Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A járványhelyzet és a patriarchátus: mi történt velünk az elmúlt egy évben?

A Nemzetközi Nőnap alkalmából itt az ideje, hogy számot vessünk azzal, hogyan is alakult hazánkban a nők helyzete az elmúlt egy évben. A koronavírus sokféle kihívások elé állította a világ kormányait. A gazdasági és egészségügyi válságban tömegek váltak munkanélkülivé, kerültek kórházba vagy vesztették el egzisztenciájukat. A krízis azonban különböző intenzitással érintett egyes társadalmi osztályokat és kiszolgáltatott csoportokat, így a nőket is. A magyar kormány azonban ahelyett, hogy enyhítette volna a nőkre rakódó terheket, csak még inkább rontott a helyzetükön.

Ahogy a járványügyi szigorítások életbe léptek, az otthonmaradási kényszerrel a nők elleni erőszak is megnövekedett. A társadalmi és gazdasági krízishelyzetben az összezártság tovább fokozza a stresszt, így egyre több nő válik erőszak áldozatává. A karantén alatt a nők egyre több időt töltenek fizetetlen munkával is. A társadalmi újratermeléshez szükséges úgynevezett reproduktív munkákat mint például a főzés, mosás, vagy az idősek és a gyermekek otthonápolása, a patriarchális berendezkedésben hagyományosan a nők látják el. A kötelező home office-szal azt hinnénk, hogy ezek a feladatok egyenlőbben kerülnek kiosztásra az otthon maradt felek között, ám az ENSZ tavalyi globális kutatása rámutatott, hogy a járvány következtében kialakult új helyzet nemhogy egyenlőbbé tette volna a reproduktív munkák eloszlását a nemek között, hanem inkább tovább rontott rajta. A gazdasági válság következtében a nők jóval nagyobb arányban vesztették el munkájukat is, mint a férfiak.

Habár a világjárvány a társadalom egészére jelentős terheket rótt, a nőket különösen nehezen érintette, mivel speciális problémákkal kellett szembenézniük.

Azonban ahelyett, hogy a világ kormányai mindezt figyelembe vették volna a válságkezelés kidolgozása során, sokkal inkább azt látjuk, hogy az elmúlt egy évben a hatalmon lévők egyrészt ráterhelték a válság költségeit a nőkre, amit helyenként – így Magyarországon is – a patriarchális berendezkedés szimbolikus bebetonozása is kísért.

Az EAST (Transznacionális Nélkülözhetetlen Autonóm Küzdelmek) kiáltványában nemrég rámutatott egy nagyon fontos tendenciára, vagyis hogy a nemzeti kormányok arra használták fel a világjárványt, hogy megerősítsék a patriarchátus elnyomó rendszerét. Lengyelországban gyakorlatilag betiltották az abortuszt, arra kényszerítve a nőket, hogy életképtelen magzatokat is világra hozzanak, Törökországban pedig az Isztambuli Egyezményből való kilépést indítványozták. Magyarországon is lesújtó a helyzet, az utóbbi egy évben a kormánypártok megszavazták az általuk benyújtott nyilatkozatot a családon belüli és nők elleni erőszak megelőzéséről szóló  Isztambuli Egyezmény nem-ratifikálásáról, kilencedik alaptörvény módosításukkal pedig korlátozták a transzneműek jogait és konzerválták a patriarchátus családmodelljét, valamint folyamatosan kirekesztő, szexista és transzfób megnyilvánulásokkal hergelik a közvéleményt. Mégis miért a válság közepén tartotta fontosnak a kormány, hogy alaptörvényben rögzítse, hogy az apa férfi az anya nő? Az elnyomás logikája jelen helyzetben összekapcsolható a járványhelyzet okozta pánikkal.

A bizonytalan életkörülmények, a munkanélküliség és az egészségügyi kockázat mind olyan problémák, amelyek közvetlenül érintik a lakosságot, a világjárvány idején pedig mindezek összeadódva egy eddig soha nem látott válságot és bizonytalanságot okoztak globális társadalmunkban. A válsághelyzetben gyakori tendencia, hogy a társadalom fókusza áttolódik az olyan posztmateriális kérdésekről mint az emberi jogok és az esélyegyenlőség, a lakosságot közvetlenül érintő problémákra, mint a munkanélküliség és a felfokozódott egészségügyi kockázat. Az emberek a kormányoktól pedig elsődlegesen a járványhelyzet megfelelő kezelését várták, ez megfigyelhető a környezetvédelem kapcsán is. A járvány előtt a globális felmelegedés és a zöldpolitika jelentős szerepet kaptak a pártok napirendjében, valamint a közbeszédben. A vírus megjelenésével azonban a téma szembetűnően háttérbe szorult, bolygónk jövőjét pedig már nem övezte akkora érdeklődés, mint a járvány előtt. 

Ez különösen nagy nyomást helyezett a hatalmon lévőkre, ugyanis a már megszokott, politikai napirenden lévő, megosztó kérdésekkel ellentétben a materiális válsághelyzetben egy erős kollektív elégedetlenség és pártokon átívelő pánik mutatkozott. A növekvő fertőzött számok és a munkanélküliségi ráta pedig egyértelműen mutatta a helyzet súlyosságát. A kollektív pánikban mindenki a saját életkörülményeit érintő problémákra koncentrált, miközben a nőket rendszerszinten sújtó nehézségek csak tovább fokozódtak. Erre azonban a kormány érdemi válasz helyett inkább átpolitizált, kirekesztő érveléssel reagált.

Hazánkban megfigyelhető, hogy az elmúlt egy évben a nőket és az LMBTQ közösséget érő támadások kiváltképp a politikai napirend meghatározása érdekében történtek. Kövér László tavaly áprilisban hosszú percekig minősítgette Szabó Tímea képviselőnőt, majd az összes ellenzéki női képviselőt szexista és dehumanizáló megjegyzésekkel a BayerShow műsorában, ami hatalmas port kavart a kormánykritikus médiában. Szabó eredeti álláspontját, amelyben a Fidesz sikertelen járványkezelését bírálta, azonban szinte sehol nem említették meg. A Fidesz női princípiumért felelős házelnöke tavaly októberben azt is kijelentette, hogy „azé a világ, aki teleszüli”. Májusban a sokáig lebegtetett Isztambuli Egyezmény ratifikálásának kérdése is lekerült a politika napirendjéről, amikor a kisebbik kormánypárt nyilatkozatát elfogadta az országgyűlés, ezzel pedig végképp kihátrált belőle, hogy a magyar jogrend része legyen a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló dokumentum. Az ilyen jellegű „nem-ratifikálást” indítványozó javaslatok mellesleg nem részei a parlamenti gyakorlatnak, az akció tehát sokkal inkább arra szolgált, hogy a politika napirendjét változtassa meg.

A legkézzelfoghatóbban azonban talán a tavaly novemberi 9-i alkotmánymódosítás mutatja be a kormánypártok prioritásait. A Fidesz ahelyett, hogy azonnal kihirdette volna a járványhelyzet kezelése szempontjából kritikus új rendelkezéseket, még az utolsó pillanatban alkotmányba foglalta, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyermeknek pedig joga van a keresztény neveléshez.

Habár a társadalom figyelmét lekötötték a járványhelyzettel összefüggő rendelkezések és válságkommunikáció, a fenti esetek mindegyike nagy port kavart a közbeszédben. A marginális csoportokat elnyomó rendelkezések visszahozták az emberi jogok és a nemi egyenlőség posztmateriális kérdéseit a köztudatba, sőt, többször el is vonták a figyelmet a félresikerült járványügyi stratégiákról.

Felmerül a kérdés, hogy a kormány részéről mennyire volt tudatos lépés belengetni olyan témákat, mint az Isztambuli Egyezmény, vagy az LMBTQ közösség ellenes alkotmánymódosítás, hogy a megkülönböztetett csoportok elnyomásával terelje el a társadalmi diskurzust a járványhelyzet sikertelen kezeléséről?

A kormány által emlegetett témák, mint a keresztény családmodell, vagy a „genderpropaganda”, átpolitizált fogalmak, melyek alkalmasak olyan viták generálására, amiket a hatalom tét nélkül lefolytathat. Mindeközben a magyar nők jelentős része küzd családon belüli erőszakkal, a rájuk háruló fizetetlen reproduktív munkával, vagy éppen a munkanélküliséggel. Segítség helyett azonban a kormány inkább számonkéri rajtuk családanya mivoltukat, a keresztény nevelést, a nők elleni erőszakot megelőző egyezmény jogrendszerbe iktatása helyett pedig alaptörvénybe foglalja, hogy az apa férfi, az anya nő.

Ha az ilyen emberi jogi kérdések puszta eszközökké lényegülnek a politikai status quo fenntartására, azzal visszafordíthatatlanul is sérül az erről szóló társadalmi diskurzus.

Hogy a kormány valóban a járványhelyzet okozta krízist használta fel a megkülönböztetett társadalmi csoportok elnyomására, vagy éppen saját elhibázott válságkezeléséről akarta elterelni a figyelmet a politikai diskurzus megváltoztatásával, nem tudhatjuk biztosan. Egy biztos, a nők helyzete az elmúlt egy évben jelentősen romlott, ehhez pedig a hatalmon lévő politikai erők is hozzájárultak.

Címlapkép: MTI/Komka Péter