Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Készpénzhasználathoz való jog: nem azért használnak ki a bankok, mert megvan hozzá a technológiájuk

A készpénz melletti rokonszenvet a pénzintézetekkel szembeni érthető ellenszenv és a 21. századi adatgyűjtés-technológiák hívták életre. És mint szokásos, a szélsőjobboldal itt sem látja a fától az erdőt. 

Február végén Orbán Viktor helybenhagyta a Mi hazánk több hónapja folyó elektronikuspénz-ellenes lobbiját. Arról még nem született döntés, hogy alkotmányba is foglalná-e a kormány a készpénz használatához fűződő jogot, ahogy azt a Mi hazánk követeli, azt viszont leszögezte a miniszterelnök, hogy az ügyben a Mi hazánkkal „könnyen szót tudnak érteni”

A Mi hazánk szerint a digitális pénz az „új világrend” része, Szakács Árpád, Mi hazánkhoz közel álló értelmiségi szerint pedig a készpénzhasználat „az emberi szabadság utolsó bástyája”. A párt vészjósló példaként emlegeti azt az esetet, amikor a koronavírus-korlátozások ellen tüntető kamionosok számláit zárolták Kanadában. 

Egyébként számos EU-s tagállamban alkotmányba foglalták már a készpénz használatához való jogot, például Ausztriában is, ahol a szintén szélsőjobboldali Szabadságpárt kardoskodott leginkább a bankkártyák teljeskörű elterjedése ellen.

Milyen tőről fakad a készpénzhez való ragaszkodás, és mit kezdhetünk a javaslattal?

A Mi hazánk felvetése jogos. A digitalizáció által lehetővé vált tömeges adatgyűjtés súlyos visszaéléseknek ad teret. Önmagában is probléma, hogy a XXI. század egyik, ha nem a legfontosabb árucikke az adat lesz, amelyekkel visszaélve manipulálhatnak majd minket többletfogyasztásra. Az is rendkívül aggályos, hogy bizonyos technológiák révén személyes adatokat gyűjthetnek politikai mozgalmak, amelyek alapján személyre szabott propagandával célozhatják és manipulálhatják a szavazókat. Afelől sincs kétség, hogy az adatgyűjtés a visszaélés még nem ismert formáit is lehetővé teheti majd a jövőben, amelynek egyik eszköze lehet a bankkártya.

Egy bankszámlakivonaton végig lehet követni valaki életét, és ez egészen disztópikus állapotokat is teremthet, ha egy emberellenes rezsim kezébe jutnak ezek az adatok.

De amennyiben csak a bank látja ezeket az adatokat, és a törvényeknek megfelelően kezeli őket, akkor is marad a kérdés, hogy milyen világ az, ahol az ember minden lépése visszakövethető.

Van azonban egy bökkenő a Mi hazánk technológiaellenes hadjáratában. (Ez egyébként érvényes a párt vakcinaellenes logikájára is.)

Mint a fent említett példákból is látszik, nem maga a technológia okozza az emberi szenvedést, hanem az, hogy ezeket a technológiákat a másik ember fölötti uralkodásra használják föl.

Ennek az uralomnak az egyik módja a profitlogika, a kizsákmányolás, amit a bankkártyahasználat elterjedése fokozhat, ha például az adósok apró bevételeit automatikusan levonják a bankok, tekintet nélkül az adós anyagi helyzetére. De maga az elnyomás nem a technológia meglétéből következik, hanem abból, ahogyan a technológia az emberek közötti egyenlőtlen hatalmi viszonyokat szolgálja, s abból, hogy a kapitalizmus mindent képes áruvá tenni, még a legtriviálisabb személyes adatokat is. 

Ha valóban a technológia lenne hibás az emberiség szenvedéseiért, akár az ipari forradalom elé is visszatérhetnénk. Az ipari forradalom hajnalán, a XIX. század elején a munkakörülményeiket megelégelő ludditák géprombolásba kezdtek. De a hiba nem magukban a gépekben rejtett, hiszen a gépek akár ki is válthatták volna a munkaerő egy részét, csökkentve ezzel a kizsákmányolás mértékét és a munkanap hosszát.

Az ipari forradalom radikálisan meghosszabbította a munkaidőt, de ez sokkal inkább volt paradoxon, mint szükségszerű.

Később épp ezt felismervén kezdett a munkásmozgalom géprombolás helyett a nyolcórás munkanap melletti harcba.

Ezért ahelyett, hogy megpróbálnánk visszaforgatni a történelem kerekét, és egy-egy technológiát teszünk meg bűnbakká, ésszerűbb és kézenfekvőbb lenne megpróbálni elképzelni egy másik jövőt – egy olyan jövőt, amelyben a technológia a tömegek kényelmét szolgálja, és nem a másik ember fölötti uralmat.

Ha csupán minden kétszázadik olvasónk beszállna egy mozijegy árával, vagy minden századik 1000 forinttal, a tavaszi kiadásainkra már nem lenne gondunk!

Ha a magyar médiatér szerinted is szegényebb és szürkébb lenne a Mérce nélkül, arra kérünk, segíts te is! Szállj be akár 1000 forinttal! Nem luxuskiadásokra gyűjtünk, a működésünk a tét.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd