Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jánisz Varufákisz: A technofeudalizmus kora

A kapitalizmus nem forradalmi összeroppanással ér majd véget, hanem evolúciós agóniával múlik ki. Ugyanúgy, ahogy a feudalizmust is fokozatosan, suttyomban szorította ki – míg el nem jött a nap, amikor az emberi kapcsolatok zöme már a piacon alapult, elsöpörve a feudalizmust –, a kapitalizmust is egy új gazdasági modell buktatja meg napjainkban: a technofeudalizmus.

Hányszor hallottunk már a kapitalizmust temető, elhamarkodott jóslatokat, főleg balról! Most azonban igaznak bizonyulhat: az erre utaló jelek jó ideje világosan láthatók. A kötvény- és részvényárfolyamok – amelyeknek egymással ellentétes irányban kellene mozogniuk – kéz a kézben az egekbe szöktek, apróbb, de szinkronizált bukdácsolásokkal. Hasonlóképpen: a tőke költségének (vagyis az értékpapír birtoklásáért járó hozamnak) a volatilitással csökkennie kellene, ehelyett hosszú ideje annál jobban emelkedik, minél bizonytalanabbá válnak a jövőbeli hozamok.

Talán 2020. augusztus 12-én mutatkozott meg a legvilágosabban, hogy valami komoly dolog készül. Aznap tudtuk meg, hogy az Egyesült Királyság nemzeti jövedelme 2020 első hét hónapjában több mint 20%-kal csökkent – vagyis a legpesszimistább jóslatoknál is lényegesen durvábban. Néhány perccel a bejelentés után a Londoni Értéktőzsde indexe több mint 2%-kal ugrott meg.

Ehhez fogható dolog még sohasem fordult elő. A pénzügy teljesen levált a tényleges gazdaságról.

De vajon ezek a példátlan fejlemények tényleg azt jelentik, hogy már nem kapitalizmusban élünk? Elvégre a kapitalizmus korábban is több alapvető átalakuláson ment keresztül. Nem inkább a legújabb megtestesülésére kellene felkészülnünk?

Véleményem szerint nem. Amit most látunk, az nem csupán a kapitalizmus újabb metamorfózisa. Hanem valami mélyebb és aggasztóbb.

Igen, a kapitalizmus a tizenkilencedik század második fele óta legalább kétszer teljesen átvedlett. Az első nagy átalakulást – versenygazdaságból oligopol kapitalizmusba – a második ipari forradalom hozta el: az elektromágnesség felfedezése nyomán létrejöttek a szorosan összekapcsolt nagyvállalatok, valamint a finanszírozásukhoz szükséges óriásbankok. A történelem első mozgatóinak szerepében Adam Smith pékjét, sörfőzőjét és mészárosát Ford, Edison és Krupp váltotta fel. Az óriási adósságok és óriási hozamok ezt követő, zabolátlan kora végül az 1929-es tőzsdekrachhoz, a New Dealhez, majd a második világháború után a Bretton Woods-i rendszerhez vezetett – amely a pénzügyi szektorra kirótt korlátozásaival a stabilitás ritka korszakát nyitotta meg.

A Bretton Woods-i rendszer 1971-es felszámolása szabad utat nyitott a kapitalizmus második nagy átalakulásához. Ahogy az Egyesült Államok növekvő kereskedelmi hiánya felhajtotta a globális keresletet – felszívva Németország, Japán, majd Kína nettó exportját –, az Egyesült Államok lett a kapitalizmus legenergetikusabb globalizációs fázisának mozgatórugója. A német, japán, majd kínai nyereség folyamatosan áramlott vissza a Wall Streetre – finanszírozva az egész rendszert.

Hogy még jobban játszhassák szerepüket, a Wall Street irányítói szabadulást követeltek a New Deal és a Bretton Woods-i rendszer összes korlátozása alól. A dereguláció nyomán az oligopolisztikus kapitalizmus a pénzügyi szektor által vezérelt (financializált) kapitalizmussá alakult. Az Adam Smith pékjét, sörfőzőjét és mészárosát váltó Ford, Edison és Krupp helyébe új szereplők léptek: a Goldman Sachs, a JP Morgan és a Lehman Brothers.

Bár ezek a gyökeres átalakulások rendkívül súlyos következményekkel jártak (a nagy gazdasági világválsággal, a második világháborúval, a 2008-ban kirobbant gazdasági világválsággal, majd a 2009 utáni hosszú stagnálással), nem változtatták meg a kapitalizmus fő vonását:

a rendszer mozgatórugóját továbbra is a magánprofit és a piacok révén kinyert járadékok jelentették.

Való igaz: a Smith-féle piacgazdaságból az oligopol kapitalizmusba való átmenet mértéktelenül megnövelte a nyereségeket, és lehetővé tette, hogy a konglomerátumok hatalmas piaci erejükre támaszkodva (vagyis azt kihasználva, hogy megszabadultak a versenytársaktól) nagy járadékokat szedjenek be a fogyasztóktól. Való igaz: ahogy a Wall Street piaci alapon járulékot szedett a társadalomtól, az rablás volt fényes nappal.

Ugyanakkor mind az oligopol gazdaság, mind a financializált kapitalizmus mozgatórugója a magánprofit volt, amelyet a piacokon – például a General Electric vagy a Coca-Cola által uralt, vagy pedig a Goldman Sachs által kiagyalt piacokon – keresztül szedett járulékok dobtak meg.

2008 után minden megváltozott.

Amikor a G7 központi bankjai 2009 áprilisában közösen léptek fel, hogy pénznyomtatással mentsék meg a zuhanórepülésben lévő globális pénzügyi szektort, mély törésvonal nyílt.

Ma a globális gazdaságot a központi bankok (jegybankok) folyamatos pénztermelése hajtja, nem a magánprofit.

Ezzel párhuzamosan az értékek kinyerése a piacokról mindinkább az olyan digitális platformok irányába tolódott el, mint amilyen a Facebook és az Amazon. Ezek a platformok már nem oligopolisztikus vállalatokként működnek, hanem magánkézben lévő hűbérbirtokokként, uradalmakként.

Az, hogy a gazdasági rendszer mozgatórugói ma a központi bankok mérlegfőösszegei, nem pedig nyereségei, magyarázatot nyújt a 2020. augusztus 12-én történtekre. A sötét hírek hallatán a pénzügyi szakemberek szeme felcsillant:

„Nagyszerű! A Bank of England pánikba esik, még több pénzt nyomtat, amit aztán hozzánk irányít. Ideje részvényeket venni!”

A jegybankok minden nyugati országban pénzt nyomtatnak, amelyet a pénzügyi szektor a vállalatoknak ad kölcsön, a vállalatok pedig a felvett pénzből visszavásárolják saját részvényeiket (amelyeknek ára függetlenné vált a nyereségtől). Eközben a magánjellegű értékkivonás legfőbb színterei a piacok helyett a digitális platformok lettek.

A történelem során most először szinte mindenki ingyen termeli a nagyvállalatok alaptőkéjét. Ezt jelenti, amikor feltöltünk valamit a Facebookra, vagy a Google Mapshez kapcsolódva vezetünk.

Természetesen nem arról van szó, hogy eltűntek volna a hagyományos kapitalista szektorok. A tizenkilencedik század elején sok feudális kapcsolat érintetlen maradt, de a kapitalista kapcsolatok kezdtek dominálni. Ma a kapitalista kapcsolatok maradnak érintetlenül, miközben a technofeudalista kapcsolatok kezdenek túlnőni rajtuk.

Ha igazam van, akkor minden gazdaságélénkítő program szükségképpen egyszerre túl nagy és túl kicsi. Semmiféle kamatláb nem lesz soha összhangban a teljes körű foglalkoztatással anélkül, hogy ne idézne elő sorozatos vállalati csődöket.

Vége annak az osztályalapú politikának, amelyben a tőkét előnyben részesítő pártok a munkaerőhöz közelebb álló pártokkal vetélkednek. Lehetséges, hogy a kapitalizmus agonizálva múlik ki, de nem sokkal később az összeroppanás is bekövetkezhet.

Hatalmasat fog szólni, ha a technofeudális kizsákmányolás és a felfoghatatlan egyenlőtlenségek vesztesei együtt emelik fel hangjukat.

Az írás eredetileg angol nyelven jelent meg a Project Syndicate oldalon.

A fordítás Piróth Attila munkája.

Kiemelt kép: Pixabay