Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbánt úgy elnyomják, hogy kormányzati szamizdatban kénytelen nekimenni a gyengébbnek

Orbán Viktor hétfő reggeli esszéjében felidézi többek között azt a kormányzati szereplőktől már megszokott hasonlatot, miszerint a melegjogok mellett kiállók olyanok, mint a nácik, ahogyan azt az egyébként téves mantrát is, miszerint a gyermekek nevelése kizárólag a szüleikre tartozik.

A miniszterelnök Szamizdat 11. címen megjelentetett írása ezer sebből vérzik, érdemes részletesebben is megvizsgálnunk a neuralgikusabb pontokat.

Ott van először is a cím. A szamizdat az orosz cам és издательство, vagyis a saját kiadásból összeállított betűszó. Azaz a cím máris sántít, hisz a poszt a miniszterelnöki honlapon jelent meg, nehéz eltekinteni attól, hogy írója fontos állami tisztség betöltője, és ebben a pozíciójában is adta közre, a hivatalához kapcsolódó, hivatalos honlapon.

Másrészről a szamizdat kiadványok alapvető ismertetőjele, hogy a bennük fogalmazott gondolatokat üldözik. Ez Orbán írására Magyarországon egyértelműen nem igaz, hisz – mint látni fogjuk – a hivatalos kormányzati irányvonalaknak megfelelően fejtegeti véleményét, ami Magyarország miniszterelnökéről lévén szó, nem meglepő. Az is igazi kuriózumnak tűnik, hogy földalatti kiadványt hivatalos kormányzati közösségi oldal is megosszon.

A szerző vélhetően arra akart utalni, hogy az Európai Unióban üldözött gondolatokról van szó, ami azért erős túlzás, tekintve, hogy a magyar kormány tendenciózusan rasszista, elnyomó, homofób és népellenes politikájának az elmúlt években nem volt számottevő következménye (szemben például azzal, mikor Görögország az uniós gazdasági elnyomás ellen kívánt fellépni).

Ezután van egy kis migránsozás („migránsinvázió”), utalva arra, hogy a kormányfő állítása szerint hasonló „erkölcsileg nehéz, politikailag fontos és intellektuálisan szép vita” áll mögötte, mint 2015-ben. Azt azért érdemes felidézni, hogy ahogy 2015-ben, most is vannak a miniszterelnöknek szövetségesei az Unióban, nem csak a „falanxban vonuló szivárványos miniszterelnökök”.

Orbán ezután homályosan utalgat arra, hogy a liberális véleményhegemónia csak egyféle választ fogad el különböző kérdésekre. A liberális véleményhegemóniáról, arról, hogy létezik-e, az általa képviselt ideológiáról, stb., lehet és érdemes is beszélgetni.

Azt azonban érdemes leszögezni, hogy a miniszterelnök alapvetően azért kapott kritikákat, mert a pedofilellenes, elvileg a gyerekek védelmét (a gyakorlatban már jóval kevésbé) szolgáló törvényből sikerült tőrőlmetszett homofób törvényt faragnia a Fidesznek.

Persze, más miatt is kapott, de jelen helyzetben ez az egymásnak feszülés alapja – és egyébként persze kérdéses, hogy mennyit segít a magyarországi szexuális kisebbségek helyzetén, ha az uniós vezetők azzal bizonygatják az európai értékek melletti elkötelezettségüket, hogy aggodalmas nyilatkozatokat ad ki a magyarországi helyzetet illetően. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint amíg stabilan működik az Unió centrumországainak gazdaságát és nagyvállalatait kiszolgáló rendszer, nemigen fognak Orbán orrára koppintani.

Orbán arról is ír, hogy a „liberálisok” szerint mindenkinek joga van az Unió területére lépni. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy korábbi sugalmazásaival szemben mégsincs liberális hegemónia az EU-ban, különben nehezen lehetne magyarázni azt a mély elhivatottságot és erőforrásbőséget, ami a közös határszolgálat, jobbára a Földközi-tengeri menekültek visszafordításával foglalkozó Frontex fejlesztését szolgálja. De lehetne említeni itt a Törökországra és Észak-Afrikai országokra öntött uniós pénzeket, melyeknek a célja konkrétan az, hogy ne az Uniónak kelljen bemocskolnia a kezét, mikor nem engedi be az említett országokban feltartóztatott menekülteket.

Különösen izgalmas a fejtegetés annak fényében, hogy az orbáni politika szerint bárki beléphet az országba, ha elég pénze van.

Ez egyébként nem sokban különbözik az Unió álláspontjától.

Ezután a liberálisok és nem liberálisok közötti véleménykülönbségekre utal ismét, ezúttal rátérve fő témájára, a gyerekek szexuális nevelésére. A szövegből kiderül, hogy a nem liberálisok alatt a Fideszt és szövetségeseit, a liberálisok alatt pedig mindenki mást ért. Mint írja,

„A nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet.”

A ténymegállapítás, miszerint a „nem liberális demokraták”, amennyiben Orbánt és a vele egyetértőket nevezzük így, valóban így gondolják, helytálló.

Ezzel csak az a gond, hogy ez ebben a formában nemcsak hogy dőreség, de szembe megy az UNICEF gyerekjogi egyezményével – melynek Magyarország is a tagja – és káros is a gyerekekre vonatkozólag, ahogy Pósfai Orsi kollégám kifejtette.

Érdekes okfejtés továbbá, miszerint a „szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen. Régen ők is ilyenek voltak, de jól megfontoltan és szándékaikat az állami politika rangjára emelve átléptek egy másik dimenzióba.” Ehhez való jogukat pedig nem kérdőjelezheti meg más ország, pláne hogy Németország ezen változások élharcosa.

Itt felmerül a kérdés, hogy ha mondjuk Görögország lenne a változások élharcosa, akkor megkérdőjelezhetőnek találná-e a miniszterelnök, hogy joga van ehhez. De ami ennél fontosabb aspektusa ennek a kérdésnek, hogy az állami politika nem a „szivárványosság”, hanem ha valami, akkor az elfogadása a másságnak. Ami egyébként önmagában nem változtat azon, hogy a Magyarországhoz hasonlóan tőkés társadalmi berendezkedésben szenvedő országokban a kisebbségek – és a nők – ugyanúgy sokkal könnyebben esnek társadalmi elnyomás áldozatául, mint mondjuk a fehér férfiak.

Fontos különbség, hogy a nyugati országokban, melyekre a miniszterelnök utal, a hatalmat birtokló elit nem mondja azt, hogy ez jól is van így. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy attól, hogy egy nyugati, akár konzervatív politikus szivárványosra cseréli a profilképét, legfeljebb a sajtója lesz jobb (nyugaton), a rendszer elnyomó természete azonban nem fog változni. Ha egy tőkés, polgári demokráciának meleg a miniszterelnöke, attól még semmi garancia nincs arra vonatkozólag, hogy a melegek, vagy bármely más csoport helyzete is jobb lesz, épp úgy, ahogy Kamala Harris alelnöksége sem garantálja, hogy jobb lesz a színesbőrűek vagy a nők helyzete az USA-ban.

A miniszterelnök a rövid esszé végére tartogatja azonban az igazán erős részeket, mikor egy huszárvágással egyenlőségjelet von a nácik és a melegek közé, a(z ismét) karszalagban demonstrálók és a szivárványszínű zászlóval a pályára rohanók egymáshoz hasonlításával.

Ami egyébként azért annyira nem újdonság, a szélsőjobb régi módszere azokat vádolni saját, önmaga által is érzékelhetően a társadalom, a széles körben vállalható felfogás szerint aggasztó vagy vállalhatatlan tendenciáival, akik ellen aktuálisan harcot hirdet, miközben erőpozícióját áldozati szereppel leplezi. Lásd a meccsek előtti – egyébként rég félresiklotttérdelés náci karlendítéshez hasonlítását. Ami már csak amiatt is feltételezi, hogy az így gondolkodó befogadó vagy buta mint a föld, vagy egy ócska provokátor, mert a térdelős, szivárványos jelképek használói – legyen jól vagy rosszul kivitelezett, őszinte vagy marketing – a nácikkal szemben nem embercsoportok jogfosztására és kiirtására törekednek. Épp ellenkezőleg, elvileg a jogfosztottságra és az elnyomásra, valamint ezek helytelenségére hívják fel a figyelmet.

A miniszterelnök egy rövid nemzetközi jogi fejtegetést is bemutat, melynek keretében kijelenti, hogy a „migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához.”

Itt a miniszterelnök ismét fontosnak tartotta behozni a képbe a migráció kérdését, ami egy részről lehet hogy nem emberi jog, más részről nem egyszer emberi jogok tiprásának a következménye. Ez persze egy vitás kérdés, mert noha az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”, azt is tudhatjuk, hogy a Fidesz épp azért csinált szitokszót a társadalomtudományoktól elcsaklizott „migráns” kifejezésből, hogy ne kelljen a menekülteket menekülteknek hívnia.

Emellett ismét érdemes visszautalni a már említett gyerekjogi egyezményre, ami kimondja, hogy „Az egészséged és jóléted előmozdítása érdekében jogod van ahhoz, hogy a rádióból, a televízióból, újságból, könyvekből, az internetről vagy máshonnan információt szerezz. A felnőtteknek segíteniük kell abban, hogy olyan információt kapj, mely nem árt neked.” Azt is kimondja, hogy „Az oktatásnak olyannak kell lennie, hogy fejlessze a személyiségedet, a tehetséged és a képességeidet. Meg kell tanítaniuk téged a saját jogaidra, és mások jogainak és kultúrájának tiszteletére. Fel kell készíteniük minden gyermeket arra, hogy békés életet éljenek és vigyázzanak a környezetükre.”

Persze, lehet azt mondani, hogy a homoszexualitásról való ismeretszerzés árt a gyereknek, csak éppen nem igaz, és szalonképes fórumokon az elmúlt évtizedekben leginkább mint a bigott érdekességekre hozott példaként lehetett találkozni ezzel az állásponttal. Ellenben a homofób propagandatörvény szellemében fontos információk megtagadhatók a gyerektől, és nincs összhangban a „mások jogainak és kultúrájának tiszteletére” tanítással sem, bár ez sem túl meglepő fordulat.

Az pedig a miniszterelnök közismerten bizarr humorának újabb szemléletes megnyilvánulása, hogy vétóbajnokként és az alternatív gazdasági, politikai kapcsolatok elkötelezett híveként arról oszt tanácsokat, hogyan lenne érdemes egyben tartani az Európai Uniót.

Nem mintha nem akarná egyben tartani – a Fidesz-kormány az Unió egyértelmű nyertese, és a tagság társadalmi támogatottsága is konstansan magas, úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki szavazók körében.

Ráadásul Orbán látványos identitáspolitikai csatái jók úgy a nyugati, mint a magyar politikai elitnek, mindenki elmondhatja, hogy igaza volt és van, és ezúttal is csak a magyar társadalom néhány százezer tagját nyomják el közvetlenül. Addig se figyel senki, hogyan nőnek napról napra a nemzetközi és helyi társadalmi egyenlőtlenségek, és hogyan hízik az elit egyre hájasabbra az Unió szegényebb lakóinak verejtékén.

Címlapkép: 2021. június 22-én tüntetést szerveztek a pedofil törvény homofób-módosítója ellen és egyben az LMBTQ emberekkel érzett szolidaritás kifejezésért Londonban a Magyar Nagykövetség elé. Fotó: Halasi Eszter (az alkotó hozzájárulásával)