Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Novák miniszter bátran elítélte a homofóbiát, reméljük, megtarthatja az állását

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter határozottan elítélte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének homofób kijelentéseit. Mint mondta,

„mélységesen helytelen, amit ő mondott, én ezzel nem értek egyet, és abban a kormánynak is mindig határozott volt az álláspontja, hogy a szexuális orientáció magánügy, és mindenki a saját orientációjának megfelelően szabadon élheti az életét”.

Ennek előzményeként az iparkamara ékesszóló elnöke kifejtette, hogy nehezen viseli,

„amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik. Tehát ebben egy nagyon nehéz korszaknak nézünk elébe, amiben mindenkinek el kell számolni a lelkiismeretével, hogy meddig és hogyan megy el ebben.”

A dolog szépsége, hogy az iparkamarai elnök ráadásul az Országos Szakképzési Tanévnyitó Csongrádban tartott eseményén fantáziált gyereke iskolai élményeiről. Kétségkívül szexuális zaklatás gyanújára utalva, holott, amikor egy tanár a kötélre segíti a gyereket, az – noha az alsótagozatos testnevelési foglalkozások tantervével nem vagyok tisztában, biztosra veszem – normális esetben azért nem jár zaklatással, akármilyen szexuális beállítottsága legyen is a tornatanárnak.

Lehetne itt most azon szörnyülködni, hogy Parragh számon kívánja tartani, hogy a közoktatásban foglalkoztatott szakembereknek milyen a szexuális irányultságuk. Esetleg meg lehetne ereszteni némi megkérdőjelezhető minőségű élcelődést azzal kapcsolatban, hogy az talán jobban tetszene-e az elnök úrnak, ha egy nőkhöz vonzódó férfi tornatanár a kislányát segítené fel a létrára.

De most nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy noha a kormány homofób törvényén alig száradt meg a tinta, ugyanezen kormány egyik miniszterének van képe kiállni a nyilvánosság elé, és fennen bizonygatni, hogy véleményük szerint a szexuális orientáció mindenkinek a magánügye.

Az már csak hab a tortán, hogy oktatási kontextusban hangzott el az a bizonyos elítélt kijelentés, hisz a kormány saját állítása szerint épp a gyerekek védelmében állította pellengérre a szexuális kisebbségeket, és tiltotta meg, hogy a gyerekek bármilyen formában – kiváltképp oktatási keretek között – szembesüljenek azzal, hogy nem kizárólag heteroszexuális tagjai vannak a társadalomnak.

Épp a kormány politikája, kommunikációja és jogalkotása harsogja úton-útfélen, az oktatási törvényben, az utcai óriásplakátokon, az alaptörvény veretes hasábjain, a tévében, a nemzeti konzultációban és immár egy eljövendő népszavazáson is, hogy „vigyázz, mert jön a veszélyes buzi, és megbuzítja a gyereked”. Épp csak azt nem téve hozzá, hogy jobb, ha te csapsz oda előbb, bár Orbán Viktor miniszterelnök centikre volt attól, hogy ezt is kijelentse a Kossuth rádióban, pedig hol volt még akkor a homofób törvény. (Akkortájt a könyvdarálás volt napirenden.)

Ennek a homofób – és nem mellesleg a hatalma megtartása és a társadalom alsóbb rétegeinek a szétszabdaltságának a fenntartása érdekében mindennemű kisebbséget előszeretettel elnyomó és démonizáló – kormánynak a minisztere hivatkozik arra, hogy a szexuális orientáció magánügy. Ám ott, ahol a politikai hatalom birtokosai azt mondják, hogy mindenki csináljon, amit akar a négy fal között, nos, ott épp ezek a hatalombirtokosok csinálnak közügyet a szexuális orientációból.

A szexuális – és bármilyen – kisebbségek helyzetén ez persze nem változtat, de az különösen elkeserítő, hogy bár kétségkívül vannak meggyőződéses homofóbok a kormányzatban, a gyűlöletkeltést alapvetően hatalmi eszközként alkalmazzák. Azért, hogy a hatalmat nem birtoklókat egyes kiszemelt elnyomott csoportok ellen fordítsanak, addig is elterelve a figyelmet arról, hogy mely csoport az, amelytől valóban el vannak nyomatva, és valós veszélyt jelent a társadalomra, nevesül a politikai és gazdasági elitünk.

Parragh László mindazonáltal megbízhatóan adta elő a rettegő homofób, és mellesleg hatalommal bíró, heteroszexuális fehér férfi archetípusát, mikor a kisfiát megrontó meleg tornatanárról delirált az évnyitón. Ami mondjuk egy South Park epizódban vicces lenne, egy homofób kormányzati gyűlöletkampány kellős közepén azonban inkább lesújtó – bár stiláris szempontból kétségkívül van benne némi bárdolatlanul bájos komikum.

Az az álszentség ugyanakkor, amivel a családügyi miniszter – akinek a kormány jelenlegi családfelfogásából fakadóan gyakorlatilag munkaköri kötelessége a homofóbia képviselete és érvényre juttatása – reagált az iparkamara elnökének a megszólalására,

nemcsak gyomorforgató, hanem egyenesen vérlázító, és az előre megfontoltan, folytatólagosan elkövetett politikai aljasság minősített esete.

Az a jellegzetes szélsőjobboldali tempó, mikor a prominens gyűlölködő cinkosan összekacsint a vele egyetértőkkel, hogy „tudjátok, hogy mi is gyűlölködünk”, de közben szavakkal eltagadja, mert tudja, hogy a kortárs politikai kultúrában – egyelőre – nem szalonképes a politika, melyet valójában képvisel.

Persze, az is lehet, hogy a miniszter asszony megvilágosodott, mikor találkozott a pápával és rájött, hogy nem túlzottan keresztényi dolog belerúgni az elnyomottakba.

 

Ez esetben természetesen gratulálunk a megvilágosodáshoz, és reméljük, nem veszíti el a munkáját hirtelen pálfordulása okán. Ahogy bízunk abban is, hogy amennyiben így van, a Szentatya hasonlóan elemi hatással lesz a kormány többi tagjaira is, kikkel előreláthatólag találkozni fog a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán