„Ahová betört a vírus, ott szedett áldozatokat. Bizonyos fokú védelmet nyújtott a bezártság, amely egyes roma közösségeket jellemez, a gettósodottság és a zárványlét. De azt már röviddel a járvány megjelenése után is tudtuk, hogy ha egy közösségbe bejut a vírus, ott pusztítani fog”, foglalta össze Horváth Aladár, a Roma Parlament egyesület elnöke az elmúlt másfél év tapasztalatait.

Arra, hogy a roma közösségeket a koronavírus-betegség (COVID–19) súlyosabban érintette, mint a nem romákat, pusztán következtetni tudunk. Azonban az, hogy a járvány minden következményével egy kataklizma erejével hatott a legszegényebb községek lakóira, s ezeken belül a romákra – egyértelmű.

E kettő különválasztását érdemes már most hangsúlyoznunk, mint ahogyan a probléma megragadásához az is szükséges, hogy a mélyszegénységben élő romák helyzetét megkülönböztessük a mélyszegénységben élők helyzetétől. Hiszen, bár mindannyian az etnicista politikák elszenvedői, a romák – fokozottan a járvány idején, amint azt alább látni fogjuk – egyben rasszista elnyomás áldozatai is. Ez utóbbit az egyik beszélgetőtársunk úgy foglalta össze, hogy „természetesen senki sem tudja, ki a cigány. De amikor arról van szó, hogy valakit nem szabad beengedni egy helyre vagy hátra kell állítani őt a sorban, akkor hirtelen mindenki tudja, ki a cigány”.

Elszenvedők és okozók

A magyarországi egészségügyi rendszer, a járvány kitörése előtt két évvel felszámolt ÁNTSZ jogutódjának számító Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vagy a koronavírus elleni küzdelem érdekében létrehozott operatív törzs – a törvényekkel összhangban – nem tartja nyilván a fertőzött és a koronavírus-betegségben elhunyt személyek nemzetiségét.

Nemzetközi példákból azonban tudható, hogy a többségi társadalommal összevetve a társadalom perifériájára szorított kisebbségek tagjai közül sokkal többen fertőződtek meg és hunytak el a pandémiában.

Így például New Yorkban a spanyol ajkú közösséghez tartozók és az afroamerikaiak nagyobb arányban hunytak el a betegség következtében, mint a fehérek. A Világbank elemzése szerint a COVID-19 a szegényebb országokat, s a tehetősebb államok szegényebb területeit sújtotta és sújtja a leginkább. S általánosan elmondható –  erről számos tanulmány szól –, hogy az etnikai kisebbségi közösségeket nagyobb mértékben fenyegeti a COVID-19 okozta megbetegedés és halálozás veszélye.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jelentéstevője már 2020 áprilisában arra figyelmeztetett, hogy az idősek, az alapbetegséggel küzdők után a roma kisebbség van leginkább kitéve a megbetegedés kockázatainak. Több európai ország roma szervezetei jelezték, hogy fokozódott a diszkrimináció, rendszeresek a szélsőjobboldali támadások a roma közösségek ellen, és hogy Franciaországtól Észak-Macedónián át egészen Törökországig a romák elhanyagolása katasztrofális hatással jár.

Szerbiában a járvány idején a roma közösség még inkább a társadalom peremére szorult, a csehországi romák Stanislav Tomáš esete után – aki egy brutális rendőri intézkedés következtében hunyt el – a rendőrök miatt is fenyegetve érzik magukat, Horváth Aladár közléséből pedig tudjuk, hogy a Marosvásárhely környéki Gábor-cigányok között tömeges elhalálozás történt. A romániai cigányság helyzetét tovább nehezítette, hogy a sajtó a nyugat-európai országokból visszatérő romákat tette a járvány eluralkodásának felelősévé, a halálesetekről pedig szenzációhajhász beszámolókat közölt (ami Magyarországon is megtörtént, elég csak Kozák László, azaz Grófo temetésére gondolnunk).

Az európai romák egyszerre voltak a járvány elszenvedői és „okozói”.

A halál rémének sokféle arca

A mélyszegénységben élők és köztük a romák különös veszélyeztetettségének az oka könnyen belátható. Ők azok, akik világjárvány nélkül is nehezebben férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, akik a folytatólagos hátrányos megkülönböztetés és a hosszú évek vagy évtizedek óta összegyűlt sérelmek, rossz tapasztalatok következtében bizalmatlanok az egészségügyi vagy a szociális dolgozókkal – általánosan: az állammal – szemben. És tartalékokkal sem bírnak ahhoz, hogy szükség esetén gyógyszerhez és vitaminokhoz jussanak.

Ugyanőket a rémhírek könnyebben megtalálják, vagy azért, mert nincsen hozzáférésük a biztos információforrásokhoz, és nincsen tapasztalatuk ezek megválogatásában, így a közösségi médiában terjedő, parttalanul hömpölygő híreket olvassák. Vagy azért, mert semmiféle tömegkommunikációs információforráshoz nincsen hozzáférésük, így pusztán a személyes közlésekre támaszkodhatnak.

Így történhetett, hogy a már idézett Horváth Aladár intései a járvány első hullámának elején csakhamar beigazolódott jóslattá váltak:

„Szinte biztosra vehető, hogy a koronavírus-járvány – és a nyomában settenkedő szociális katasztrófa – legtöbb áldozatát a békeidőben is kilátástalan helyzetűek közül fogja szedni. Az idős beteg emberek, a hajléktalanok, a legyengült szervezetű, sok betegséggel küszködő cigány gettók lakói – gyerekek és felnőttek egyaránt! – pillanatokon belül szembenézhetnek a halál rémével!”

A mintegy 600-850 ezer fős magyarországi roma népesség – amelynek jelentős része 2 ezer főnél kisebb településeken – zsákfalvakban, telepeken, gettókban – él, ahol általában megszűnt a háziorvosi szolgálat, a legközelebbi kórház pedig messzire esik – a „halál rémének” sokféle arcával volt kénytelen szembenézni.

Bizonyosságot szerezhettünk arról, hogy

azok a túlélést biztosító gyakorlatok és szokások, amelyek a mélyszegénységben élők, s köztük a roma közösségek a mindennapjait a járvány előtt is kitöltötték, s amelyek a segítségnyújtás hiányában a permanens válságra adott válaszok voltak, egyik napról a másikra ellehetetlenültek.

Ahogyan a témánkat érintő egyik konferencián elhangzott, a helyi önkormányzatok a járvány ideje alatt hosszú hetekre „eltűntek”, vagy a „központból” érkező önellentmondásos, gyorsan változó utasítások miatt „bürokratikus tehetetlenségbe” süllyedtek. Így gyakorta mind a közvetlen segítségnyújtás (élelmiszercsomagok, vitamincsomagok, tisztítószerek, maszkok elosztása), mind pedig a javarészt kényszerű „tehetetlenség” felszámolására törekvő gesztusok, az önszerveződés különféle formái késtek vagy elmaradtak.

Mindez különösen azokat érintette, akiknek például a megbetegedés lehetőségére figyelmeztető piros cédulát kellett az ablakukba tenniük, s napokig arra kényszerültek, hogy szigorú rendőri felügyelet alatt éljék az életüket a négy fal között.

Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke a National Democratic Institute által szervezett Roma nők a közéletben című konferencia vitájában elmondta, hogy a karantén néha tényleges éhezéshez vezetett. Szintúgy szorult helyzetbe kerültek azok a családok, amelyekben több fő megbetegedett, s azok is, amelyeknek az áramszegénységgel küszködve kellett egyik napról a másikra átállniuk az online oktatásra.

Ennek ellenére két konkrét esetről tudunk, amikor roma aktivisták és szervezetek felhívására engedett a kormány. A Roma Parlament egyesület által 2020 márciusában megfogalmazott válságkezelő csomag 9 pontjából a kormány intézkedései közt kettő jelent meg (ingyenes internet a diákoknak, moratórium). S a Rendszerszint – Országos Közösségszervező Műhely ingyenes gyógyszercsomagot kérő aláírásgyűjtése után Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere elrendelte, hogy receptre ingyen kiváltható legyen a gyenge megbetegedések esetén a tüneteken enyhíteni képes favipiravir gyógyszer.

Vecsei Miklós, a 300 legszegényebb magyar település felzárkóztatásáért felelős belügyminisztériumi megbízott miniszteri biztos, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke nemrég így nyilatkozott arról, hogy a mélyszegénységben élőket miként érintette a járvány: „Az első hullámot szinte egyáltalán nem érezték, a másodikat részben, a harmadikat már inkább. A nyomorban élőkhöz egyébként lassabban ér el a piac hullámzása.” Egy másik interjúban pedig elmondta, hogy „…a távoktatáson vagy a digitális oktatáson kívül olyan nagyon nagy változás nem volt, a hétköznapok ugyanolyan küzdelemmel zajlottak ezeken a településen. Az emberek egészen más problémákkal küzdenek.”

Mindazok, akikkel mi beszéltünk, másként látják a „piac hullámzását” és azokat a „változásokat”, amelyeken átestek 2020 márciusa óta.

Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont munkatársa a járvány előidézte gazdasági válság kapcsán elmondta, hogy a szegregátumban élők már tavaly tavasszal elvesztették a megélhetésüket, ez pedig „dominóhatást váltott ki”. Sokan képtelenek voltak kifizetni a villanyszámlát, haladékot pedig nem kaptak, így vagy adósságba verték magukat, vagy már tavaly tavasszal sötétségben maradtak. Idén tavasztól pedig a moratórium miatt kerültek bajba.

Horváth Aladár pedig úgy fogalmazott, hogy

„a kormány teljesen lemondott a társadalom alsó egyötödéről, a legszegényebb falvakról, a legkisebb falvakról, holott jelentős mértékben innen kerül ki a szavazóbázisa”. Ha pedig nyújtottak is támogatást, „akkor is titokban, amit elnyomott a gyakori cigányellenes kormánypropaganda”.

A Honvédség csakugyan indított oltóbuszokat a legszerencsétlenebb magyarországi településekre. De az, hogy a koronavírus-járvány nem okozott még nagyobb pusztítást a mélyszegénységben és szegénységben élők körében, s köztük a roma közösségekben – különösen a 3. hullám idején, amely Magyarországot az egymillió főre jutó koronavírusos halálesetek számát tekintve hónapokra a világ élére vetette –, úgy tűnik, azoknak a roma és nem roma aktivistáknak, az önzetlen adományozóknak és pár szervezetnek köszönhető, amelyek a kormány helyett is információval, jó szóval és segítséggel látták el a rászorulókat. Hasonlóképp, ezeknek a civileknek köszönhető az is,  hogy a kétkedők és bizalmatlanok közül is sokan felvették a védőoltást.

Ez a riport róluk szól.

Az utca a kórházba költözik

„Hát nézze. A tavaszi járványhullámot nem tudom másként jellemezni, mint maga a káosz és a pokol, s mindenki azt hitte, itt a világvége, s mind meghalunk. Durván 3 hónap alatt a családomból nyolc ember ment el, s három nagyon közeli rokonom volt. Temetésről temetésre jártunk, a temetéseken nem is vehetett részt, csak ötven ember. A roma közösség azonban jóval több ennél. Hiszen ha meghal valaki, akkor nemcsak a legközelebbi hozzátartozók, hanem mindenki szeretné támogatni. Nem tudták az emberek megélni a saját kultúrájukat, ezért nem tudták elengedni az emberek a saját halottjaikat sem”

– mondta el a Mércének Bitó-Balogh Zsanett, a Nagykállói Romák Érdekvédelmi Szervezetének (NÁRÉSZ) közösségszervezője, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) Rendszerszint munkacsoportjának a tagja.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló egyike azon városoknak, amelyet a legsúlyosabban érintett a járvány harmadik hulláma. Pontos adatokat azonban nem tudunk, hiszen a K-Monitor által kikért, s a kérvényezés után 4 hónappal kiadott adatsorok csak a járvány első évére vonatkoznak. Eszerint a közel tízezer fős településen márciusig 443-an fertőződtek meg, és 31-en hunytak el. Ám mindazok, akikkel Nagykállóról beszéltünk, megerősítették, hogy a város területén található 4 szegregátumban a 3. hullám volt a legsúlyosabb. Szinte mindenki megbetegedett, s nagyon sokan hunytak el.

Bitó-Balogh Zsanett – aki az unokatestvérét, a józsefvárosi képviselőként dolgozó Balogh Lajos Paci roma aktivistát is elvesztette – úgy fogalmazott, hogy a kórházban „kállói utca” jött létre.

A Gödrök nevű nagykállói telepen húszezer forint már felbecsülhetetlenül nagy összegnek számít. Pedig ha valaki megbetegedett, gyógyszerekre és vitaminokra legalább ennyit kellett volna költenie. Egy kiszikkadt tó medrében létrejött roma szegregátumban mintegy 400-500 ember él, zömmel oláh cigányok. Innen minden távolra esik: a városközpont, a Sántha Kálmán Szakkórház, ahol általános orvosi ellátás is folyik, s a nyíregyházi kórház, ahová a súlyosabban megbetegedőket utalják.

Az emberek főként „hetelésből” élnek, azaz idénymunkát végeznek: almát és paprikát szednek, segédmunkásnak szegődnek. Máig sokan járják a valahai „fekete vonat” útját, igaz, ma már szervezetten, autóval utaznak Budapestre dolgozni. A telep jelentős része „vasazásból” tartja fenn magát, arrafelé sokaknak van lovaskocsija, amellyel fémeket gyűjtenek a „rosszvasasba”. Ezek a munkák azonban általában nem bejelentett munkák, azaz azok, akik már tavaly tavasszal elveszítették a megélhetésüket, még a példátlanul szűkmarkú ún. „álláskeresési járadékra” sem számíthattak.

A nagykállói romák egészségi állapota nagyon rossz. Egy 2013-as felmérés szerint a romák körében sokkal magasabb a gyermekhalandóság, a roma emberek átlagosan bő tíz évvel rövidebb ideig élnek, mint a nem roma emberek. A romák közt „megdöbbentően sokan voltak anémiásak” (vérszegénység), rengetegen küzdenek magas vérnyomással és magas vércukorszinttel.

De nem csak a kállói romák egészségi állapota kétségbeejtő, hanem az egészségügyi szakemberekkel való viszonyuk is. Arató Miklósné, a tanulmány szerzője megjegyzi: „Az egészségügyi hatóság és a romák közti kliens viszony egyik meghatározó eleme az előítéletesség.”

A járvány ideje alatt a kállóiak egyszerűen nem engedhették meg maguknak, hogy  otthon maradjanak. Vizet húztak a kútból, elmentek a boltba, a népkonyhára, hiszen a városból nem szállították ki az élelmiszert. A 3. hullám idején pillanatok alatt járványgócok alakultak ki a közösségi helyként is szolgáló népkonyhán és a közkút mellett.

A Nagykállói Romák Érdekvédelmi Szervezete (NÁRÉSZ) – amely 2019-ben azután alakult meg, hogy az antiszemita megmozdulásokat szervező és az „érpataki modellről” hírhedt Orosz Mihály Zoltán zaklatni kezdte a helyieket, majd pedig önkormányzati helyet szerzett – idejekorán felismerte, hogy a nagykállói romáknak nincsenek tartalékaik a járvány megvívásához. Így Bitó-Balogh Zsanették az aHang felületén Még egy falat címmel kampányba kezdtek: rövid idő alatt 18 millió forintot sikerült összegyűjteniük összesen 12 hátrányos helyzetű település számára.

Nagykállón négy alkalommal osztottak élelmiszert, míg a helyi önkormányzatnak kezdetben csak arra futotta, hogy az első hullám lecsendesedésével 500 forintos élelmiszerjegyeket osszon. A NÁRÉSZ később a már idézett Kadét Ernővel, a Roma Sajtóközpont munkatársával közösen még nagyobb szabású programba kezdett. Az Oltass, hogy élhess! kampány során – amelyben végül 8 szervezet és az Országos Roma Önkormányzat vett részt – 14 ezer ezer roma jutott oltáshoz országszerte.

Közben Infokampány is indult, amely azoknak nyújtott segítséget, akik a koronavírusról szóló ellentmondó információk között nem tudtak eligazodni. A NÁRÉSZ programjainak köszönhetően azok is képesek lettek oltásra jelentkezni, akik nem bírtak internetes hozzáféréssel, s immár családostul is fel lehetett venni a vakcinát, ami számos félelmet eloszlatott a téves híresztelésnek kitett roma közösségeken belül.

A mai nap gondja

Nagykálló hamarosan a magyarországi újságok címlapjára került. Májustól nem volt olyan hét, hogy legalább egy tévéstáb vagy újság, s számos kutató meg ne jelenjék a Gödrökben. Azok az emberek, akik a járvány előtt és a járvány ideje alatt elfeledettségben éltek, most „híresek” lettek. Végül a nagykállóiak úgy döntöttek, hogy több stábot nem fogadnak a szegregátumban.

Annak ellenére, hogy augusztusig a nagykállói szegénytelepek lakóinak 70 százaléka hozzájutott a vakcinához, Bitó-Balogh Zsanett szerint a küzdelem nem állhat meg a 4. hullám kezdetén.

„Nincsenek jó helyzetben az itteni romák. Talán a következő járványhullám megelőzhető lenne, ha újra bevezetnék a maszkhasználatot, vagy az embereknek biztosítanának vitaminokat. Mentálisan bele vannak roppanva az emberek, nagyon félnek, hogy újra megbetegszenek, s a megmaradt idős embert is elveszítik, de talán úgy vannak vele, hogy ami a mai nap gondja, az megmarad a mai napé, a holnapi napnak pedig megvan a maga gondja. Ezt az egy-két hetet még viszonylag nyugodtabban élik.”

Mindaz, amit Bitó-Balogh Zsanett elmondott nekünk, összhangban áll azokkal a kutatásokkal, amelyek a roma közösségekről az elmúlt egy év során készültek.

Víz a csapból

A már szóba hozott, a National Democratic Institute (NDI) által augusztusban tartott Roma nők a közéletben háromnapos konferencián Bari Judit roma aktivista ismertette a 2020 májusa és augusztusa között több mint kétezer fő megkeresésével készült kutatásának az eredményeit. Bari Judit az előadásában hangsúlyozta, hogy a romák hozzáférése a közszolgáltatásokhoz drámaian csökkent.

A háztartások 74%-a számolt be arról, hogy nem fér hozzá kórházi ellátáshoz. Árulkodó adat, hogy a roma háztartások mintegy 40%-a szorul azonnali pénzügyi támogatásra, egyötödük a tavasz folyamán a közüzemi számlákat sem volt képes fizetni. A megkérdezett roma háztartások 10 százalékának nincsen vízhozzáférése (és sok helyen csak egyetlen csap van a házban, alatta egy bádoglavórral), 36 százalékának nincsen fürdőszobája vagy illemhelye.

Így azok, akik karanténba kerültek, két lehetőség közül választhattak: vagy elhagyják a lakást, kockáztatva a büntetést, vagy szomjan halnak.

Bari Judit ismertette azt is, hogy a gyűlölet bűncselekmények száma megszaporodott, a kirekesztés pedig fokozódott a járvány ideje alatt. Némely településen például a roma családokhoz nem szállították ki az élelmiszert (a szociális étkeztetés során), a nem romáknak pedig igen. A romák 21 százaléka állította, hogy személyesen tapasztalt rasszizmust vagy diszkriminációt, s a 62%-uk tanúja volt a roma állampolgárokkal szembeni diszkriminációnak.

Noha a vakcináció megkezdése előtt a roma közösségnek pusztán 9 százaléka jelezte, hogy felvenné a vakcinát, Orsós Zsuzsanna, aki 2020 decemberében átfogó kutatást végzett a védőoltással kapcsolatos, a romák körében jelen lévő attitűdökről, a Mércének adott interjújában jelezte, hogy az oltás megítélése a romák körében is javult. Mint mondta, a vakcinák iránti bizalmatlanság legfőbb oka nem is a félelem volt, hanem az, hogy nagyon sokan nem tudták, hogyan kell regisztrálni a védőoltásra, kiktől kérhetnének ehhez segítséget.

Orsós Zsuzsanna: „Amíg nem lépünk ki a szegénységből, nem tudunk egészségtudatosságról beszélni, ezért azt kell elérnünk, hogy az egészség érték legyen”

A hamarosan megjelenő kutatásának egyik legizgalmasabb megállapítása az volt, hogy a válaszadó roma nők több mint fele nem értett egyet azzal, hogy a védőoltás hatékony, ez a férfiaknál 39%-os eredményt mutatott, és a nők közel 90%-a aggódott az oltás következményei miatt. Ebben az is szerepet játszhat, hogy általában a kisgyermekes roma nők azok, akik a különféle egészségügyi, önkormányzati és szociális intézményekkel érintkeznek, azaz a diszkriminációnak leginkább a nők vannak kitéve, ami aláásta az egészségügyi rendszerben való hitüket.

A kérdés, hogy ki fogja vakcinával ellátni a roma embereket, egész Európában megválaszolásra vár. Jonathan Lee, az Európai Roma Jogok Központjának (ERRC) munkatársa szerint a romák oltási hajlandósága Európa-szerte nagyon alacsony, és úgy tűnik, a legtöbb kormány nem sokat törődik velük. Szlovákiában külön stábokat hoztak létre az elszigetelt közösségek ellátására, de más országok nem fordítottak nagy figyelmet a romákra. Ez annak ellenére van így, hogy az Európai Bizottság oltási irányelve felszólítja a tagállamokat, hogy helyezzék előtérbe a veszélyeztetett társadalmi csoportokat, amely kategóriába minden európai országban a roma lakosság is beletartozik.

Ahogyan előzőleg a megbetegedés, úgy most a vakcináció is rasszista gyűlölethullámot indított el. Bolgár aktivisták például arról számoltak be, hogy roma többségű falvakat helikopterekről és repülőgépekről több ezer liter növényvédő szerrel permetezték le. Radoszlov Sztojanov, a Bolgár Helsinki Bizottság emberi jogi csoportjának képviselője szerint ezek az esetek nyilvánvalóan rasszista indíttatásúak voltak, mivel csak a magas roma lakosságú falvakat „fertőtlenítették” ilyen módszerekkel.

Papíralapon

Az internethez, az okoseszközökhöz való korlátozott hozzáférés, s általánosan: az áramszegénység tovább nehezítette a szegénységben és mélyszegénységben élők, s köztük a roma családok életét. Noha például az online oktatás alappillérének számító Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) szélessávú internet hozzáférést igényel.

A területi egyenlőtlenségek megértéséhez eligazításul szolgál számunkra egy 2017-es, Bagban és Dányban végzett alapkutatás, amely szerint a roma családok bő egynegyede bír legalább egy számítógéppel, s csak minden ötödik házba vezették be az internetet.

A Pest megyei települések ezekkel az eredményekkel még mindig megelőzik a kelet-magyarországi roma közösségeket, hiszen a legutóbbi kutatások szerint is jelentős különbség van a magyarországi megyék tömegkommunikációs lefedettségében, s a kisebb községek lakosai teszik ki a nem internetezők 36 százalékát. Magyarországon a járványt megelőző évben még mindig csak a háztartások alig több mint 80 százaléka bírt internettel.

Az áramszegénység még olyan településeken is gondot okozott, amelyeket a járvány és a járvány keltette válság valamelyest megkímélt. A nehézségek pedig nemcsak az általános és középiskolás tanulók körét érintették.

Rostás Aranka, baksi (Csongrád-Csanád megye) programszervező és az 1 Magyarország Kezdeményezés aktivistája a Mércének arról is beszélt, hogy az áramszegénység milyen súlyos további következményekkel járt egyes családok esetében.

„Ma Magyarországon 196 ezer gyermek él áramszegénységben, és közel 1 millióan vannak a kikapcsolás szélén, és 100 ezer háztartás csak előre feltöltős mérőórával rendelkezik. Tehát ma Magyarországon áramszegénység van, pontosan akkor, amikor az online tér kap teret szinte mindenhol. Az észak-magyarországi aktivistáink beszámoltak olyan esetekről, ahol a gyermekek csak »papíralapon« tudtak részt venni az online oktatásban. S mivel ezek a gyerekek nem tudtak a társaikkal haladni, ki akarták őket venni a családjukból”.

„Már a járvány kezdetén probléma volt a hallgatók eszközellátottságával, illetve a legeslegelején az internetellátással”, mondta el a lapunknak Varga Aranka, a Pécsi Tudományegyetemen működő Wlislocki Henrik Szakkollégium tanára, aki egyben a roma értelmiségiek kinevelését célzó Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium munkájára is rálát. A szociálisan rászoruló diákoknak a szakkollégium biztosított számítógépeket ahhoz, hogy akár otthonról is részt vehessenek az órákon. A diákokon az is segített, hogy méltányossági alapon rektori engedménnyel nem kellett mindannyiuknak elhagynia a kollégiumokat.

Sokak számára pedig ez az utóbbi fejlemény, a kollégiumokból való kiköltözés okozott nagy gondot. Mint ismeretes, tavaly tavasszal és novemberben is alig egy nap leforgása alatt kellett elhagyniuk a szálláshelyeiket. Orsós István matematika-fizika szakos végzős hallgatót a járvány első hulláma vetette haza, a Somogy megyei Istvándiba.

„Amikor kitört a pandémia, s haza kellett költözni, mert semmi más nem volt, az elég sok mindent megváltoztatott bennem. Amit megszoktam, s addig négy éven keresztül Pécsen volt, az megszűnt, haza kellett menni a semmibe.”

István azonban az „időtlenségbe” való visszacsöppenést végül kedvező irányba fordította. Ma már úgy látja, hogy az az időszak arra volt alkalmas, hogy elgondolkodjon azon, ki ő, és mit akar, s hogy milyen a viszonya a pécsi és az istvándi közösséghez.

Beszélgetésünk idején az EFOTT fesztiválon dolgozott, s készült arra, hogy szeptembertől továbbkísérje azoknak a diákoknak a munkáját, akiket két évvel ezelőtt a Tanítsunk Magyarországért programon keresztül mentorált.

Egy másik keret

Az elmúlt közel két év története másként is elmesélhető.

