Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Varsóban több száz szélsőjobbos és LMBT-aktivista nézett farkasszemet

Ez a cikk több mint 3 éves.

Több száz szélsőjobboldali lengyel tüntetett ma Varsóban, miközben az utca másik oldalán LMBT-aktivisták festettek szivárványzászlót az úttestre.

A szélsőjobbosokat az a Lengyelország Ifjai nevű szervezet hívta demonstrálni, amelynek korábbi elnöke, Krzysztof Bosak nem rég a lengyel elnökválasztáson is indult (végül 7 százalékot szerezve).

A nacionalista fiatalok az LMBT-mozgalom szivárvány színű zászlaját égették a tüntetésen, több szóváltásra is sor került a két csoport között, amelyeket a rendőrség nagy erőkkel választott el egymástól.

Mérce nemrég számolt be róla, hogy körülbelül ötven civilt és aktivistát tartóztattak le Varsóban a lengyel hatóságok, miután a résztvevők szolidaritásból kiálltak egy bebörtönzésre váró LMBT-aktivista, Margo Szutowicz mellett.

Margo, valamint a Stop Bzdurom aktivista kollektíva több tagja nemrég szivárványos zászlóval borított be szobrokat a lengyel fővárosban – köztük egy Jézust ábrázolót is. Margo ügyvédje a Reutersnek ezután azt nyilatkozta: ügyfele akár két évnyi börtönbüntetésre is számíthat vallási szimbólum meggyalázásáért. Margot végül két napra rabosították, ám időközben egy újabb ügy miatt is elítélték: az aktivista állítólag többedmagával befestett egy ismert jobboldali szervezethez köthető teherkocsit, majd kivágta a kerekeit.

A Margo mellett kiálló aktivisták közül mintegy ötvenet tartóztatott le a rendőrség.

A Nemzeti Kínzás-megelőzési Program (Krajowego Mechanizmu Prewencji Tortur – NMPT) által megkérdezett aktivisták közül többen súlyos rendőri bántalmazásokról is beszámoltak: többeket még a rendőrautóban megvertek a hatóság emberei, testükön a jelentés szerint „jól látható sérülések” voltak.

Az NMPT által vizsgált esetek közül csak kevésnél fordult elő, hogy az előállítottak megfelelő orvosi vizsgálatban részesülhettek. Ezen esetek között is volt olyan, ahol a vizsgálat során a fogvatartottról még a bilincset se vették le, illetve a rendőrök végignézték a teljes procedúrát.

Több aktivista számolt be róla, hogy sokáig még a családjuk se tudott a hollétükről, mivel a rendőrök akadályozták a telefonos kapcsolatfelvételt.

Maciej Gdula lengyel országgyűlési képviselő, az ellenzéki Tavasz párt politikusa szombaton a Mércének úgy nyilatkozott, hogy

a hatóság brutális fellépése egyértelműen a jobboldali lengyel kormány elnyomó, kisebbségellenes politikájának eredménye.

A lengyel elnökválasztáson nemrég győztes Andrzej Duda fő kampányígérete a „hagyományos lengyel család” megőrzése volt, a szexuális kisebbségeket negatívan érintő törvények bevezetésével. Egy héttel a választás előtt például bejelentette, hogy megtiltja az azonos nemű párok számára az örökbefogadást.

(Reuters)
Címlapkép: flickr/Piotr Drabik