Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lengyel kormány életbe lépteti az abortuszt ellehetetlenítő törvényt, 47 városban tüntetnek a nők

Ez a cikk több mint 3 éves.

Frissítés 2

A demonstrációk többek közt ezekben a nagyvárosokban folynak: Varsó, Poznań, Szczecin, Katowice, Łódź, Wrocław, Gdańsk és Krakkó.

Frissítés: 

Az Országos Nősztrájk holnap (csütörtök) estére blokádot hirdetett Varsóban, valamint az egész országot felszólították, hogy péntekre gyűljenek a fővárosba egyetlen hatalmas demonstrációra.

Korábban írtuk:

Szerdán hivatalosan is kihirdette a lengyel kormány az október végi alkotmánybírósági döntés értelmében szigorított abortusztörvényeket, illetve nyilvánossá vált a döntés mellett érvelő alkotmánybírák okfejtése is. A Julia Przyłębska-vezette testület három tagja fogalmazott meg ellenvéleményt.

A hírre azonnal mozgósítottak a nőjogi szervezetek, és 47 településen hívták utcára azokat, akik szerint elfogadhatatlan a már eleve kíméletlennek számító lengyel abortuszszabályozás további szigorítása.


Mint ismeretes, a lengyel alkotmánybíróság október 22-én döntött úgy, hogy a jelenleg érvényes, eleve rendkívül szigorú abortusz szabályozást tovább szigorítja. Amennyiben a döntés jogerőre emelkedik, onnantól kezdve Lengyelországban csak akkor kérhető majd művi terhességmegszakítás, ha az nemi erőszak következménye, vagy ha a magzat kihordása életveszélyt jelentene a nő számára. A korábbi szabályozáshoz képest ez annyiban szigorúbb, hogy a beteg magzat elvetetését sem engedélyezi, még akkor sem, ha az biztosan nem életképes.

A döntést követően a rendszerváltás óta nem látott méretű tüntetések robbantak ki az országban: nem egyszer például százezres tömeg gyűlt össze a nagyvárosokban. A tüntetések két fő követelése az abortuszszabályozást érintő alkotmánybírósági döntés érvénytelenítése, valamint a Jog és Igazságosság kormányának lemondása.

Szerda este fél 7 előtt valamivel az Országos Nősztrájk (Ogólnopolski Strajk Kobiet, OSK) szervezet aktivistája, Agnieszka Czerederecka így nyilatkozott:

„Készen állunk, hogy kimenjünk az utcákra. Máris indulunk, 18.30-kor találkozunk az (…) épület előtt, ami korábban [kiemelés tőlem – a szerk.] az Alkotmánybíróság volt.”

 

A varsói tüntetésen olyan transzparenseket látni több közt, mint „Ez háború!”, illetve „Választás szabadságát terror helyett!”. A rendőrség nagy erőkkel érkezett a tömeg felvonulására. A demonstrálók az Alkotmánybíróságtól a kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) székházához vonultak, s bár ott néhány szervező bejelentette a tüntetés hivatalos végét, sokan nem voltak hajlandóak hazamenni, és visszaindultak az Alkotmánybíróság irányába.


Krakkóban százak vonultak fel a belvárosban a kormányzati bejelentésre, Poznanban pedig nagygyűlés formájában zajlik a demonstráció.

Varsó ellenzéki polgármestere, Rafał Trzaskowski is kiállt a tüntetők mellett. Ahogy Twitter-üzenetében fogalmazott:

„Cinikus úriemberek úgy határoztak, hogy az oltási kampány körüli káosz tisztázása, a megfelelő mennyiségű oltóanyag beszerzése, az egészségügyi helyzet feletti kontroll visszaszerzése és a vállalkozók drámai helyzetével való foglalkozás helyett kivitetik a nőket az utcára. Nem csak a nőket viszitek utcákra ugyanakkor, az egész népnek elege van. Szenvedésre ítélni a nőket, és áldöntéseket kihirdettetni egy álbírósággal a lengyel nép ellenében már nem is puszta politika cinizmus. Szándékos és kiszámított tett az állam lerontására.”

A tüntetők között több ellenzéki politikus is megtalálható.

(tvn24.pl)