköznapjaiból, azoknak jó szívvel ajánljuk az idei Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (január 22-30.) vetítéseit. Ízelítő a szerintünk legizgalmasabb filmekből.

Erőltetett menet

Kőszeghy Ferenc

Jessica Kingdom Erőltetett menet című filmje nem szokványos dokumentumfilm: nincsenek beszélő fejek vagy narráció, de magyarázó szöveg se, csupán felvételek a kínai gazdasági csoda mindennapjaiból. Fegyelmezett munkára buzdító utcatáblák, gyári munkások munkakeresés és munka közben, csapatépítő tréningek, céges bulik, gyors meggazdagodást ígérő tanfolyamok, influenszerek, vízi parkokban szórakozó középosztály és sajátosan torz nyugat-képpel rendelkező európa-mániás felsőosztály.

A film nagy részében sejtelmes, nyugtalanító aláfestő zene kíséri a képeket, emberi beszédet is csak azt hallunk, amit a felvételeken szereplő emberek maguk között beszélnek. A gyári munkások azon tanakodnak, milyen gyakran érdemes meghívni ebédre a főnököt. A céges bulin a celebként ünnepelt vezérigazgató arról szónokol, hogy Kínában társadalmi újraelosztás van, az jut gazdagsághoz, aki megérdemli. A nyugati etikettet betanító tanfolyamon az udvarias ölelést tanulják a leendő kínai tárgyalófeleknek, hisz az európaiak elvárják az üzleti életben a testi kontaktust. Az influenszer-képző hölgy elmagyarázza tanítványainak, hogy a tudás nem ér semmit, ha nem tudod eladni, ha nem szerzel elég követőt.

Mindehhez valóban nem is kell semmiféle narráció vagy magyarázat: a képek magukért beszélnek. A film minden pillanata a lehetetlenségig abszurd, épp azért, mert valóságos. A kínai neoliberalizáció, amelyről a Mércén is írtunk, ugyanazt az embertelen, lelketlen és értelmetlen világot hozta létre ott, amely itt, az általuk fetisizált nyugaton nagyon is ismerős.

Az emberek csak alapanyagok egy brutális gazdasági gépezetben, a munka, a szórakozás, az egész élet alá van rendelve a termelésnek és a fogyasztásnak. Ez a kínai „felemelkedés”, egy új, magasabb életrend, amelyben egy elképzelt nyugati életre való vágyakozás keveredik a nagyon is nyugati típusú kizsákmányolással és önkizsákmányolással.

Miközben az elit „francia stílusú” étteremben vacsorázik, a gyári munkások hazai piacra és nyugatra termelnek végtelen mennyiségű kacatot éhbérért és mindenféle munkabiztonsági rendelkezést mellőzve.

Komornyik-képzéseken tanítják az embereket, hogy kell késsel-villával étkezni és angolul beszélni, hisz a gazdagok „európai” szolgákra vágynak. Luxushotelek kertjében influenszerek fotózkodnak, és panaszkodnak a tűző napra – mellettük a fűben egy munkás gazol egész nap.

Mindez sokkoló is lehetne, annak kéne lennie, de túlontúl ismerős. Megbotránkoztatónak kéne lennie, ahogy kínai nők egyedi rendelésre készített szex-bábukat formálnak a gyártás során használt portól kiütéses kézzel, de mindez nem más, mint a jó öreg későkapitalizmus – kínai karakterjegyekkel.

Testek és hadtestek

Bogdán Erik

Andrei Kutsila dokumentumfilmje, A sztriptíztáncos és a tábornok elsősorban nem a maszkulinitásról és nem két férfi ideológiai csatározásáról, hanem a szeretetről szól.

Anatol és nagyapja – aki kiskora óta neveli unokáját, miután édesapja magára hagyta őt – párhuzamosan élnek egymás mellett egy apró panellakásban, Fehéroroszországban. Egy sztriptíztáncos és egy veterán tábornok. Egyik a jövőjét építi és a nyugat felé tekint, a másik a „dicső szovjet” múltban ragadt. Fehéroroszország társadalmának allegóriája egy apró, leharcolt lakásban.

Mindkét férfi a testével keresi vagy – annak idején – kereste a kenyerét: a katonaság és a chippendale szakma egyaránt fiatal férfiakból táplálkozik, megrágja, majd miután kiöregednek, „elhasználódnak”, kiköpi őket. De amíg ezzel Anatol teljesen tisztában van, és igyekszik továbblépni a vetkőzésen, addig nagyapja teljes életét és identitását a katonaság határozza meg, miközben az ország, amelynek az életét szentelte, hagyja, hogy ő elsorvadjon.

Ebből adódóan a két férfi folyamatosan vitatkozik egymással, de sosincs a szócsaták mögött gonoszság, rosszakarat vagy agresszió, ugyanis érezhető, hogy szeretik és támogatják egymást, így kettőjük közé nem tudnak beférkőzni a világról alkotott elképzeléseik közötti különbségek.

Azonban Anatol és Fehéroroszország sorsát egyaránt beárnyékolja a múlt, aminek a film során Minszk utcáin robogó tankok és harckocsik a mementói.

Bírákkal az utcán

Tremmel Márk

A tömegoszlató rendőrök ütemes trappolása az abortuszt ellehetetlenítő megannyi tüntetés során 2020-ban Varsóban. Az elmúlt években rengeteg tiltakozás folyt az országban a kvázi-falangista vezetés illiberális döntései ellen. A rendőrök egyre több embert állítanak elő, de a független bíróságok a vádlottak 98%-ában elutasítják a vádakat. A tüntetőknek joguk van kifejezni a véleményüket.

Hasonló mód a nyilvánosságnak joga volt megismerni a tárgyalás részleteit egy elcsalt 2017-es költségvetési szavazás során. Igor Tuleya bíró a nyomozást tárgyaló ülésre 2017 december 18-én beengedte a médiát az Oszlopos Termi meghallgatásokra, hogy szabadon tudósíthassanak az esetleges feltárt jogellenes kihágásokról.

Az kormánypárt emberivel feltöltött Igazságügyi Minisztérium a bírói függetlenséget megelégelve létrehozta a Fegyelmi Kamarát, ami Tuleya döntésének következményében, titkos adatok kiszivárogtatása ürügyén megvonta a mentelmi jogát és felfüggesztette őt.

A PiS (Jog és Igazságosság) pártja Jarosław Kaczyński vezetésével 2015-ben vette át a hatalmat. A kormánypárt elhivatott volt a Fidesz illiberális kereszténydemokrácia ideálját átültetni saját működésében, azonban több ponton akadályba ütközött, kezdve az alkotmányt az emberek védelmében értelmező bírákkal. A párt hamar megelégelte és elkezdte lebontani az alkotmányos garanciákat. A szájkosár-törvényként elhíresült szabályok alapján abszurd vádakkal indíthatnak fegyelmi pereket bírák ellen, ha azok nem úgy döntenek, ahogy az elvárt lenne tőlük.

Mi az a jogállamiság, amivel a Fidesz is állandóan kekeckedik az Európai Parlament előtt? Tuleya egészen egyszerűen, a vonaton utazva egy lemosható filccel felrajzolja az üvegre. Három láb, a végrehajtói, a törvényhozói és a bírói ág, ezeken áll az állam. Ha az egyiket meggyengítik, a felépítmény meginog. Ha többet, az építmény teljesen instabillá válik, és megszűnik létezni.

Nem tudom, hogy milyen helyzetben vannak itthon a bírák. Én nem találkoztam még eggyel sem, az eddigi ítéleteimet mindig csupán kézhez kaptam. Azt hallottam, hogy nincsenek jól. Néha előzékenyen döntenek, az jó, olyankor van is sűrű felháborodás és motyogás a párton belül. De legalább nekünk már nem kell alkotmányról beszélni, van helyette alaptörvényünk. Az ötös számú alkotmánymódosítóval a kormány az Alkotmánybíróság összes korábbi ítéletét érvénytelenítette. Azt hallottam, hogy az Alkotmánybíróság nem hagyja magát, amennyiben az alapvető jog nem változott, akkor a korábbi határozatokban szereplő indoklást továbbra is tartja. Remélem így van, nem tudom. Tüntettünk mi anno ez ellen? Nem is emlékszem már. De remélem, hogy ha baj van, akkor majd szólni fognak. Mikor Igor Tuleyát kérdezték, hogy miből meríti az energiát, hogy folytassa az igazságért folytatott küzdelmét a nyilvánosságban – hisz láthatólag nem egy kifejezett forradalmár-alak –, azt válaszolta, hogy ettől érzi azt, hogy ellátja a feladatát, és ha nem ezt tenné, akkor értelmetlen lenne a munkája. Remélem, itthon is minden szabadon gondolkodó személy legalább ennyire felelősségteljesen áll a feladatához.

Végül úgysem marad más, mint a hamvadó cigarettavég meg a király punk zenei betétek arról, hogy minden rossz.