Ebben a keretben minden törekvés, amelyet – kormányzati ellenszélben – a roma és nem roma aktivisták tettek az elmúlt másfél évben és azt megelőzően, elhomályosulna. Időlegessé válna az a felfénylés, a közösségek magukra és egymásra találása a legnagyobb baj idején, amelyről itt megpróbáltunk számot adni: a NÁRÉSZ, a Rendszerszint, a Roma Parlament, a Roma Sajtóközpont és egyéb szervezetek munkája Cserháton, Tiszaburán, Bakson, Nagykállón és egyebütt.

A járvány előtt úgy tűnt, hogy a 2020-as év a romák elleni uszítás éve lesz. 2019 májusában a Kúria megerősítette a Debreceni Ítélőtábla jogerős döntését a gyöngyöspatai iskolai szegregációs perben. A döntés értelmében az államnak 99 millió forintos kártérítést kell fizetnie annak a 60 gyöngyöspatai roma diáknak, akiket a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között jogellenesen elkülönítettek társaiktól, és alacsonyabb szintű oktatást biztosítottak számukra.

2020 januárjában Orbán Viktor miniszterelnök az év első kormányinfóján a szegregációs perről és a börtönkártérítések (a kormány szerint: „börtönbiznisz”) kapcsán arról beszélt, hogy „az nem szegregáció,” ha a gyengébb értelmi képességekkel rendelkező gyerekek – akik között szerinte a romák többségben vannak – külön osztályba kell, hogy járjanak. A miniszterelnök szerint a kártérítési ügy mögött a „Soros-hálózat” lapul, az ítélet pedig sérti az emberek „igazságérzetét”. A kormány februárban újabb nemzeti konzultációt hirdetett, amelyben a „börtönbizniszről” és a gyöngyöspatai romák kártérítéséről is kérdezték az embereket.

A miniszterelnök és a kormány más tagjainak kijelentései miatt az Idetartozunk Egyesület és más szervezetek tüntetést szerveztek. Setét Jenő, az egyesület elnöke a Mércének adott interjújában úgy fogalmazott: „Orbán Viktor szabadon engedte a szélsőjobboldali kutyáit”; Horváth Aladár pedig feljelentést tett a miniszterelnök ellen, amelyet az ügyészség később elutasított.

A kormány áprilisban a köznevelési törvénybe kívánta beleírni az ún. lex Gyöngyöspatát, amely azt célozta, hogy ne csak pénzbeli kártérítést kaphasson az, aki nem jutott megfelelő oktatáshoz, hanem újra iskolapadba kelljen ülnie azoknak, akik évekig tartó megkülönböztetés áldozatai voltak ugyanott. A törvénymódosítás – többek közt – az uniós irányelvekkel is szembe megy. Ezzel egyidőben a kormány „iskolaőrség” felállításáról is döntött.

Úgy tűnt, hogy a magyarországi romák lesznek az „új migránsok”. A gyöngyöspataiak csak hónapokkal később kapták meg a kártérítés első részét.

Márciusban azután azonosították az első koronavírus-fertőzötteket Magyarországon, s az egész ország a járványadatokat kezdte figyelni.

Mintha közben mi sem történt volna, a harmadik járványhullám csitultával, 2021 júliusában a Mi Hazánk Mozgalom „erődemonstrációt” tartott Jászapátiban.

A cigányellenes és gyűlöletkeltő felvonulás ellen több roma és nem roma szervezet ellentüntetést tartott a Mi Hazánk józsefvárosi irodája előtt.

Az ellentüntetés legemlékezetesebb beszédét Daróczi Ágnes tartotta, aki a felszólalását ezzel a kérdéssel kezdte:

Meddig még?

A szerző szeretné kifejezni a köszönetét Bitó-Balogh Zsanettnek, Horváth Aladárnak, Orsós Zsuzsannának, Rostás Arankának és Varga Arankának, akik az interjúkon túl is hatalmas segítséget nyújtottak a riport megírásában.

A Mérce szeptember és október folyamán közölni fogja azokat az interjúkat, amelyeket a riport megírása során készítettünk.