Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ebben a két kérdésben minden ott van, ami fájhat a Fidesznek

Két hónappal ezelőtt írtam egy véleménycikket arról, hogy Márki-Zay Péter gazdasági jobboldalisága nem forradalmian új dolog a magyar politikában, sőt, az övéhez hasonló liberális narratívával szemben a Fidesz már számos alkalommal határozta meg magát sikeresen.

A cikkemmel szinte egy napon megjelentek azok a propaganda videók, amelyekben MZP rezsicsökkentéssel kapcsolatos, finoman szólva nem előnyös mondatai pörögtek. A kezdeti nevető reakciók után hamar ráfagyott sokak arcára a mosoly, ugyanis a nagy „ellenzékváltó” mámor után most, 2021 decemberében a Fidesz vezető és stabil helyzete alapján úgy tűnik, sikeres kommunikáció az, hogy MZP eltörölne minden segítséget, amit az emberek a Fidesztől kaptak, és amire különösen számítanak egy globális krízis közepette, legyen az rezsi- és benzinár befagyasztás vagy minimálbéremelés. A megoldás az ellenzék kezében van, csak használni kéne.

Népszavazási aláírásgyűjtés a Széll Kálmán téren (fotó: Mérce)

Azon túl, hogy rá kell mutatni, hogy a Fidesz igenis kizsigerelő és sokakat cserbenhagyó politikát folytatott az elmúlt 11 évben, végre egyszer hitelesen felül kell ezt a politikát licitálni. A népszavazási kezdeményezés két kérdése pedig remek alap egy olyan politikához, amely visszaépíti a mára már alig létező szociális hálót.

A népszavazás mellett más ügyek is az ellenzék ölébe estek az elmúlt hónapokban, itt csak Völner Pál igazságügyi államtitkár visszaélését és a toporgó oltási adatokat emelném ki. Völner Pál ügye eddig pontosan úgy pörgött, ahogy azt a Fidesz elvárta, 2-3 napig minden politikus gyorsan beváltotta olcsó lájkokra, és elmondta ezredszerre is azt, hogy „a Fidesz lop, a Fidesz korrupt”. De kevés politikus volt képes rámutatni az ügy valódi tétjére: a kilakoltatásokkal vagy végrehajtásokkal sújtott embereken való nyerészkedésre, a 2008 óta folyamatosan súlyosbodó lakhatási válságban.

Különösen sok ez egy olyan kormány alatt, amelynek a lakhatási politikája szándékosan oszt vissza a felső középosztálynak, nem foglalkozik az abszurd módon növekvő lakás – és albérletárakkal, és az olyan állami lakhatási projekteket, mint a most a népszavazásban tétté váló Diákvárost, egyszerűen lesöpri az asztalról azért, hogy egy főleg csak a tehetősek számára elérhető magánegyetemet építsen.

A Covid-oltások kapcsán sokmindenről esik szó, de a konteókkal vegyített diskurzus sokszor elsiklik egy fontos aspektus felett: létezik egy jogos bizalmatlanság egy olyan állammal szemben, amely mindig a nagytőkét és a felsőbb osztálybeli érdekeket szolgálja ki, és ahogy a Völner-ügy kapcsán látható, a kiszolgáltatott emberek nyomorát is pénzszerzésre használják fel az állam befolyásos szereplői. Magyarországon sokak számára gyakori realitás, hogy a végrehajtó kopogtat egy tartozás kapcsán, és miután végez, a végrehajtás költségeit is a delikvensre terheli, arról nem is beszélve, hány devizahiteles maradt bármely segítség nélkül, és került akár az utcára.

Célszerű lenne ezzel szembeállítani azt, hogy a kormányzásra készülő új kurzus a lakhatási alapjogot helyezné előtérbe, és képes olyan projektek mellett elkötelezni magát, mint a beígért számú kollégiumi férőhelyeket és bérlakásokat biztosító Diákváros. Ezzel segítve azt, hogy a felső középosztály alatt is legyen esély a lakhatási biztonsághoz.

Ez lehetne az első lépés az államba vetett bizalom növelése felé, aminek a hiánya különösen jól látszik a negyedik hullám által sújtott Magyarországon.

A népszavazási kezdeményezés Fudant érintő kérdése kapcsán mégis sokan beszéltek teljesen másról, ahogy elkezdett beindulni az aláírásgyűjtés. A „korrupció” szó ismétlésén túl sikerült eljutni a „kommunista migránsképzőig” vagy „kémképzőig”. De a csúcs az újhidegháborús retorikát teljesen magához ölelő „Kína trójai falova Európában”, amit olvasva egyenesen motivációt kaptam ahhoz, hogy határőrnek állva védjem a fehér Európát Röszkénél a barbár mongoloktól.

Ezek az érvek méltatlanok és őszintén: a szánalmas uszítás kategóriába tartoznak. De ezen túl sem gondolom, hogy a már megszólított ellenzéki magon túl akárki más vevő lenne az ilyen kétdimenziós kommunikációra: az emberek mindennapi valóságát nem nagyon befolyásolja, hogy éppen melyik amerikai vagy kínai egyetem kampuszai épülnek Budapesten. Viszont a lakhatási kérdések igen.

Az is sokat pörög a sajtóban mostanában, hogy a Fidesz „pénzosztásba kezdett”, amit megint csak kontraproduktívnak érzek. Itt sok esetben időszerű emelésekről van szó, mint a minimálbéré, és fontos látni, hogy a leszakadóknak megint nem jut sok segítség, jó példa erre csak a nagycsaládosoknak jutó adó-visszatérítés. Az emberek nem „hálásak” ezekért a pénzekért, hanem úgy látják, hogy csak ennyiük van, és még ezt is elveszíthetik.

Igen, az európai szinten nevetségesen rövid, 3 hónapos álláskeresési járadék abszurditását a Covid-krízis még jobban kidomborította – de fontos, hogy járvány nélkül is abszurd ez.

A 9 hónapos munkakeresési járadék, noha európai szinten még mindig átlag alatti, mégiscsak realisztikusabb időkeret egy esetleges átképzésre és újratervezésre. Ennek az intézkedésnek az üzenete a dolgozók felé is pozitív: jobb alkupozíciót ad a munkáltatóval szemben.

Ez különösen fontos, hiszen a hosszabbítás elleni érv általában az, hogy az embereknek így majd hamar vissza kell a munka világába kerülni. A kenyér megvonásával való zsarolás szintén elhinthette annak a magját, ami a munkáltatókra bízott oltottsági kötelezettségben kelhetett ki: csökkentették az emberek hitét abban, hogy az állam tényleg a lakosság érdekeit helyezi előtérbe, és nem azt, hogy mindig álljon olcsó, kiszolgáltatott, munkára képes dolgozó a munkáltatók rendelkezésére.

Az álláskeresési járadék kérdését fontosabbnak tartom a Fudan-Diákváros ügyénél is. Ha az ellenzék üzenete az, hogy következetesen felelősséget vállal a dolgozók jobb körülményeiért, hogy a leszakadókat nem egyből materiális zsarolással tolja vissza minél hamarabb egy olyan munkáltatóhoz, aki tisztában van a munkakereső kiszolgáltatott helyzetével, az hangsúlyozza azt is, hogy a Fidesz nem csak a járvány alatt, hanem az elmúlt három ciklusában is alapvetően a cserbenhagyás politikáját folytatta.

Ez egy lehetőség arra, hogy az ellenzék megcáfolja az elmúlt 2 hónap csapból is folyó narratíváját, és végre megtegye azt, amit a miniszterelnök-jelöltje is ígér: megszólítsa a kiábrándult fideszes szavazókat. Ehhez pedig oda kell ütni, ahol tényleg fáj a Fidesznek – és meg kell előzni azt baloldalról.

Lássák a választók, hogy amíg fideszes egyéni jelöltjük a központi kommunikációt ismételte csak nap mint nap, ellenzéki jelöltjük a hideg decemberben és januárban is azon dolgozott, hogy kettő, az emberek életét meghatározó szociális ügyben népszavazhassunk.

Lássák a választók a szavazófülkében, hogy az egyik oldal végtelen erőforrásait arra használja, hogy óvodások nemátalakító műtéteiről szavazhassunk. Míg a velük szemben álló fél nagy hátrányban, az utcán küzdve azt szeretné elérni, hogy adjunk az embereknek fedelet a fejük fölé, és ne hagyjuk őket cserben, ha beüt a munkanélküliség.

Itt az ideje, hogy arról beszéljünk, ami számít.

A szerző a Szikra Mozgalom tagja.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt