Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Leváltható-e a vasárnapi szövetségi választáson a német exportipar végrehajtó bizottsága?

„A német kormányt úgy kell felfogni, mint a német exportipar végrehajtó-bizottságát, amely az eurót védi minden erejével. Ez a lakosságnak nem kifejezetten jó, csak a cégeknek.”

Az idézet Wolfgang Streeck német gazdaságszociológustól származik, aki még 2015-ben fogalmazott így a HVG-nek adott interjújában. Akkor a Merkel-kormányokról beszélt, de vajon a Mutti távozásával várható-e változás? Van-e baloldali alternatíva Németországban, vagy a következő kabinettől is ez a szerepfelfogás várható?

A periféria, ide tartozik Magyarország is, természetesen a német baloldaltól – elsősorban az SPD-től, a Grünétől és a Die Linkétől – remélhetné a változás programját. A baloldal – mint az emberekért kiálló politikai népképviselet – az én felfogásom szerint a társadalomban ható azon erők ellenében próbál fellépni, amelyek a profitszerzést és a hatékonyságot „öncélként” tételezik, s a mérhető profitmaximalizálásnak, a mérhető hatékonyságnak tulajdonítanak „méltóságot” az emberi élet egyetlen kézzelfogható hordozója, az egyes egyén, illetve annak környezete helyett.

Leváltható-e a vasárnapi szövetségi választáson a német exportipar végrehajtó bizottsága, vagy csak személyzeti csere esedékes?

Az euró: Németország fejőstehene

Meghatározó kérdés ma Európában az euró, Merkel politikájának sarokköve. A távozó kancellár által az euróban mint a legfelső német nemzetgazdasági érdek megvédésére kovácsolt politikai tömbben benne van a „baloldal„ jelentős része is. Merkel sokat szajkózott mondata szerint „az euró a jólétünk alapja (Der Euro ist die Grundlage unseres Wohlstands)„. Arról, hogy az euró milyen alulértékelt a német gazdaság erejéhez, illetve milyen felülértékelt más, főleg a déli eurózóna-tagországok gazdaságának erejéhez képest, s hogy milyen őrült előny ez a német exportipar számára, kérem mindenki szóljon mindenkinek. Azoknak is, akik miniszterelnökök akarnak lenni Magyarországon.

A Német-Holland Ipari és Kereskedelmi Kamara honlapján 2019. február 26-án, az euró bevezetésének 20. évfordulója apropóján közzétett Centrum für europäische Politik-felmérés szerint Németország 1999-2017 között 1,9 billió euró többletet produkált ahhoz képest, amit a közös valuta nélkül ért volna el. Ez egy lakosra lebontva 23 116 euró többlet. Hollandia az 1999-2017 közti időszakot ugyanebben az összehasonlításban 346 milliárd euró plusszal zárta, ez 21 003 euró lakosonként.

Más eurózóna tagországok, így a nagyok is, Franciaország (kb. 55 000 euró lakosonként), Olaszország (kb. 73 000 euró lakosonként) viszont mindannyian visszaesést/kiesést kellett elkönyveljenek amiatt, hogy a monetáris unióban nem tudták leértékelni nemzeti valutájukat.

A német gazdasági stabilitás elgondolhatatlan az EU más országaiba kiszervezett gazdasági instabilitás nélkül, és e kiszervezésnek az euró az elsődleges eszköze.

Nagyon egyszerűen ez annyit jelent, hogy mindent a németek/hollandok termelnek és exportálnak, mivel gazdaságukhoz képest az euró erősen alulértékelt. A többiek részben behozhatatlan versenyhátrányt szenvednek el, mivel nemzetgazdaságaik erejéhez képest a közös fizetőeszköz viszont erősen felülértékelt. Ez a versenyhátrány a brutális német/holland versenyelőny okán a nem eurózóna országokat is érinti.

Kézenfekvő a kérdés, hogy ebben a gazdasági szerkezetben, és egy ilyen német gazdasági pozíció mellett mennyire reflektál a német baloldal a nemzetközi viszonyokra? Fölvállalnak-e olyan ügyeket, amelyek szembemennek az ebből a berendezkedésből származó gazdasági érdekekkel, különös tekintettel a környezet kizsákmányolására és az exportban megnyilvánuló előnyökre épülő nagyipari érdekekre?

„A német exportipar végrehajtó bizottsága„

A nemzetközi szolidaritás nem nélkülözheti a munkavállalók jogaiért, a demokráciáért, illetve a természeti- és humánerőforrások brutális lerablása ellen folytatott küzdelmeket. A Merkel-korszakban ez a német kormánypolitikában nyilván föl sem merült, és nincs okunk arra, hogy ennél többet várjunk pártjától, a kereszténydemokrata CDU/CSU-tól, vagy a piaci fundamentalista FDP-től, illetve a szélsőjobboldali AfD-től.

A német vállalatok magyarországi prosperálása mellett a Deutsche Telekom vidáman segédkezett az Origo beszántásában, s vélhetően a rabszolgatörvényt is csak a fafejű német cégvezetők miatt kellett írásban rögzíteni, mert az, hogy az abban foglaltak szerint megy amúgy is már régen minden Magyarországon, nem volt nekik elég. Nem tudom, Önökhöz eljutott-e a hír, én semmi nyomát nem találtam a magyar sajtóban annak, hogy Gabriel A. Brennauer, aki a 2006-2021 közötti időszakban a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója volt, állami kitüntetést kapott Áder Jánostól.

Ezt csak azért említem, mert egy 2018-as a WirtschaftsWoche-nak adott interjújában arról értekezett, hogy „a német vállalatok nagyon elégedettek Magyarországgal.„

De Merkel külpolitikai opportunizmusáról és cinizmusáról a legtöbbet a helyenként még az ENSZ-szel és a nemzetközi joggal is ellentétesen működő német fegyverexport virágzása mond.

Nézzük tehát, mit mond a perifériáról nézve a nemzetközi szolidaritásról, a munkavállalók jogairól és a demokráciáért folytatott küzdelemről, a tőkével szembeni ellentartásról az SPD, a Grüne és a Die Linke!

Az SPD

Az utolsó kancellár, akit a Németországi Szociáldemokrata Párt adott Németországnak, hivatali ideje lejárta és Merkeltől elszenvedett választási veresége után a Gazprom felügyelőbizottságában landolt, évi 250 000 eurós fizetésért. A Schröder és Putyin közti bróság addigra már komoly múltra tekintett vissza, említsük itt meg a német állami kezességvállalást a Gazpromnak nyújtott egymilliárd eurós hitelért a kancellár hivatali idejének utolsó napjaiban, vagy az akkor Putyin szövetségesének számító, köztudottan az orosz alvilághoz köthető Oleg Deripaszka fogadását a kancellárián.

A már régen korrumpálódott, a nem az emberekért, hanem a lobbiérdekekért kiálló német szocdemek csúcsjelöltje, Olaf Scholz (a távozó Merkel-kormány alkancellárja és pénzügyminisztere) éppen vezet a közvélemény-kutatások szerint. Politikai múltjától elszakadva Scholz a nagyobb társadalmi igazságosság bajnokát játssza. El akarja felejtetni, hogy SPD-főtitkárként és Hamburg főpolgármestereként kulcsszerepet játszott a gazdasági csúcsragadozók „Cum Ex„ adócsalási ügyében, a neoliberális „Agenda 2010„ szociális- és munkaügyi reform megvalósításában, és pénzügyminiszterként is mindig jól bánt a nagytőkével. Ahogyan Norbert Hackbusch hamburgi Linke-politikus fogalmazott a Junge Welt rendszerkritikus baloldali napilapnak 2020. szeptember 9-én Olaf Scholzról,

„őt a »főnökök barátjának« nevezik. A szociáldemokrácia már régen eldobta a hagyományait, s abból indul ki, hogy többet lehet elérni a gazdasági hatalommal rendelkezők kiszolgálásával. Scholz ezt a fejlődést testesíti meg.”

Az alkancellár minden bizonnyal „[k]övetni és osztani fogja a német dominanciájú EU birodalmi törekvéseit a kül- és fegyverkezési politikában.„ – írja Lucas Zeise, a Junge Welt gazdasági rovatvezetője.

A német tőkések egy része már a korona-válság előtt is érdeklődést mutatott a gazdasági, pénzügyi és külpolitikai hangsúlyok áthelyezése iránt. Ehhez nagyon hasznos, ha van egy politikai alternatíva. Az SPD megtette az első lépést ebbe az irányba. Ìgy működik a demokrácia.„

És mit mondhatunk Scholzról az euró vonatkozásában? Ebben a kérdésben  Scholz igazán a fősodort képviseli. „Különösen ezekben a napokban, amikor a korona-válság sokat követel tőlünk, a közös valuta és a közös monetáris politika biztosítja számunkra a szükséges kohéziót Európában.„ Az euró története persze ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja, de Scholz már régen megtanulta, mely frázisokkal lehet igazolni a német gazdaság európai dominanciáját, aminek szerves része az, hogy Németország kiszervezi keletre és délre, többek között Magyarországra az ipari szennyezést.

A Zöldek

A rendszerkritikus karakterüket (zöld)kapitalistává hangoló Zöldek csúcsjelöltje, Annalena Baerbock a közvélemény-kutatások alapján hónapokon keresztül dédelgethetett kancellári ambíciókat, a hajrára kicsit lemaradt.

Tény, hogy a Zöldek még nem voltak szövetségi kormányzati pozícióban Németországban, mint ahogyan az is, hogy a közelmúltban a zöld pártok erősödtek Európa-szerte. Az erősödés mindenütt anti-establishment karakterű volt a kezdeti fázisban. A német Zöldekről Jávor Benedek két részes elemzést írt korábban a Mércén, elérhető itt és itt. Meglátása szerint még mindig

„a régi Zöldekkel van dolgunk, akik nem szakadtak el a gyökereiktől és nem adták föl korábbi radikális követeléseiket, inkább a politikai centrum mozdult el a zöld irányba.„

De megjegyzi,

„[é]szre kell venni ugyanakkor, hogy miközben programszinten a centrumba tolódás valószínűleg a kritikákban foglaltaknál kevésbé történt meg, a párt célkitűzéseinek megvalósulása azokon a helyeken, ahol irányító pozícióban vannak, sok ponton vitatható. És ez az „elég radikálisak-e a Zöldek”-vitáknál sokkal fontosabb dilemmát világít meg: a hatalom kérdését.„

A Zöldek vezette tartományban, az egyébként leggazdagabb Baden-Württembergben, ismét Jávort idézve,

„a tartomány meghatározó autóiparával a zöld kormányzás nagyon kesztyűs kézzel bánt, a gazdasági érdekek dominanciája volt tapasztalható. A fenntartható gazdasági és az energetikai átalakulás sem gyorsult fel olyan mértékben, ahogy az kívánatos lenne. Mindezek ellenére a Zöldek sokkal kevésbé függenek a német nagytőkétől, mint a CDU/CSU, ami nem csak a gazdaság zöld átalakítása során biztosít sokkal szabadabb kezet számukra, hanem a külpolitika formálása során is.„

Picit később aztán Jávor ugyan nem nevezi nevén az eurót, de így szól:

„A gazdaságpolitikában a Zöldek régóta kritizálják a – mégoly magas színvonalú – ipari termelésen és globális exporton alapuló német modellt, amely szerintük idejét múlt, nem fenntartható, és csak egyebek mellett – az európai piaci viszonyok német politika általi torzításán keresztül tartható fenn. Eljött az ideje a modell és struktúraváltásnak, ez azonban olyan hatalmas feladat, hogy csak évtizedes távlatban, szélesebb politikai konszenzussal valósítható meg.„

Témánál vagyunk. Diszkrepancia van aközött, hogy „eljött az ideje a modell és struktúraváltásnak„, illetve hogy „a német modell az európai piaci viszonyok német politika általi torzításán keresztül tartható fenn„, s aközött, hogy „a tartomány meghatározó autóiparával a zöld kormányzás nagyon kesztyűs kézzel bánt, a gazdasági érdekek dominanciája volt tapasztalható.„ Ìgy Jávor további fejtegetése arról, hogy a Zöldek majd valóban kiállnak az erős Európa mellett, illetve erősen kritikusak a magyarhoz hasonló illiberális rezsimekkel szemben (Audi, Mercedes, német fegyvervásárlás, stb.), nem megalapozott.

A témában „Radikálisokból reálpolitikusok? A kormányzásra készülő német Zöldekről„ címmel Mikus Àron írt nagyszerű, tiszta, okos elemzést a Mércén, amelyben megjegyzi, hogy „[a Zöldek] igyekeznek lemosni magukról a „tiltáspárt” (Verbotspartei) jelzőt, és a morális iránymutatások helyett „egy ajánlattal fordulni a teljes német társadalom felé” – ahogy Baerbock fogalmazott a beszédében.”

A szerző Luisa Neubauert, a német Fridays for Future legismertebb arcát idézi, aki szerint a Zöldek attól félnek, hogy ha túl sokat beszélnek a klímáról, akkor szavazatokat veszítenek.„ Ennek megfelelően a többi párthoz hasonlóan a Zöldek programja sem elég ambiciózus a klímaszennyezés visszaszorításában. Ahogyan Line Niedeggen – szintén a németországi Fridays for Future aktivistája a Mércének elmondta,

a többi párthoz hasonlóan a Zöldeknek sem sikerült tervet bemutatnia arra vonatkozóan, hogy Németország hogyan tudna reálisan hozzájárulni a párizsi klímaegyezményben foglalt 1,5°C-os vállaláshoz.

A kulcs a szövetségi kormányképesség, amelynek összefüggésében a német Zöldek rutinosan hallgatnak az euróról, ahogyan a keletre-délre kiszervezett német klímaszennyezésről is.

Die Linke

A Die Linke korábban egyértelmű álláspontot képviselt:

„Az Európai Parlamentben a Die Linke az uniós országok egymás iránti szolidaritáson alapuló megközelítését és közös stratégiát követel az úgynevezett euróválság megoldására, amely nem követel drákói megszorító intézkedéseket a válság sújtotta országoktól, és nem hagyja figyelmen kívül a válság alapvető okait. […] A válság csak azt hozta felszínre, amire sok közgazdász már a közös valuta bevezetése előtt is figyelmeztetett: a közös valuta közös gazdaság- és szociálpolitika nélkül nem működhet.„

Aztán otthon Németországban:

„Az euróval szembeni heves kritikák ellenére: Sahra Wagenknecht a Bundestag parlamenti frakciójával együtt szintén elkötelezett a közös valuta mellett.„

Ez pedig az aggresszív iparpolitika összefüggésében a klímapolitikát is meghatározza.

A párt nemrég tisztújításon esett át. Az új társelnökei Janine Wissler és Susanne Hennig-Wellsow. A nyíltan vállalt célkitűzés a szövetségi kormányzati szerepvállalás, amire még nem volt példa a német egyesítés óta. Elsősorban a párt jobbszárnyához tartozó Hennig-Wellsow van azon az állásponton, hogy a „kormányképességhez” szükséges átszabásokat végre kell hajtani.

Nico Popp, a Junge Welt publicistája írja:

„A „kormányképesség„ megteremtése kétségtelenül annak az állapotnak az elérését jelenti, amelyet a „kormányzóképesség„ kulcsszó alatt az esetleges „partnerek„ követelnek.„

Vagyis az SPD és a Zöldek.

Lehetne arról is írni, hogy egy olyan szövetségi kormány, amelyben a baloldal nagyobb szerepet vállal, emberségesebb árnyalatú szociálpolitikát valósítana meg és több pénzt hagyna a dolgozóknál. Ez valószínűleg így volna. 2021-ben azonban, a kopogtató, avagy –  lakóhely kérdése – tomboló klímakatasztrófa, a periféria-centrum törésvonal mentén szétszakadó Európában ez édeskevés.

Címlapkép: Flickr / Deutsche Bundesbank: Frank Rumpenhorst