Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A klímakatasztrófa megérkezett, a józan észre még várni kell a német politikai elit részéről

Az elmúlt évtizedekben egyre nyilvánvalóbbá és – elsősorban a globális délen – érezhetővé váló klímaváltozás kapcsán az északi centrumországok eddig elsősorban felelősként jelentek meg, akik vonakodnak feladni a saját gazdasági előnyeiket, polgáraik pedig az életmódjukat a klímakatasztrófa megelőzéséhez szükséges intézkedések érdekében. Az elmúlt hetek rajnai és dunai árvizei és az áldozatok százai megmutatták, Németország a klímaváltozásnak már nem csak felelőse, hanem egyre inkább elszenvedője is. Lecsapódhat-e ez az őszi szövetségi választásokon, és hogyan?

Árvíz Altenahr Kreuzbergben (forrás: Wikimedia Commons)

A felelősség kérdésével foglalkozik a német közszolgálati média produkciójában készült játékfilm, az Ökocid is, amely egy 2034-ben, a hágai Nemzetközi Bíróság előtt zajló fiktív tárgyalást mutat be. A vádlottak padján Németország ül, amit 31, a globális délhez tartozó állam évi 60 milliárd eurós kártérítésért perel, mivel nem tett eleget a CO2 kibocsátás, és általában a klímaváltozás megfékezésének érdekében.

A történet nem teljesen légből kapott. Tavaly szeptemberben hat portugál fiatal keresetet adott be az EU 27 tagállamával, valamint Norvégiával, Svájccal, Nagy-Britanniával, Ukrajnával, Oroszországgal és Törökországgal szemben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. A panasz szerint a fenti országok azáltal, hogy nem tesznek eleget a klímaváltozással szemben, megsértik a fiatalok emberi jogait.

Hasonló ügyekben bizonyos államok alkotmány/ legfelsőbb bíróságai  – például a karlsruhe-i tábla Németországban, vagy a legfelsőbb bíróság Hollandiában – már hoztak olyan ítéleteket, amelyek szigorúbb klímavédelmi intézkedések végrehajtására kötelezték az adott országok kormányait.

A fenti esetekben azonban eddig kizárólag magánszemélyek és szervezetek nyújtottak be kérelmeket. A Csendes-óceán délnyugati részén található Vanuatu lenne az első ország, amely a filmben bemutatott szcenárió szerint a nemzetközi bíróság előtt vonná felelősségre a legnagyobb környezetszennyező államokat. A kis szigetország már évek óta élet-halál harcot vív a klímaváltozás következményeivel szemben. A tengervíz savasodása és emelkedő hőmérséklete következményeként a korallok kifehérednek és elpusztulnak. Így nem fogják fel az érkező hullámokat, amelyek így szép lassan elmossák a partot. Hasonló helyzetet mutatott be az Indiai-óceánon található Maldívia korábbi elnöke, Mohamed Nasheed a német közszolgálati ARD-n az Ökocid kapcsán rendezett vita bekapcsolt vendégeként, ahol elmondta, hogy Maldívia GDP-jének több mint 25%-t költi a klímaváltozás okozta károk kezelésére. (Nasheed a 13. perctől következik.)

Ennek a vitának volt meghívott vendége Peter Altmaier kereszténydemokrata gazdasági miniszter is, aki Luisa Neubauerrel, a német Fridays for Future legismertebb arcával vitázva próbálta elkenni a saját kormánya felelősségét, miközben minden ember egyenlő felelősségéről, és az indonéz szénerőmű beruházásokról beszélt. Neubauer azonban rámutatott, hogy közel sem beszélhetünk egyenlő felelősségről, főleg, hogy Németország az 5 legnagyobb CO2 kibocsátó országhoz tartozik.

A klímakatasztrófa az Észak ajtaján is kopogtat

Az elmúlt másfél hét történései után nyilvánvaló, hogy Németország a klímaváltozásnak már nem csak felelőse, hanem elszenvedője is. A heves esőzések miatti árvizek Rajna-vidék-Pfalz, Észak-Rajna-Vesztfália, valamint Bajorország délkeleti részén okoztak hatalmas infrastrukturális károkat, és eddig legalább 170 ember életét követelték.

Árvíz Kordelben (forrás: Wikimedia Commons)

A taz szerzője rámutat, hogy az eddig távolinak tűnő probléma testközelből való megtapasztalása megmutatta, hogy a mainstream németországi klímadiskurzus – olyan ügyek kapcsán mint a sebességkorlátozás a német autópályákon, a benzináremelés, kevesebb repülés vagy húsfogyasztás – mennyire el van szakadva a valóságtól: a klímaváltozás elleni harc mégoly szelíd eszközei is  a szabadság elleni támadásként vannak bemutatva.

Holott – ahogy a fent már említett karlsruhei ítélet is rámutat – ez épp hogy fordítva igaz. Ezen intézkedések elmaradása a jövő generáció szabadságát korlátozzák, mivel aránytalan mértékben hárulna rájuk a klímaváltozással szembeni harc költsége. Továbbá az extrém időjárás által elpusztított infrastruktúra és a gazdasági élet kioltása már a jelenben is képes a szabadság beszűköléséhez vezetni. Arról nem is beszélve, hogy mindezek az intézkedések a CO2 kibocsátásnak csak egy részét érintik. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai szerint a kibocsátás 40%-áért az energia és a hőtermelés, 23%-áért a közlekedés és szállítmányozás, szintén 23%-áért az ipari és mezőgazdasági termelés felel. Ez utóbbi kétharmadért mindössze 50 cég felel. Az érdemi változás elérése elkerülhetetlen a mobilitási fordulat, valamint a tiszta energiára való átállás, Németország azonban egyelőre nagyrészt azáltal csökkenti a kibocsátását, hogy a szennyezést szegényebb országokba szervezi ki. Erről az aspektusról még kevesebb szó esik.

Klímapolitikai mérleg

A mostani természeti katasztrófa és annak kezelése nemcsak a német klímapolitikára, hanem a szeptember 26-án esedékes választásokra is komoly hatással lehet. Sőt a kettő erősen összefügg, mivel Armin Laschet, a jelenleg kormányzó kereszténydemokraták kancellárjelöltjének megválasztása esetén a mostani történések ellenére sem valószínű, hogy az általa vezetett kormány klímapolitikája képes lenne érdemben fellépni a klímakatasztrófa elkerülésének érdekében. Ez abból is látszik, hogy

habár Laschet az áradások első napján még tempóváltást tartott szükségesnek a klímavédelmi intézkedések végrehajtásának terén, estére már a közszolgálati WDR műsorában úgy fogalmazott, hogy „azért mert ez egy ilyen nap, az ember nem változtatja meg a politikáját”.

(Az interjú a 20.  percnél kezdődik, ami a fenti mondaton felül amiatt is felháborodást váltott ki, mert Laschet vélhetően elfelejtette a moderátor, Susanne Wieseler nevét, és többször is „fiatal hölgynek” hívta az interjú során.)

Armin Laschet és Angela Merkel Bad Münstereifelben (forrás: Armin Laschet facebook-oldala)

Ez a politika Laschet esetében épp a zöld átállás fékezését jelenti. A Mátrai Erőmű és áramszolgáltató Elmű-Émász egykori tulajdonosával, az RWE-vel ápolt bensőséges viszonya miatt nevezte Anna Peters, a Zöldek ifjúsági szervezetének (Grüne Jugend) szóvivője korábban „szén-királynak”(Kohle-König). Habár a cég mindent megtesz, hogy magát zöldre mosva az energiaátmenet (Energiewende) zászlóshajójaként tüntesse fel, mégis Európa második és harmadik legszennyezőbb erőművét épp ők üzemeltetik észak-rajna-vesztfáliái Neurathban és Niederaußemben. Laschet az RWE érdekeinek megfelelően jár el, amikor a szénkivonási céldátum (Kohleausstieg) minél későbbre tolása mellett érvel, és a környezetvédelmi szervezetek által javasolt 2030 helyett 2038-at szeretné megtenni céldátumnak. Ráadásul a közszolgálati ZDF-nek adott interjújában azt állította, hogy a 2038-as dátumot épp a Greenpeace és a német környezetvédelmi szövetség javasolta, azonban az utóbbi szerint Laschet vagy rosszul lett informálva, vagy hazudik.

A szénerőművek mellett gyakori kritika Laschettel és az észak-rajna-vesztfáliái klímapolitikával szemben az energiafordulathoz elengedhetetlen szélerőművek telepítésének megnehezítése azáltal, hogy azokat csak lakóövezettől minimum 1000 méterre szabad telepíteni. A Kölner Stadt-Anzeiger összeszedte, hogy az idén nyáron a CDU és a piaci fundamentalista FDP által elfogadott tartományi klímavédelmi törvény a fent említetteken felül többek között a 130km/h-s sebességkorlátozás elutasításával, a beépíthető földfelület felső határának eltörlésével, valamint a naperőművek telepítésének a lehetségesnél kisebb mértékű ösztönzése és pénzbeli támogatása által tovább fékezi a klímavédelmi intézkedéseket.

Laschet elszalasztott lehetősége

Ezen felül Laschetet nem csak klímapolitikája, hanem a válságkezelése miatt is több kritika érte, ami különösen kínos annak tekintetében, hogy nem csak kancellárjelöltként, hanem az árvizek által súlyosan érintett Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökeként is vizsgáznia kellett kríziskezelésből. A kortárs német történelem tanulságainak megfelelően ez akár lehetőséget is jelenthetett volna számára, ugyanis mind Helmuth Schmidt első, mind Gerhard Schröder második megválasztásában jelentős szerepet játszott, ahogy az 1962-es észak-németországi, illetve a 2002-es elbai árvíz okozta krízist kezelték.

Schmidt ‘62-ben, még Hamburg város-tartomány belügyminisztereként az „áradás urává” vált a Spiegel szerint, amikor alkotmányellenes módon behívta a Bundeswehrt: a hadseregnek a háború után született antimilitarista alkotmány szerint nem szabadott volna belföldi bevetést végrehajtania. Schmidt ezáltal megalapozta országos ismertségét, valamint megteremtette a problémamegoldó államférfi képét, ami a ‘74-es kancellári kampányáig ki is tartott. Schröder szintén a cselekvő imázs megteremtésével tudta megőrizni a kancellári széket 2002-ben, amikor gumicsizmát húzott, és az árvíz által sújtott területre utazott, miközben kihívója, az akkori bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber a természeti katasztrófa ellenére folytatta a nyaralását.

Laschet azonban hiába szakította meg dél-németországi kampánykörútját, és jelent meg gumicsizmában és esőkabátban az áradások helyszínén, a hibái sokkal nagyobb figyelmet nyertek. A fentebb már említett esetek mellett hatalmas vihart kavart, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő beszéde alatt az árvíz sújtotta Erfstadtban Laschet több kollégájával együtt, magáról megfeledkezve nevetgélt a háttérben. A kancellár-jelölt a konkrét veszélyhelyzet feloldása utáni helyreállítás esetén sem fog tudni megmentőként feltűnni, hiszen 2019-ben éppen ő szüntette meg Észak-Rajna-Vesztfáliában az árvizek utáni bürokráciamentes, azonnali gyorssegélyek rendszerét, mondván, hogy azok az egyre gyakoribbá váló áradások miatt túlzott mértékben megterhelik az államháztartást. Az új rendszerben már csak a települések számára elérhető támogatás, valamint különösen súlyos esetekben magánszemélyek számára is. Mindenki más számára a helyreállítási költségek az adóból írhatóak le, amelynek köszönhetően a szabályozás „nyertesei” azok, akik jobban keresnek.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök és Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, a CDU-kancellárjelöltje (forrás: Armin Laschet facebook-oldala)

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt években a CDU-kormányok által folytatott megszorító politika hozzájárult például a katasztrófavédelmi infrastruktúra leamortizálódásához, valamint ahhoz, hogy elmaradtak az állami – valamint a válság alatt bevezetett megszorító intézkedések miatt a privát – befektetések, amelyekre hatalmas szükség lett volna, hogy időben kezdődjön meg a zöld átállás. Ez a takarékossági szemlélet a klímavédelmi kiadások esetén eddig csak a költségeket vette figyelembe, azonban a mostani eset megmutatja, hogy mennyibe kerülhet a hatékony klímavédelem hiánya.

Jelen esetben 200 millió euróba. Legalábbis ez az az összeg, amit Olaf Scholz, a jelenlegi pénzügyminiszter és alkancellár, valamint a szociáldemokrata SPD kancellárjelöltje elkülönített a szövetségi költségvetésből az azonnali segélyek fedezeteként. „De ha több lesz, akkor több lesz, azt tesszük, ami szükséges.” – mondta Scholz, akinek ezzel az intézkedésével, valamint a bajországi és rajna-vidék-pfalzi látogatásaival sikerült az, ami Laschetnek nem: kihasználni a hivatalban lévő politikus előnyét, és végrehajtóként, problémamegoldóként megjelenni. Ez megmutatkozik a számokban is: A Civey a Spiegel megbízására készített kutatása alapján a megkérdezettek 41 százaléka tartja alkalmasnak Olaf Scholzot a katasztrófa kezelésére, amíg Laschetet mindössze 26%.

Hazai pálya a Zöldeknek?

Annalena Baerbock, a Zöldek kancellárjelöltje vetélytársaival szemben jelenleg nincs hivatali pozícióban, így számára nem áll fenn a lehetőség, hogy kitűnjön a katasztrófakezelésével. (Részben ez magyarázhatja, hogy a fent említett felmérésben csupán 24% tartja őt alkalmasnak.) Azonban az események a klímaváltozással való egyértelmű összefüggései miatt mégis arra számíthatnánk, hogy a Zöldek hazai pályán játszanak a választási kampány hátralévő részében, amire szükségük is lenne, mert a Baerbock személyét érintő botrányok – feljavított életrajz, plágium – miatt jelentősen visszaestek a közvéleménykutatásokban.

A Zöldek azonban mindeddig feltűnően óvatosak, és igyekeznek elkerülni, hogy „a mi megmondtuk”, „mi jobban tudjuk” kép alakuljon ki róluk, ami a mainstream sejtések szerint elidegenítené a potenciális szavazóikat. A párt társelnöke, Robert Habeck úgy fogalmazott, hogy jelenleg a mentés ideje van, amikor a politikusok csak útban lennének, ezért nem utazik az árvíz sújtotta területekre, ahogyan a szabadságát megszakító Baerbock is a sajtó kísérete nélkül kereste fel az érintett tartományokat.

A Zöldek Bundestag képviselője, Konstantin von Notz esete jól mutatja, hogy nem ok nélküli a párt vezetésének óvatossága. Notz az áradások során készült képpel illusztrált twitter posztjában szedte össze, hogy a többi párt miért nem alkalmas a klímaváltozás megfékezésére, miközben a Zöldek számára az prioritást képez. A posztot érő kritikák következményeként Notz belátta, hogy nem éppen a legalkalmasabb pillanatot választotta a pártpolitikai csatározásokra, és a bejegyzését törölve bocsánatot kért.

Azonban ha a Zöldek egyelőre nem is használják direkt módon a helyzetet, a mainstream és a közszolgálati médiában sorra jelennek meg a cikkek, interjúk, tudósítások, amelyekben az áradásokat egyértelműen a klímaváltozás következményeként kezelik. Viszont kérdéses, hogy képesek lesznek-e Baerbockék a jelenlegi történésekből profitálni, ahogy azt például 2011-ben a fukushimai atomkatasztrófa idején tették, amikor Winfried Kretschmann baden-württembergi választási győzelmével megszerezték az első általuk vezetett tartományt. Az már kiderült, hogy Laschet nem olyan rugalmas, mint Angela Merkel, aki a közhangulatban beállt változás miatt a korábbi véleményével ellentétesen, a németországi atomerőművek lekapcsolása mellett döntött.

Annalena Baerbock kímatüntetésen (forrás: Annalena Baerbock facebook-oldala)

Jelen esetben viszont egyelőre nem olvasható ki a közhangulat radikális változása a számokból. A Kantar kutatása szerint a CDU továbbra is 28%-on áll, míg a Zöldek 1 százalékpontot veszítve 19, az SPD 1 százalékpontot nyerve 16 százalékon áll. Az INSA némivel frissebb  felmérése már mutat némi változást, de az is mindössze 2 százalékpont veszteséget jelent a CDU számára, ami így 27%-on áll, miközben az SPD 1 százalékpontot javítva 16,5%-kal holtversenyben áll a Zöldekkel, akik fél százalékpontot veszítettek. (A Forsa legújabb kutatása – melynek a lekérdezési időszak (július 20-26) egésze alatt szempont lehetett az áradás és annak kezelése – már mutat változást. Az áradások előtti állapotokhoz képest a CDU 4 százalékpontot esett, és így 26%-on áll, amíg a Zöldek 2 százalékpontot javítva ismételten 20 százalék felett állnak 21%-al. Ezt a trendet erősítik meg a Forschungsgruppe eredményei is, ahol a CDU 28, Zöldek 21 százalékon állnak.)

Mindezek után kérdéses, hogy habár egyre kézzelfoghatóbban jelenik meg a klímakatasztrófa Németországban, az áradások kapcsán felszínre kerülnek-e a választási kampányban az érdemi kérdések, különös tekintettel a klímavédelmi intézkedésekre, avagy megmarad a közbeszéd a katasztrófa közvetlen kezelésénél? Annyi biztos, hogy ha jobboldali médián – különös tekintettel a világszégyene BILD-en – múlik akkor nem. Baerbock legutóbbi ellentmondásos esete kapcsán éltek a lehetőséggel, és elővették a jól bejáratott kultúrharcos narratívát. A Zöldek kancellárjelöltje egy antiszemitizmusról és rasszizmusról szóló beszélgetésen elmesélt egy történetet annak bemutatására, hogy milyen mértékben vannak mai napig jelen rasszista tartalmak a tananyagban, és a történetmesélés részeként kimondta „az n betűs kifejezést”. Az interjú után Baerbock maga kért elnézést, amiért szerinte reprodukálta a rasszista szóhasználatot. A BILD öncenzúrát, és zöldbalos romlást emleget.

Címlapkép: Wikimedia Commons