Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ne összeesküvés-elméletekről szóljon az ellenzék választási kampánya

Egy haláleset mindig borzalmas, és mindig a gyász által okozott sokkhatás uralja az első reakciókat. Nem volt ez másképp az ellenzéki körökben ismert facebookos aktivista, Homonnay Gergely esetében sem. A magyar sajtó szándékosan szűkszavúan számolt be a haláleset körülményeiről, majd néhány részlet is kiderült.

A milánói Corrierre della Sera egyik római munkatársa volt az, aki Homonnay szombat hajnali, tragikus halála után a helyszínen tájékozódva, részletes riportban számolt be arról, amit megtudott. A mentősökkel és az olasz rendőrség helyszínre érkező egységeivel, valamint annak a klubnak a tulajdonosaival, ahol a magyar aktivistát halva találták, egyaránt beszélt, ez alapján pedig megírta, hogy Homonnay mellett igen nagy mennyiségű, ismeretlen fehér port és ismeretlen folyadékot is találtak. Dulakodás nyomait nem fedezték fel az elhunyt testén.

Ennyire jutott jelenleg a nyomozás. Hamarosan pedig annyit fogunk tudni, amennyi a Tor Vergata Egyetemi Klinika boncolási jegyzőkönyveiből kiderül, ezt viszont a helyi média még nem publikálta.

Az első, olasz hír alapján azonban a magyar közösségi médiában gyorsan beindultak a vad elméletek. Egy másik, ismert ellenzéki aktivista, aki az utolsó napokban éppen Homonnay Gergelynél vendégeskedett például nyomban összeesküvést gyanított, és most már Facebookon azt követeli, az ellenzéki politikusok „valljanak színt” az ügyben. (Bejegyzését a kegyelet és kímélet nevében nem linkelem).

Sajnos a szándék, amely egy ember halálából bármiféle részlet ismerete nélkül megpróbál azonnal hasznos politikai eszközt faragni nem állt meg az elkeseredett, mégis nagy követőtáborral rendelkező ismerősnél, már ellenzéki képviselőjelölt is célozgatott arra, sok az ismeretlen körülmény. (Ennek pedig itt végképp nem csinálnék hírverést).

Ez kétségtelen, ugyanakkor feltételezve, hogy az illető sem tudhat többet, mint a római rendőrség, a spekuláció, a diktatúrázás és az álszent naivitás megnyilvánulása nem más, mint egy tragédia politikai aprópénzre váltása.

Mindehhez fontos megemlítenünk azokat a körülményeket is, amelyek egyeseket a kemény antiorbánista oldalon arra késztethetnek, hogy mindezt gondolkodás nélkül megtegyék.

Ha a gombamód szaporodó spekulatív bejegyzéseket nézzük arról, hogy bizonyosan „politikai gyilkosság” állhat a háttérben, akkor azt a szomorú következtetést kell levonnunk, az ellenzék saját táborát összetartó „meséje” és motivációja immár a legkeményebben elkötelezettek között is olyan gyenge és megkérdőjelezhető, hogy rákényszerülnek mindenkinél hamarabb és vérmesebben rávetniük magukat arra az eseményre, amely mögött legalább egy zs-kategóriás olasz krimi története felsejlik, hátha lehet belőle új, nagy „antiorbánista” sztori.

Ez a nyilvánosság-logika hasonlóan működik, mint a Donald Trump ellen felmerülő „orosz beavatkozási” vádak (Russiagate) idején keringő szaftosabb és teljesen képtelen pletykák, amelyek a magukat komolyan vevő liberális médiába is részben bekerültek, például arról, hogy Trump orosz postituáltakkal szórakozó KGB-kém. Mintha ezért kellett volna tőle megszabadulni, nem veszélyes nihilizmusa és emberellenes eszméket hirdető társasága miatt.

Maga az áldozat, Homonnay, pedig – noha most, halála után, sokan pajzsra emelik – életében maga is ugyanazt a pártos, beszűkült, antiorbánista és gyakran mindenféle ellenzéki különvéleményt is üldöző hozzáállást képviselte, ami a halála után a közegét megszállta.

Ők azért képzelik „gyilkosnak” a kormányt, azért érvelnek amellett, hogy csakis Orbán lehet ezért is valamilyen módon felelős, mert ezek szerint amúgy semmiféle nagy történet, komolyabb politikai meggyőződés, vagy közös társadalmi cél nem tartja össze őket.

Ezt az vákuumszerű ürességet pedig misztikával, detektívregényekkel és az idejüket lefoglaló privát nyomozgatással töltik ki.

Az átlagos ellenzéki keménymag azonban a Homonnay-eset szempontjából még a kisebbik probléma. Az viszont a nagyobb, hogy mindig akad olyan, több ezer, több tízezer követővel rendelkező baloldali influenszer – vagy akár több is –, aki szinte a halálhír pillanatában azonnal közösségi médiás, politikai tőkét próbál kovácsolni az egészből.

Óriási politikai buborékok nőttek ki a távoli techmilliárdosok által irányított közösségi médiában. Ezek közül csupán az egyik az, ahol Homonnay halála krimiszerű nyomozást indított be, amelynek a kifutása, soha el nem ért végcélja a főgonoszként elképzelt Orbán Viktor végső, sátáni, majdnem emberfelettien gonosz alakjának leleplezése. De a követők többségének számára ez a buborék a közösségi média valósága, ugyanúgy, ahogyan az Orbán-rajongók tízezres csoportjai napról napra újra legyőzik a nemzetközi kommunista rémet. 56 minden nap.

Mindez azonban egyfajta felszíni látszathullámzás, ami csendes, élettelen és sötét tengermélyet takar. És ez az igazi probléma.

Márki-Zay Péter úgy nyerte meg – visszalépések után – az őszi előválasztást, mint a politikai elit kultúrájától távolabb elhelyezkedő, valamiféle mára alig létező, kisvárosi-vidéki „tisztességes, keresztény családapa”, aki az elveszett és a 2010-es évek végére kialakult nosztalgiakultúrában a veszettül keresett értékek pillanatnyi megtestesítője.

Azóta csak olyan megszólalásai és minibotrányai voltak, amelyek ezt a képet rombolták. Kiállni a határkerítés elé, és magunkra húzni Rogán Antal migránsozós retorikáját ugyanúgy erózió egy gyorsan megjelenő és gyorsan sikeressé váló, tisztességes imidzsen, mint ahogyan az a legutóbbi megszólalása a covidba belehaló fideszes idősek nagy számáról. Ahogyan azt előttem már megírták, ez nagy probléma, de csak részben azért, mert a régi politikai elit ellen fellépő keresztény családapa karaktert teszi kérdésessé.

A nagyobb probléma, hogy a kemény beszólogatásnak szánt felszín titka valójában az, hogy nincs egységes jövőkép, program, vízió, ötletek és karakter, amivel a miniszterelnök-jelölt – hagyományos szerepe szerint – összetarthatná az ellenzéket, mint egyéges politikai erőt. Ha lenne, minden mondat és minden mondat végén lefelé vitt hangsúly ezt a gondolatot szolgálná.

Nagyjából tudjuk, mit gondol Márki-Zay Péter a világról. Tudjuk mit gondol az ország jelenéről és jövőjéről Gyurcsány Ferenc, Jámbor András vagy Hadházy Ákos, mint autonóm politikusok. Annak viszont fizetek egy jó lángost valahol, aki meg tudja mondani, vagy akár fel tudja idézni, hogy az Egyesült Ellenzék, Egységben Magyarországért, vagy hívjuk bárhogyan is, mit gondol, mi a hosszú távú terve, és milyen országot szeretne itt látni 2030-ban. Valamikor október és március között, az ígéretek szerint, meg kellene tudnunk, eddig azonban csak a felszíni vízibolhacirkuszt nézhettük nap nap után. Már ha valaki nem unja még ezt nézegetni.

„Magyarország előre megy, nem hátra” – a kormánypártok, ugyancsak csupán a választás előtt 3 hónappal jöttek ki saját hívószavukkal. Ez ugyan könnyen ismételhető, és ha valaki valóban teljesen elkötelezett, lelkesítő is lehet. De valójában a Fidesz-KDNP, amely éppen tizenkettedik éve vezeti Magyarországot, az üzenetei és a hiányzó jövőképe alapján ugyancsak a teljes kiüresedést mutatja.

És ez – noha akár örömtelinek is nevezhetnénk – valójában mélyen aggasztó. A pandémia, amely a tudomány szerint csupán könnyed nyitánya a 21. század elején még ránk váró globális környezeti katasztrófák sorozatának, máris elég volt ahhoz, hogy ez a lényegében a 20. század végének történelmi sérelmeiben született és összeállt pártkonglomerátum, a „történelmi magyar jobboldal” már semmivel ne tudja hitegetni a szavazókat, hogy az összes, gonddal felépített mítosza 1920, 1956, 1989 végül Orbán Eljövetelét megjósoló történelmi fordulatairól mostanra üres és személytelenített tárlók legyenek egy nagy múzeumban.

A régi, nagy sztorik vonzereje eltűnt, mivel maga az események gyorsuló lánca zárta le ezt a fejezetet a történelemben. Orbán és – a karakterében teljesen vegyesvágott ellenzéke – pedig lényegében futnak a felpörgő események után. Ha valami, akkor a 2020-21-es orbáni rendeleti kormányzás és a közvagyon vagyonkezelő közalapítványokba való … hogy is fogalmazzunk … „kihelyezése” az a válasz, amit igazából a nyílt kampányban titkolnak, az orbánista mélyállam valójában már készen van, minden bizodalmuk a megszerzett és elzabrált tőkében áll, a választásnak pedig számukra ezzel jóval kisebb lesz a tétje, vagy legalábbis így képzelik.

És persze az ellenzék egy esetileg összeállt és főleg antiorbánista koalíció, amely önmagának sem jósol nagy jövőt, csupán eszköz arra, hogy a NER ne legyen. A neoliberális zsargon úgy mondaná, „projekt-alapú munka”. De ezzel még nem válaszolták meg több millió magyar mindennapi aggodalmát arról, mégis mi a terv? Ha a covid-járvány is teljesen megborította a közegészségügyet, védelmi eszközeink pedig – mint azt 40 ezer áldozat mutatja – nagyjából egy lyukas fillért sem érnek, akkor mi lesz még később?

Homonnay Gergely életében azt a politikát képviselte – és online hadakozásai közben sokszor tüzelte –, amely éppen ezeknek a nagy kérdéseknek a megbeszélését odázta el sikeresen egy túl egyszerű, jóról és rosszról szóló mese nevében.Tragikus halála után pedig úgy tűnik, ezt az örökséget a virtualizálódó antiorbánista buborékban többen is tovább fogják görgetni.

Kiemelt kép: Homonnay Gergely önmaga árnyékáról készített fényképe 2021. december 16-án a budapesti reptéren. (Fotó: Homonnay Gergely Facebook-oldala.)