Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az igazságosság utolsó lélegzeteit veszi. Úgy hívják: Stanislav Tomáš

Június 19-én videófelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken az látható, ahogy egy rendőr a csehországi Teplice városában egy megbilincselt roma férfi, Stanislav Tomáš nyakán térdel. Bár az eredeti videót eltávolították, másnap különböző médiumok újra közzétettek belőle részleteket. Tomáš halála, és a rendőrség vele szembeni brutális, erőszakos fellépését bemutató felvételek Európa-szerte felháborították a roma közösségeket.

A hatóságok által világszerte gyakorolt nyakra térdelés az elmúlt időszakban a rendőri brutalitás jelképévé vált, aminek következtében egyre többen kezdtek el beszélni a rendőri erőszak és a rasszizmus összefüggéséről. Azonban az incidensről beszámoló civil szervezetek és médiumok közül többen is az áldozat, Tomáš nevének leírása nélkül tudósítottak az esetről, míg a George Floyd-üggyel való párhuzamot fontosnak tartották kiemelni.

Ennek fényében felmerül a kérdés: tényleg csak úgy válthatunk ki empátiát és szolidaritást az emberekből, ha a romák elnyomását egy másik narratíva részeként meséljük el?

Miért tekint a cseh társadalom a roma származású polgártársaira a Másikként, és mik azok a társadalmi-politikai mechanizmusok, amelyek gátolják a romák emancipációját?

Ez a cikk eredetileg a LeftEasten jelent meg. A cikket a Kelet-Európai Baloldali Médiaegyüttműködés (ELMO) keretein belül fordította Szadai Levente.

Az ELMO arra szerveződött, hogy a régió egyenlőségpárti, rendszerkritikus, nemzetközi szolidaritás iránt elkötelezett platformjai segítsék a rendszerszintű változás szempontjából nélkülözhetetlen információk régióbeli áramlását és a régiós perspektívát alkalmazó elemzések születését. Az együttműködés keretein belül született cikkek itt olvashatóak angol nyelven.

Ahogy említettük, több civil szervezet és médium is az áldozat nevének említése nélkül számolt be a tragédiáról. Könnyen lehet, hogy ez nem független az NGO-izáció jelenségétől, amely a romákat projektek névtelen kedvezményezettjeivé redukálja, feloldva bennük személyazonosságukat és személyes történeteiket.

A romákkal szembeni rasszista előítéletek még ma is élnek, ezért szenvedéseik során is névtelennek és láthatatlannak kell maradniuk. Hogy kikezdjék a romákról mint az empátiára és szolidaritásra nem érdemes emberekről szóló uralkodó narratívát, a roma áldozat történetét egy másik, elfogadhatóbb, ismerősebb narratíva részeként kell elmesélni.

Stanislav Tomášnak a roma Floyddá kellett válnia, hogy empátiát váltson ki az olvasó/nézőközönségből. Úgy tűnik, Stanislav Tomáš George Floydhoz való hasonlítása, nevének elhallgatása az egyetlen lehetséges eszköz, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét az újabb, romák ellen elkövetett rendőri brutalitásra.

Stanislav esetében a rendőri intézkedést azért tartották indokoltnak, mert a rendőrség szerint ittas és erőszakos volt. Nem világos azonban, hogy miért volt szükség a nyakára térdelni. A férfi ugyanis már meg volt bilincselve, amikor a rendőrök a nyakára térdeltek, majd percekig a betonhoz nyomták.

Ugyan a cseh rendőrségi szabályozás megengedi, hogy adott esetben a gyanúsítottra térdeljenek a rendőrök, az, hogy ezt a gyakorlatban hogyan alkalmazzák, meglehetősen homályos, és szabad értelmezésre ad lehetőséget. A rendőrség például eddig nem beszélt arról, hogyan döntik el, hogy adott esetben a térdelés indokolt-e (különösen, ha a gyanúsítottat megbilincselték), ahogy arról sem esett szó, mennyi ideig térdelhetnek a gyanúsítotton, mielőtt veszélyeztetik az életét.

Ezek a bizonytalanságok, valamint a politikai osztály romaellenességtől fűtött megnyilvánulásai késztették arra a roma közösséget, hogy feltegyék a kérdést:

miért van az, hogy ha romákkal szemben intézkedik a rendőrség, valamiért rendszerint olyan drasztikus és erőszakos eszközökhöz nyúlnak, amelyek amellett, hogy veszélyeztetik a letartóztatott személy életét, feleslegesen feszültségeket is gerjesztenek az intézkedés során?

Lehet, hogy azért, mert arra számítanak, hogy a romák veszélyesebben és kevésbé kiszámíthatóan viselkednek majd, mint a nem roma állampolgárok? Bizonyára erről lehet szó, tekintettel a széles körben elterjedt rasszista sztereotípiákra.

Azt is feltételezhetjük, hogy a romák félelemből cselekszenek, mikor konfliktusba kerülnek rendőrökkel. Kollektív emlékezetükben élnek még az állami üldöztetésről szóló történetek; a generációkon átívelő traumák és az ebből fakadó bizalomvesztés, amiért a hatóságok folytonos rosszindulatú hozzáállása, gyakori és nyíltan rasszista megnyilvánulásaik felelősek.

A cikk írásakor több olyan romával is felvettük a kapcsolatot, akik szemtanúi voltak az incidensnek, abban a reményben, hogy megosztják velünk a tanúvallomásaikat. Azonban, mint elmondták, eddig egyikük sem tett vallomást az állami szerveknek, mert félnek a lehetséges következményektől.

Gyertyagyújtás Stanislav Tomasért. Budapest, 2021.07.02. Forrás: Facebook / Black lives matter Budapest

Azután, hogy többen is hangzatosan George Floyd meggyilkolásához hasonlították az esetet, a rendőrség közzétett egy videófelvételt egy feldühödött férfiról, akiről azt állították, hogy Tomáš, még a letartóztatása előtt. Ez a felvétel volt hivatott alátámasztani azt, hogy Tomáš drogfüggő volt, aki indulatosan, dühösen viselkedett, ami miatt indokolt volt a rendőri brutalitás. Simona Tomášova, Stanislav Tomáš testvére szerint azonban a videón látható férfi nem hasonlít testvérére, ami még gyanúsabbá teszi az amúgy is szövevényes ügyet.

Ráadásul az eredeti videón, amelyen látható, hogy a rendőr Tomáš nyakán térdel, Tomáš hat perc után már mozdulatlan, ami a roma közösség szerint arra enged következtetni, hogy Tomáš még a rendőrségi őrizetben meghalt, mégpedig a brutális intézkedés közvetlen következményeként. A rendőrség azonban ezt tagadja, szerintük Tomáš a mentőautóban halt meg az amfetamin-fogyasztás okozta szívkárosodás miatt.

A rendőrség nem reagált azokra a kérdésekre sem, amelyek azt feszegették, – ahogy azt például a Journal of Medicine, Science and Law tudományos folyóiratban is megerősítették – hogy korlátozott tüdőfunkció alakulhat ki azt követően, hogy egy személy arcát/nyakát a földhöz nyomják.

Érdemes megjegyezni még, hogy bár a CNN Prime kísérlete azt mutatja, hogy az oxigéntelítettség a nyakra térdelés átlagos körülményei között stabil szinten marad, nem minden szervezet reagál egyformán az ilyen helyzetekben. Tehát nemcsak erőszakos, de életveszélyes eljárás is lehet a térdelés, amelynek az alkalmazásakor ezért óvatosságra, és a végrehajtás megengedett hosszának, valamint az alkalmazott erőnek a korlátozására van szükség.

Az továbbra is rejtély, hogy miért alkalmazza a rendőrség a térdelést egy olyan emberen, aki meg van bilincselve, különösen, ha ittas is – ezzel veszélyeztetve az életét, hiszen percekig nem kap rendesen levegőt.

Még ha igaz is, hogy Stanislav Tomáš drogfüggő volt, az sem indokolja, hogy nyilvánosan így megalázzanak, megbélyegezzenek egy állampolgárt, hacsak nem az volt a cél, hogy alibijük legyen a rendőri erőszak alkalmazására, vagy hogy a feltételezett állapotára hivatkozva eltereljék a figyelmet a brutalitás következményeiről. Az ERRC jelentése szerint mindenesetre Tomáš családja nemrégiben panaszt tett a cseh rendőrséggel szemben.

A romák és az állami hatóságok közötti bizalomvesztés a romákkal szembeni, nem megfelelő bánásmód és a folyamatos üldöztetések történelmi következménye.

A Cseh Köztársaságban élő romák számára a megpróbáltatások nem értek véget a nácik legyőzésével, a romák alárendelését kiváltó gyakorlatok egy részét a kommunista rezsim is folytatta.

Még az EU-hoz való csatlakozás után is tanúi lehetünk a rasszizmus különböző formáinak, a romákkal kapcsolatos mindennapi viccektől kezdve, a nyári táborokban részt vevő roma gyerekek elleni támadásokon keresztül azzal bezárólag, hogyan hagyják magukra az állami hatóságok a romákat.

Kényszersterilizáció (2007-ig gyakorolták); szegregáció az iskolákban; munkahelyi megkülönböztetés; mindezek mutatják, hogy a romák emberi jogainak megsértése, az ellenük folyó rágalomhadjárat továbbra is mindennapos tapasztalat számukra. Egy olyan egyszerű dolog, mint a lakásbérlés is kihívást jelenthet, egy tipikus roma vezetéknév ugyanis a bajkeverés szinonimája.

A megbízhatatlan, antiszociális romákról szóló történetek a közbeszéd részévé váltak, és olyan prominens közéleti személyiségek, mint Miloš Zeman elnök szájából is elhangzott például, hogy a romák lusták.

A rendőri erőszak csak egy a sok rasszista gyakorlat közül, ami sérti a romák méltóságát. Egészünket, személyes és társadalmi testünket éri ilyenkor támadás, mert a rendőri brutalitás a félelem társadalmának ágyaz meg, amelyben a valóságos erőszak kéz a kézben jár az állami cserbenhagyás láthatatlan erőszakával – mind a rendszerszintű rasszizmus alkotóelemei.

A cseh hatóságok nem győzték dicsérni a rendőri intézkedést az elmúlt napokban. Jan Hamáček belügyminiszter támogatásáról biztosította a rendőrséget, hangsúlyozva, hogy Tomáš ittas volt és megsértette a törvényt, továbbá hozzátette, hogy a cseh rendőrség a világ egyik legbiztonságosabb országává tette Csehországot. Ezzel tulajdonképpen azt próbálta igazolni, hogy az erőszak alkalmazása elengedhetetlen a biztonság fenntartásának érdekében.

Andrej Babiš miniszterelnök is fontosnak tartotta elmondani, hogy Tomáš agresszívan viselkedett, és hogy egy tisztességes ember nem kerülne ilyen helyzetbe, miközben elismerően nyilatkozott a rendőrök munkájáról, ami szerinte nem könnyű. Ezzel neki is sikerült még kicsit rontania az elhunyt Tomášról kialakult társadalmi képen, kiemelve, hogy a rendőri intézkedés a közbiztonságot szolgáló elkerülhetetlen eszköz.

Ezek a kijelentések annak a narratívának a részei, amely szerint a cseh társadalom szociális és gazdasági biztonságának megteremtése érdekében sürgősen meg kell fegyelmezni az „engedetlen romákat”. A nagy sietségben időnk, terünk és lehetőségünk sincs feltenni a kérdést: nem részei a romák is a cseh társadalomnak?

Egy olyan társadalomban, ahol a romákra a Másikként tekintenek, és úgy festik le őket, mint akik veszélyt jelentenek a jogállamiságra, ott a politikusok nem riadnak vissza a romaellenes kijelentésektől egy kis szavazatszerzését cserébe.

A közelgő őszi választások miatt kétségkívül tovább erősödik a populizmus, ami a cseh romák számára azt jelenti, még inkább ki lesznek téve az állami hatóságok védnöksége alatt működő strukturális, mindennapi rasszizmusnak. Annak érdekében, hogy igazságot szolgáltassanak a roma közösségnek, a cseh hatóságoknak azzal kellene kezdeniük, hogy nyilvánosan elismerik a romák elleni atrocitások és a mindennapos rasszista incidensek tényét.

Fel kéne hagyniuk továbbá azzal a rossz szokásukkal, hogy ezt és a hasonló incidenseket olyan elszigetelt esetekként állítják be, amiket a romák okoztak – és meg kell mutatniuk, hogy felelősséget vállalnak a tetteikért.  A bizalom helyreállításának megkezdéséhez talán nem is adódhat jobb alkalom, mint Stanislav Tomáš ügyének független kivizsgálása.

A hasonló esetek szóbeli elítélése és független kivizsgálása a minimum (ami egyebek mellett hozzájárulna az intézmények függetlenségéhez, és a jogállamiság helyzetének javításához is, nem mellesleg némi igazságot is szolgáltatna a roma közösségnek), de ettől még nem oldódik meg a strukturális rasszizmus kérdése.

A romaellenes rasszizmus nem a Cseh Köztársaság kizárólagos sajátja, más uniós tagállamokban is megfigyelhető. Az Európai Bizottság ezeknek az államoknak (legyen szó az alapító tagokról, mint például Franciaország vagy a későbbi bővítési hullám országai, amikkel kapcsolatban általában a demokrácia romlását hozzák fel) a jogsértéseire legtöbbször vagy hallgatással, vagy szóbeli elítéléssel reagál, anélkül, hogy megfelelő mechanizmust dolgozna ki a romák jogainak biztosítására.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a romák integrációja az uniós csatlakozási folyamat részét képezi a tagjelölt országok, például a hat nyugat-balkáni ország és Törökország esetében. A tagjelölt országok emiatt kettős mércével vádolják az EU-t, de annyi haszna legalább van a hasonló követelményeknek, hogy napirenden tartják a romák helyzetét, amit általában nehezen tudnak tematizálni az érintettek.

Az elmúlt napokban Oroszország (ahol ugyanúgy probléma a romák elleni rasszizmus, emellett diplomáciai viszályban áll a Cseh Köztársasággal) többször is éles hangon felszólalt a Stanislav Tomáš-ügy kapcsán, míg a Von der Leyen által vezetett Európai Bizottság EU-protokollra hivatkozva, a folyamatban lévő nyomozás miatt nem kommentálta az ügyet.

A romákkal kapcsolatos igazságszolgáltatás tehát az alkalmi, jelképes gesztusok birodalmában rekedt, amik leginkább a különböző nemzetközi szereplőknek szolgálnak eszközül az egymással fennálló nézeteltéréseik elrendezéséhez, egyfajta kényszerítő diplomácia részeként, amelynek a lényege, hogy olyan elvárásokat fogalmazzanak meg a másik felé, amit maguk sem igazán tartanak be.

Ez a romákat arra kényszeríti, – mint Európa legnagyobb, 10-12 milliós, országhatárokon átívelő kisebbségét – hogy  a nemzetközi szervezetekre és a civil szervezetekre támaszkodjanak (ahogy Arendt mondaná egy ilyen helyzetben) a jogaikhoz való joguk megvédésének érdekében.

A jogaik és politikai képviseletük biztosításához szükséges megfelelő mechanizmusok alapvető hiánya a Tomáš tragikus halálát követő időszakban több vitát is generált az interneten, felvázolva egy páneurópai roma mozgalom lehetőségét, amely válasz lehetne a strukturális rasszizmusra és az állami erőszakra. A Proud Roma, Free Europe mozgalom töltött be vezető szerepet ebben a tekintetben, akik közzétettek egy nyílt levelet az Európai Bizottságnak címezve, a közösségi médiát pedig arra kezdték el használni, hogy megerősítsék a határokon átívelő szolidaritást, és egyben megvédjék a nemzeti alapokon szerveződő roma mozgalmakat az NGO-izáció negatív hatásaitól.

Bár egy egyesült, nemzetközi roma mozgalom kibontakozása még várat magára, égető szükség lenne azonban már most egy kiterjedtebb programra, amely célba veszi a romák ellen irányuló rasszizmust Európában. A programhoz fel lehetne használni a rasszizmus elleni küzdelem legjobb, már létező gyakorlatait, hozzáigazítani és alkalmazni azokat a romaellenes indulatok leépítéséhez, amelyek formálják a többségi társadalom és a rendőrök romákhoz való viszonyulását.

Fontos lenne, hogy a program teret biztosítson a roma történelem és kultúra oktatásának, hogy a roma örökségre az európai örökség részeként tekintsenek; lehetővé tegye a romák nagyobb jelenlétét a közigazgatásban, hogy ezáltal láthatóbbak legyenek a politikai döntéshozatalban, és elindulhasson a romák Másságáról szóló narratívák lebontásának folyamata.

A romákkal szembeni rasszizmus kérdése azonnali lépéseket kíván, mert Európa legnagyobb kisebbségének esetében utolsó lélegzeteit veszi az igazságosság.

Mondd ki a nevét: Stanislav Tomáš.