Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jámbor András: Nem gumicsontokat dobál a kormány, hanem feltekeri a zajt

Mi köze van Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus halálának a kormánypárti törvénydömpinghez, amit most a veszélyhelyzet bejelentésének idejére időzítettek? Egy kifejezés a válasz: kommunikációs zaj.

2015 márciusában gyilkolták meg az orosz ellenzéki politikust Borisz Nyemcovot. A Kreml közelében hátba lőtték. Minden valószínűség szerint a hatalom végzett a politikussal. Mégis, a halálhír után a Kreml első dolga nem a tagadás volt, és nem is a hallgatás, hanem az állítás. Putyin sajnálatát fejezte ki a történtek után, sőt elég gyorsan kijelentette, bérgyilkosok követték el a merényletet. A Putyin által birtokolt médiatermékek egymásra licitálva közölték a gyilkosság részleteit, a lehetséges indítékot és a különböző sztorikat. Különböző elméletek terjengtek féltékenységtől, üzleti ügyön át, kaukázusi bérgyilkosokon keresztül egy csomó más elméletig, miközben persze a „Putyin ölette meg” narratíva is létezett.

A Kreml célja ezzel az volt, hogy olyan kommunikációs káoszt teremtsen, amelyben a befogadók fejében egyszerűen nem tud összeállni egységes narratíva, amely mentén el tudják gondolni a történeteket, és biztosak lehetnek az igazukban. Márpedig a politikai cselekvéshez az kell, hogy biztos legyél az igazadban és cselekedj is.

Ha tanulmányi emlékeim nem csalnak, akkor a különböző kommunikációs elméleti modellekben a közlő üzenetét egy csatornán keresztül juttatja el a befogadónak. Az üzenetét a közlő becsomagolja (kódolja), érthetővé teszi, míg a befogadó kicsomagolja (dekódolja), értelmezi.

A kommunikációs zaj pedig ellehetetleníti ezt a befogadást azzal, hogy megakadályozza, vagy már a kódolást is, vagy a dekódolást. Ilyen zaj a modern tömegkommunikációban az, ha az információk sokféleségével egyszerűen eldugítják az üzenetet közvetítő csatornákat, így az üzenet egy csomó más értelmezés mellett el se tud jutni a befogadóhoz. Vagy az értelmezési kicsomagolási részben, a többi információval együtt kerül értelmezésére, és így nehezebbé teszi az üzenet dekódolását. Ezáltal vagy nem érthetővé válik az üzenet, vagy gyengébbé és kuszábbá, vagy egyszerűen eltűnik.

Ez úgy képzelhető el, mint amikor egy sok fős közös csetben próbálsz megbeszélni valakivel valamit, a többiek pedig elkezdnek rá reagálni, és saját vagy a beszélgetés tárgyához képest lényegtelen szempontokat dobnak be. Egy idő után el fog térülni teljesen a beszélgetés iránya, ezért vagy feladod, vagy külön csetben próbálsz dűlőre jutni.

Nagyjából ez zajlik Magyarországon az utóbbi napokban. Nem arról van szó, hogy lényegtelen dolgokat dob be a kormány, vagy gumicsontokat. A sorozatban hozott új intézkedések és tervek, vagy maga a felhatalmazási törvény elfogadásának lényege  nem az, hogy valamiről eltereljék a figyelmet, hanem az, hogy mindenre kevesebb figyelem jusson, és minden történés kapcsán a társadalomnak nehezebb legyen értelmeznie, mi történik. (Maga a felhatalmazási törvény amúgy teljesen lényegtelen, hiszen eddig is különleges rend volt, és enélkül is van kétharmad, tehát a most benyújtott törvényeket és rendeleteket enélkül is bármikor bevezethetné a kormány.)

A kormány rossz járványkezelése kapcsán most az a lényeg, hogy erre is kevesebb figyelem jusson, és ne termelődjön ki az a társadalmi vélemény, hogy itt tényleg el lett rontva valami. Az élettársi kapcsolatban élők, és az egyszülős családok örökbefogadása kapcsán is az a lényeg, hogy ezt most úgy vigyék át, hogy ne tudjon értelmezhető politikai keret, ellenzéki narratíva kitermelődni, és így tovább.

Annak a kommunikációs zajkeltésnek a lényege, amit most a kormány csinál, a társadalom egészséges félelemérzetének a lecsökkentése és elterelése. A kommunikációs zaj arra való, hogy érzéketlen legyél az érthetetlenné vált politikai hírekkel szemben, dekoncentrált legyen a társadalom, ne tudjon figyelni, vagy egyenesen elvigye a figyelmét a politikáról másfelé, mert érthetetlen a dolog a sok információ közt.

Pont ezért lenne szükséges legalább az ilyen ügyekben és helyzetekben legyen legalább a pártoknak egy egységes ellenzéki narratívája, hiszen az egyértelmű, hogy a sokféle kicsi, és erőforrás hiányában nehezen terjeszthető ellenzéki mondás elvész. Akkor lenne az ellenzéknek esélye egyáltalán ebben a zajban hallatszani, ha egységes és erős üzenetet tudnának küldeni, és csak egy ilyen egységes és erős üzenet mellett lehet egyáltalán a társadalomnak esélye, hogy saját narratívát tudjon kialakítani, sőt akár csak megérteni azt, mi történik az országban.

A szerző a Mérce alapító főszerkesztője, jelenleg a Fővárosi Önkormányzat alkalmazottja, de a cikk csupán saját magánvéleményét tükrözi; Facebook-oldalán rendszeresen kommentálja a közéleti eseményeket.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán