Az elmúlt hetekben a Zöldek és a konzervatív uniópártok is megnevezték kancellárjelöltjüket a szeptemberi szövetségi választásra, ez pedig a mérések szerint váratlan mértékben forgatta fel a pártok támogatói bázisát: a Zöldek a közvéleménykutatások élén találtak magukat, Angela Merkel jelenlegi „nagy”-koalíciójának pedig mindkét „nagy” szereplője korábban nem látott mélységekbe zuhant. Ki Annalena Baerbock, aki a Zöldek jelöltjeként hirtelen tényleges esélyt kapott a kancellárságra? Milyen ma Németország kormányzásra készülő zöld pártja? És mit hozna Németországnak, Európának és Magyarországnak a Zöldek hatalomra kerülése? Jávor Benedek két részes elemzésének első része.

Zöld hullám

A német Zöldek felemelkedése nem egyedülálló jelenség. Az elmúlt években a zöld politika Európa-szerte lendületben van – jóllehet erősödése csupán a közelmúlt fejleménye. Sokan (leginkább maguk a zöldek) már a 2008-as válság után a zöld politikai erők előretörését várták, tekintettel arra, hogy a pénzpiacok szabályozatlanságának és ellenőrizetlenségének veszélyeiről, amelyek a válság egyik fő okának tekinthetők, épp a zöldek beszéltek a legtöbbet, már a válságot jóval megelőzően.

Ez azonban nem következett be: a gazdasági krízis az anti-establishment, populista, euroszkeptikus, szélsőjobboldali politika felemelkedését hozta Európában és a tengerentúlon. A 2014-es európai parlamenti választáson a zöld frakció létszáma a korábbi ciklushoz képest valamelyest még vissza is esett (57-ről 52-re). A következő néhány évben úgy tűnt, hogy a 2019-es választás még rosszabb eredményt hozhat a zöldeknek, a szélsőjobb mellett a radikális baloldali protestmozgalmak (a spanyol Podemostól a görög Szirizán át az abból kiváló Jánisz Varufákisz DIEM25-jéig), és olyan nehezen címkézhető mozgalmak, mint az olasz Öt Csillag is sikeresebbnek bizonyultak a választók megszólításában. A mélypont talán 2017-ben jött el, ekkor egy hagyományos zöld bástya, az osztrák Zöld Párt (belharcoknak köszönhető) kiesése a bécsi parlamentből már a vészharangot kongatta a zöldek felett.

Ebben az időszakban még a német Grünen sem tudott kitörni a kispárti létből. Bár a 2014-es európai parlamenti zöld frakciót nagyrészt az ő relatíve jó választási szereplésük mentette meg a nagyobb visszaeséstől, a párt tartósan nem tudta átlépni a 10 százalékos határt, a 2017-es szövetségi választáson 8,9 százalékot kaptak. Csak 2018 elejétől kezdett el a párt tartós növekedést mutatni a közvélemény-kutatásokban, az év végére pedig már a 20 százalékot ostromolta a támogatottságuk, az év őszén megelőzve a szociáldemokratákat, és ezzel a második politikai erővé előlépve Németországban.

Épp 2018 januárjában veszi át a párt vezetését a most kancellárjelöltté választott Annalena Baerbock és Robert Habeck párosa, a Grünen szárnyalása egyértelműen az ő személyükhöz köthető. A következő évben, 2019-ben aztán üstökösként ívelnek fel a zöldek Európa számos országában. A májusi EP-választásokon a Bündnis’90/Grünen 20,5 százalékot ér el, ezt közelítő eredményt mondhat magáénak az Ecolo a belga Vallóniában, második erővé válnak a zöldek Finnországban, Franciaországban pedig a korábban felmorzsolódni és darabokra hullani látszó EELV 13,5 százalékkal a harmadik. Ausztriában a két évvel korábban parlamentből kieső Zöldek 14 százalékos eredménnyel térnek vissza, ezt gyakorlatilag megismétlik a szeptemberi előrehozott szövetségi választáson, hogy aztán váratlan fordulatként a Strache-botrány utáni osztrák belpolitikai válságból a velük kötendő koalícióval találjon kiutat Sebastian Kurz. 2020 januárjában kísérleti laboratóriumként Ausztriában feláll az új ÖVP-Grünen-kormány, amely egyfajta tesztként is szolgál a konzervatívok és a zöldek kormányzati együttműködési lehetőségeinek feltérképezésére. Erősödnek a zöldek Dániában Luxemburgban, Flandriában, Skóciában. A cseh Kalózpárt, amely már a 2018 őszi önkormányzati választáson megszerzi Prágát, 14 százalékot ér el az EP-választáson, és négy képviselője beül a zöld frakcióba, amely ennek is köszönhetően a 2014-eshez képest 50 százalékkal növeli méretét.

Az év őszén a budapestiek a zöld-baloldali Párbeszéd társelnökét, Karácsony Gergelyt választják meg főpolgármesternek. Bár EP-mandátumának mindkét magyar zöld párt, a Párbeszéd és az LMP is kénytelen búcsút mondani – 2018-ban azonban mindketten bejutnak az Országgyűlésbe, megőrizve a zöld politika parlamenti képviseletét.

A 2020. júniusi francia önkormányzati választások is hatalmas zöld áttörést hoznak: a válságba csúszó szocialisták és republikánusok helyett a szélsőjobb (Marine Le Pen) és a liberálisok (Macron) közötti erőpróbának tekintett választás igazi győztesei a zöldek. Az EELV egy sor nagyvárost hódít meg, az évek óta a kezükben lévő Grenoble mellett zöld polgármestert választanak Lyonban, Strasbourgban, Bordeauxban, Besançonban, Toursban, Poitiersben és Annecyben, hogy csak a 100.000-nél népesebb városokat említsük, és számos további településen (Marseilles-ben például) részesei a győztes koalíciónak.

Erősödnek a zöldek a keleti és a déli tagállamokban is. Bulgáriában a 2021. áprilisában tartott választásokon a Demokratikus Bulgária koalíció tagjaként a zöldek, az ország történetében először, négy képviselőt juttatnak be a parlamentbe. Horvátországban a május végi zágrábi önkormányzati választáson a baloldali-zöld Možemo koalíció jelöltje, Tomislav Tomašević toronymagasan vezet a többi jelölt előtt, nagy valószínűséggel júniustól ő a horvát főváros főpolgármestere. Milánó főpolgármestere idén márciusban bejelenti, hogy csatlakozik az európai zöldekhez, és az évek óta küszködő olasz zöldek (I Verdi) is a rendeződés jeleit mutatják, hosszú évek után vannak képviselőik a parlamentben, és a válságba jutott Öt Csillag is zöld irányba tolódik.

Kancellárjelölt választás: jó lépés jókor

Az európai zöld hullám élén azonban egyértelműen Németország áll. Számos borúlátó jóslat dacára, amelyek szerint felemelkedésük csupán átmeneti, a Zöldek nem csak tartósan őrzik 20 százalék feletti támogatásukat, de a tartományi választásokon (Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz) népszerűségüket szavazatokra is sikerül váltani.

2021 áprilisára aztán minden a feje tetejére áll. Április 19-én a Zöldek bejelentik, hogy a széleskörű népszerűségnek örvendő Annalena Baerbockot, a párt társelnökét, brandenburgi politikusát jelölik kancellárnak az őszi szövetségi választásokra.

A lépés azért is történelmi, mert a Zöldek korábban – 10 százalék körüli kispártként – hivatalosan soha nem kommunikálták vezetőiket „kancellárjelöltként”, csupán listavezetőjük volt, akinek személye inkább csak üzenet, semmint tényleges hatalmi kérdés.

A német politika második legerősebb pártjaként azonban fel kell nőni ehhez a szerephez, és a hatalmat megszerezni képes, és átvenni kész párt arcát kell mutatni. Ehhez pedig elengedhetetlen az is, hogy egyértelművé tegyék a választók számára: esetleges győzelmük esetén ki vezetné Németországot. Baerbock jelölése nagyon pozitív visszhangra talál. Mind a jelölés ténye, mind a brandenburgi politikus személye jó lépésnek tűnik. Nem csak a zöld választói közegben, de azon túl is van támogatása, és vele komoly tartalékai vannak még a Zöldeknek. A rákövetkező napon, április 20-án aztán a CDU elnöksége, a pártszövetségen belüli hosszú belső küzdelem után jelentős többséggel kiáll amellett, hogy a CDU-CSU szövetség kancellárjelöltje a bajor Markus Söder helyett a CDU elnöke, Armin Laschet legyen. Söder a konfliktus további éleződésének elkerülése végett hátrébb lép, így hivatalossá válik: a német uniópártok a személyes karizma tekintetében nem igazán átütő észak-rajna-vesztfáliai politikus vezetésével szállnak ringbe.

A két döntés forgószélként forgatja fel a német politikát. A Zöldek fellélegezhetnek: Söder veszélyesebb jelölt volt rájuk nézve. A végletekig pragmatikusnak tartott bajor politikus a klímaváltozás és a zöld ügyek fontosságának növekedését felismerve egyfajta kommunikációs zöldülést hajt végre, és „nem kellenek a Zöldek a zöld politikához” felkiáltással próbálja visszaédesgetni a környezeti kérdéseket egyre fontosabbnak tartó választókat. A pár éve még Orbán Viktort ölelgető Söder most fákat ölelget nyilvánosan. És bármennyire is üres és felszínes a CSU-vezér zöld elkötelezettsége, a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Zöldeknek jelen állás szerint csekély esélyük lenne a népszerű Markus Söder vezette CDU-CSU szövetség megverésére, még Annalena Baerbock vezetésével is. Ugyanakkor az is világos, hogy a két lehetséges zöld jelölt közül Baerbock a jobb: Robert Habeck még Armin Laschettel szemben is csak csekély előnyt tud felmutatni a közvélemény-kutatásokban, sőt, egy ilyen felállás a szociáldemokrata Olaf Scholzot is visszahozná a versenybe. A Baerbock-Laschet-Scholz felállás azonban aranybánya a Zöldeknek: jóllehet a bizonytalanok aránya magas, de női kancellárjelöltjük előnye meggyőző, 17 százalékos mindkét riválisával szemben. Népszerűsége pedig a pártot is húzza magával.

A 2018 őszi fordulat után, amikor a zöldek az SPD-t megelőzve második helyre jöttek fel a pártok népszerűségi versenyében, újabb történelmi változást mér a FORSA közvéleménykutató: április 20-án a Grünent történetük során először a legerősebb német pártnak mérik 28 százalékkal (+5% az egy héttel korábbi eredményekhez képest), miközben a CDU-CSU 21 százalékot ér el (-6%). Annalena Baerbock jelölése jó lépés volt jókor, még akkor is, ha ez csupán egyetlen mérés, és valószínűleg inkább a CSU-szavazók pillanatnyi felháborodását tükrözi, mint egy tartós állapotot.

Germany, Forsa poll:

GRÜNE-G/EFA: 28% (+5)
CDU/CSU-EPP: 21% (-6)
SPD-S&D: 13% (-2)
FDP-RE: 12% (+3)
AfD-ID: 11%
LINKE-LEFT: 7% (-1)

+/- vs. 6-12 April 2021

Fieldwork: 20 April 2021
Sample size: 1,502

➤ https://t.co/bbexiPyox9 pic.twitter.com/V1Y6UcowKZ

— Europe Elects (@EuropeElects) April 20, 2021

Természetesen valószínűsíthető, hogy az első felháborodást követően a csalódott konzervatív szavazók jó része visszazár majd az uniópártok mögé, és Baerbock újdonságának varázsa is megkophat. A trend mindenesetre egyértelműen a Zöldeknek kedvez. Az INSA kutatóintézet április 23-i legfrissebb mérése nagyon pontosan követi le ezt a folyamatot. A CDU-CSU visszakapaszkodik 24 százalékra, a Zöldek eredménye pedig 23 százalékra süllyed. Az erőviszonyok azonban kiegyenlítődtek, és ez tartós is lehet.

A verseny végképp nyitottá vált, és ezzel reálisan megnyílt az út nem csupán egy esetleges fekete-zöld koalíció előtt, de ennek – vagy más koalíciós kombinációk – Zöldek vezette verziója számára is.

A konzervatívnak és stabilnak tekintett német politika a szemünk előtt alakul át radikálisan.

Annalena: az egyesítő erő

A zöld siker egyik legfontosabb kovácsa, a kancellárjelölt Annalena Baerbock nem csak kívülről tűnhet ismeretlennek, a párton belül is gyorsan felívelő üstökösnek számít. A 2018 januárjában megválasztott két társelnök közül Robert Habeck, schleswig-holsteini környezetvédelmi miniszter számított a fajsúlyosabb politikusnak, és sokáig a Zöldeken belül őt tekintették favoritnak a párt választási listájának vezetésére. A filozófus végzettségű Habeck népszerű volt a párton belül és kívül is, „a nem konvencionális politikus típus” megtestesítője sokak szerint.

Baerbock azonban szívós, szisztematikus munkával építette magát. Kiváló kapcsolatteremtő képességével a párton belül széleskörű ismeretségi hálót épített ki, és a hannoveri születésű politikus Brandenburgban, egy keletnémet tartományban építette fel magát politikusként, ahol a Zöldeknek hagyományosan nem sok babér terem. 2013-ban brandenburgi listavezetőként a Bundestag tagja lett, a 2017-es – végül sikertelen – koalíciós tárgyalásokon a liberálisokkal és a konzervatívokkal kemény tárgyalónak bizonyult, de végül sikeresen zárta le a rá bízott EU-ügyi fejezetet. 2018-ban ennek ellenére sötét lóként futott neki a Zöldek társelnökválasztásának, de végül meggyőző többséggel nyert a balosabb Anja Piellel szemben.

Társelnöksége alatt Baerbock egyfajta „egyesítő erőnek” bizonyult. Németország nyugati felében (Hannoverben) születetett, de politikai szocializációja egy keleti tartományban történt. Brandenburgi háttere segítséget jelent a Zöldeknek a különösen nehéz keleti országrészben, és Baerbock így személyében is hidat jelent az egészen más környezetben politizálni kényszerülő keleti és nyugati zöld pártszervezetek és tagok között. Ugyanígy képes összebékíteni a hagyományosan vitázó irányokat is.

„Annalena Baerbocknak nagyon erős egyesítő és integráló vezetői képességei vannak. Ezért választották társelnöknek 2018-ban, és most ezért választották meg a Zöldek első kancellárjelöltjének. Pragmatikus, empatikus, tényszerű s mindig nagyon elkötelezett egy sor szakpolitikai területen, így a klíma, energia- és iparpolitikában, külügyekben vagy az EU jövőjét illetően. A párt egésze támogatja.”

– mondta róla Eva van de Rakt, a Böll Alapítvány, a német Zöldek politikai alapítványának brüsszeli igazgatója.

„Történetileg a Zöldek több különböző politikai mozgalomból nőttek ki, innen erednek a különböző szárnyak a párton belül. Amikor az irányzatok közötti küzdelmek valamelyik „győzelmével” zárultak, azt mindig az egész párt megszenvedte. Az elmúlt években a tagság egy teljesen új generációval gyarapodott, akik felismerték, hogy ez így nem mehet tovább. 2018-ban Baerbockot és Robert Habecket épp azzal a megbízással választották meg, hogy integratív módon vezessék a pártot, menedzseljék a belső vitákat, folyamatokat és döntéseket. Sikeresen találták meg az egyensúlyt a különböző álláspontok között, ráadásul nagyon konstruktív módon. Annalena Baerbock sima és egyhangú jelölése is ennek a sikeres vezetői tevékenységnek a jele.”

A párton belüli konfliktusok feloldásával pedig a Zöldek energiáit a politikai ellenfelekkel folytatott küzdelemre tudja koncentrálni. Nem kis részben ez a kulcsa, hogy 2018 óta Robert Habeckkel közösen a Zöldeket a kispárti létből Németország egyik vezető pártjává változtatta.

A cikk második részében arról lesz szó, hogy milyenek ma a hatalom közelébe került Zöldek, milyen messze vannak radikális gyökereiktől, milyen koalíciós lehetőségek állnak előttük, és hogy kormányra kerülésük mit jelentene Németországnak, Európának és Magyarországnak.