Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kifizették a gyöngyöspatai kártérítések első felét

Ez a cikk több mint 3 éves.

Elutalták annak a kártérítési összegnek az első felét, amit májusban ítélt meg a Kúria a gyöngyöspatai iskolai szegregációs ügy érintettjeinek, ezt Csemer Géza, a helyi roma önkormányzat elnöke is megerősítette, Horváth László miniszterelnöki megbízott pedig a településen tartott sajtótájékoztatót a témában pénteken.

Horváth úgy fogalmazott: ezzel lezárult egy fejezet, újabb pedig nem lesz, a leckét megtanulták, a tanulságokat levonták, a tanulópénzt megfizetik.

Hozzátette, ami Gyöngyöspatán megtörtént, az csak egyszer fordulhatott elő, és a jövőben sehol nem történhet meg Magyarországon – derült ki az MTI tudósításából.

A miniszterelnöki megbízott ezzel arra utalt, hogy június 4-én törvénymódosítási javaslatot nyújtott be arról, hogy a továbbiakban az iskolai elkülönítés miatt induló perekben a roma gyerekek ne kaphassanak pénzbeli kárpótlást, helyette a jogsértést elkövető iskolák nyújtsanak vagy vásároljanak majd nekik „oktatási, képzési szolgáltatást”. Ez ellen jelenleg 24 civil szervezet tiltakozik, akik levélben fordultak az ombudsmanhoz, mivel szerintük a törvény alkotmányellenes és az uniós jogba ütközik.

Az átutalások elindítására azután került sor, hogy a Népszava szerdán arról írt, a kifizetések egy hónapja késnek: a lap szerint már június 30-án meg kellett volna érkezniük az 500 ezer és 3,5 millió forint közötti összegeknek az érintettek számlájára.

A helyi Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2012 között etnikai alapon különítették el a gyermekeket, és a cigány származásúakat jellemzően rosszabb minőségű oktatásban részesítették nem cigány társaikhoz képest. Az ezzel kapcsolatos kártérítésről már régebben született döntés, az ügy viszont idén januárban újra terítékre került, miután Orbán Viktor az év első Kormányinfóján újságírói kérdésre azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban: egy „etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül”.

A Fidesz-KDNP ezután egész kommunikációs kampányt húzott fel a témára és a kártérítés pénzbeli megtérítésének kifogásolására, Horváth László pedig több ízben is hergelte a közvéleményt a gyöngyöspatai kártérítések ügyével.

A Kúria végül mindenben helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet, egyben kifejtette, hogy a hatályos törvények szerint a kártérítés ez esetben is kizárólag pénzben állapítható meg, mint minden más nem vagyoni kárnál.

Címlapkép: Horváth László / Facebook