Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A győri polgármester-választás mutatja a valós viszonyokat: innen kell nyerni

Nagy lehetőséget mulasztott el január 26-án az antiorbánista ellenzék Győrben. Nem is egyet, többet. Először is, helyi szinten újra valóságos tényezővé tehette volna a szétesett, kicsi, erőtlen ellenzéket. Mégpedig meglehetősen egyszerűen, hiszen egyetlen jelöltet kellett volna találniuk, aki képes a demoralizált, érezhetően ijedt hatalmi párt belső ellenzékből visszahozott jelöltjét megszorítani. Másodszor, ez az egyetlen győzelem évekre óriási erőforrásokat és a politikai napirend alakításának egyedülálló lehetőségét kínálta számukra egy alapvetően fideszes városban, ahol a közgyűlésben is elsöprő a hatalmi párt fölénye. Győr nem Esztergom, nem is Hódmezővásárhely, a helyi polgármesterrel folytatott állóháború országos, sőt (az Audinak köszönhetően) nemzetközi szinten is érezhető károkat okozott volna a Fidesznek.

Harmadszor, egy ellenzéki siker tovább mélyítette volna a Fidesz már eddig is érezhető válsághangulatát, ami ráadásul október 13-a sokkja óta egyre erősödni látszott. Éppen, mivel Győr szilárd bástyája nem csak a 2010 utáni rezsimnek (a Borkai-videó nem kellően kibeszélt vonása szerintem, hogy egy különösen erős képi szimbólummal tette láthatóvá a rezsim hatalmának „titkát”), de úgy általában a hazai jobboldal relatív gazdasági sikertörténetének is tekinthető, egy itteni váratlan ellenzéki győzelem tovább rombolhatta volna a korábban erősnek tűnő kapcsolatot a választók személyes gazdasági boldogulásával kapcsolatos várakozások és a kormány általános támogatottsága között.

Negyedszer, 2019 tavaszán Győrben az EP választáson és 2019 őszén az antiorbánista ellenzék támogatottsága rég nem látott közelségbe került a Fideszhez. Pontosabban, a Fidesz és különösen előző polgármestere verhető támogatottságúra gyengült, és ez páratlan esélyt kínált az ellenzék számára, hogy saját tényleges adottságai ellenére egy meglepetésgyőzelmet arasson. Mindezeket a lehetőségeket az ellenzék elszalasztotta. Ez tény. Az is tény, hogy ezzel együtt a Fidesz olyan rettenetesen büszke nem lehet a sikerére, hiszen csak hozta a kötelezőt; és legyünk nyugodtak, ezt ők is pontosan tudják. Ez azonban nem szabad, hogy felmentsen minket a tanulságok átgondolása alól.

Mi okozta az ellenzéki vereséget és mit lehet ebből tanulni?

Kezdjük azzal, amiről nem tehet az ellenzék. Az például kétségkívül nem a győri ellenzék kizárólagos felelőssége, hogy a NER nem demokrácia, hanem egy kompetitív autoriter rendszer. Ez azt jelenti, hogy a politikai versengés feltételei meglehetősen torzak: az anyagi erőforrásokhoz, a médiához való hozzáférés ellenzéki részről korlátozott, miközben a rezsim hatalmi gépezete úgy teremt és tart fenn jelentős valós választói támogatottságot magának, hogy csak a tömeges választási csalásoktól tartózkodik, minden más belefér a számára. A Borkai-videó annak idején éppen ennek a nem demokratikusan létrehozott többségnek a fenntartásáért felelős politikai gépezetnek a tényleges működési mechanizmusát mutatta meg, szó szerint és persze metaforikus módon is. Ilyen körülmények között természetesen a mindenkori ellenzék lehetőségei korlátozottak, s ráadásul a hatalmi párt arra is képes, hogy célzott, gondosan adagolt represszió és kooptálás segítségével megossza és manipulálja saját ellenzékét.

Bárki, aki áttekinti a tavaly október és a mostani választás között eltelt időszak híreit, illetve egy pillantást vet a választási eredményekre, láthatja, hogy Borkai október 13-i gyengélkedése és utódja mostani erősödése feltűnően egybeesik azzal, hogy tavaly Kovács László személyében még volt olyan, az antiorbánista ellenzéken kívüli, erősen jobboldali jelölt, akire Borkai helyének érdemi veszélyeztetése nélkül lehetett tömegesen szavazni, míg most nem, viszont ezúttal a győztes Dézsi mellett egy volt MSZP-s alelnök is kiállt.

Mint az országban mindenhol, a győri ellenzéknek is széllel szemben kellett tehát hajóznia, s ahogy hasonló körülmények között ősszel az ellenzék „győzelme” is meglepő és csak viszonylagos siker volt, aminek igazi jelentőségét a Fideszen belül kialakult pánikhangulat adta, a győri antiorbánista ellenzéknek is az emberileg elvárhatónál többet kellett volna teljesítenie az időközi kampányban, hogy győzni tudjon.

A másik dolog, ami nem kizárólag a mostani ellenzék felelőssége, Győr sajátos helyzete: a Fidesz 2006 óta dominálja a várost, és mivel Győr az ország szerencsésebb, gazdagabb feléhez tartozik, a helyi rezsimpárti politikusoknak irtóztatóan nagyot kellett volna ahhoz hibázniuk, hogy végül veszítsen vasárnap Dézsi. Ezt a szívességet pedig nem tették meg. Borkai Zsolt ugyan minden tőle telhetőt elkövetett 2019 őszén, hogy az ellenzéket 646 szavazat közelségbe hozza a polgármesteri székhez, ami majdnem ugyanakkora bajt jelentett a Fidesz számára, mint egy újabb helyi vereség lett volna a megyei jogú városok között, hiszen hónapokig napirenden tartotta a Fidesz őszi kudarcát. De mint most januárban kiderült, ez volt a mélypont, nem még nagyobb bajok kezdete. És még az október 13-i polgármester-választási eredmény is csak viszonylagos kudarc volt, és nem is csak azért, mert Borkai így is nyert. Hanem azért is, mert a Fidesz általános támogatottsága nem omlott össze a városban – ahogy Tétényi Éva váratlan esztergomi győzelme idején sem, s ahogy először Hódmezővásárhelyen Márki-Zay váratlan győzelme sem járhatott teljes őrségváltással – vagyis rezsimfüggetlen okokból is nehéz lett volna a Fidesz ellenében bárkinek nyernie. Ennek persze van köze a mai győri ellenzék korábbi, több évtizedes működéséhez, de ez a felelősség összetett és nem lenne fair mindent a mostaniak nyakába varrni.

A harmadik ok pedig az, hogy a Fidesznek szerencséje volt, hogy rendelkezésre állt Borkai utódlására egy ideális ellenjelölt. Dézsi Csaba András széles körben ismert orvos, rutinos politikus, de imázsa szerint a helyi Fideszen belül a Borkai-féle csoport belső ellenzéke, aki 2002-es polgármester-jelöltsége után háttérbe szorult, s miközben a pártja iránti lojalitása megmaradt, mégiscsak félig-meddig kívülálló, akire az esetleges vereséget is rá lehetett volna kenni, de aki tökéletesen alkalmasnak tűnhetett arra is, hogy a Borkai-botrány és az októberi ellenzéki sikerek miatt frusztrált jobboldaliakat mozgósítsa. Utóbbihoz persze kellett a Kubatov-lista is, s a Fidesz népszerűsége miatt egyébként is volt mire építkeznie a jelöltnek, de kár lenne letagadni, hogy a rezsim szempontjából sokkal jobb, az ellenzék szempontjából sokkal rosszabb jelöltet nem is lehetett volna találni.

Mindennek alapján azt is gondolhatnánk, hogy az ellenzéken csak a csoda segíthetett volna és nincs semmi meglepő abban, hogy a fideszes jelölt nyert vasárnap. Utóbbi ugyan igaz, de az első erős túlzás. És ami ennél is fontosabb, még ha semmi esélye sem lett volna az ellenzéki jelöltnek, akkor sem mondhatnánk, hogy biztosan nem lehetett volna többet tenni. Elvégre

az ellenzéki jelölt, Pollreisz Balázs 2016 szavazattal kapott kevesebbet, mint az október 13-án induló ellenzéki jelölt, Glázer Tímea, miközben Dézsi 4624 szavazattal gyűjtött be többet, mint Borkai.

Ez önmagában nem következik sem a NER működési logikájából, sem a Fidesz általános népszerűségéből, de teljes mértékben az új fideszes jelölt személyéből sem (ahhoz ugyanis vélhetően túl polarizált a hazai közélet, hogy Glázer támogatói tömegesen átszavazhattak volna Dézsire).

Három politikai hibát nagyon könnyű azonosítani: az első a jelölt személye, a második az ellenzéki infrastruktúra hiányosságai, a harmadik pedig egy kampánystratégiai tévedés, a közpolitikai témák előtérbe tolása az antiorbánista politizálással szemben. Nem állítom, hogy ha mindezekben minden tőlük telhetőt megtesz az ellenzék, akkor győztek volna, de a tavaly októberi szereplésük azt mutatja, hogy legalábbis szorossá tehették volna az eredményt, és egy szorosabb eredmény az így ki nem használt lehetőségek megvalósításában is előbbre vihette volna őket. Márpedig nem-demokratikus körülmények között ez önmagában győzelemmel ért volna fel.

Ami a jelölt személyét illeti: aligha csak nekem tűnt fel, hogy Pollreisz Balázs milyen jól fogadta a vereségét, s hogy őszinte legyek, nem voltam meglepve. Ahhoz képest ugyanis, hogy ősszel milyen szorossá vált a verseny, és mennyire felforrt átmenetileg a közélet is, sőt, még egy előválasztás lehetősége is felmerült, végül nem hogy versenyfutás nem folyt az egységes ellenzéki jelöltségért, de végül egy olyan jelölt indult, aki különösebben karizmatikusnak sem tűnt, hogy azt lehessen várni, hogy módszereivel, kiállásával felforgassa a helyi politikai viszonyokat. Ugyanakkor városvezetési tapasztalatai sem nagyon lehettek, hiszen 2014 óta képviselő, viszont mégis éppen elég régóta gyakorló politikus, hogy kívülállónak se látsszon, s mindennek a tetejébe nem tűnt rendelkezni Dézsi politikán kívülről hozott személyes reputációjával sem. Ha az embernek néha lehetett olyan érzése tavaly ősszel, hogy néhány helyen az ellenzék akkor is legyőzte volna a fideszes polgármestereket, ha egy-egy felöltöztetett partvist indítottak volna, 2020 januárjában Győrben egyértelműen nem ez volt a helyzet, és Pollreisz egyszerűen nem volt elég érdekes jelölt ehhez a nem mindennapi embert igénylő kihíváshoz. Számára a jelöltség maga már a karrierje csúcsát jelentette, s a polgármesteri szék el nem nyerése se volt ehhez képest kifejezetten kudarc.

Gyõr, 2019. december 4. Pollreisz Balázs, az MSZP gyõri szervezetének elnöke a szocialisták, a DK, a Momentum, az LMP, a PM és a Jobbik által alkotott gyõri ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje (k) beszél a pártok képviselõinek jelöltbejelentõ sajtótájékoztatóján Gyõrben 2019. december 4-én. Mellette Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, parlamenti képviselõ és Glázer Tímea, a DK gyõri szervezetének elnöke. A megyeszékhelyen január 26-án tartanak megismételt polgármester-választást, miután Borkai Zsolt polgármesteri megbízatása november 8-án lemondással megszûnt. MTI/Krizsán Csaba

Emögött persze van egy mélyebb, strukturális ok is: ami 2018 tavaszán már mindenki számára világos kellett legyen, és amit 2019 tavaszának és őszének eseményei részben elfeledtettek, azt a vasárnapi győri eredmény különösen nagy erővel mutatta meg újra:

az ellenzék gyenge, országos infrastruktúrája romokban és folyamatosan tovább gyengül.

Hiába támogatja a rezsim ellenzékét nagyjából a választók fele, adott intézményi feltételek között csak egy sokkal erősebb infrastruktúrájú ellenzék lehet képes a bizonyos nagyvárosokban koncentrálódó ellenzéki szavazótábort bővíteni. Aktivisták, pártszervezetek, tagság, jelöltnek alkalmas személyek, helyi nyilvánosság kellenek ahhoz, hogy ahol nincs magától máris elsöprő ellenzéki többség, ott eredményesebben lehessen harcolni a rezsim hatalmával szemben. Ennek az egységesedő antiorbánista ellenzék létrejötte szükséges, de nem elégséges feltétele, sőt, bizonyos értelemben maga is tünet, mert annak a jele, hogy az egyes pártok önmagukban képtelenek elég hatékonyan politizálni. Ilyen körülmények között az előválasztás gyors lekeverése és Pollreisz jelöltté válása, majd a korrekt, ám mégis kissé álmatag kampány világosan megmutatta, hogy hol húzódnak ma ez ellenzéki politizálás „akciórádiuszának” határai. Bizony, nem október 13., hanem január 26. volt az ellenzék tényleges erőforrásainak hű képe, ami Győrt illeti.

S végül, azt is gondolom, hogy az ellenzék alapjában véve hibás stratégiával kampányolt. Bár a média egy része kedvezően fogadta (lásd például itt és itt), hogy a jelöltek a Borkai-botrány lecsengése után közpolitikai ügyek megvitatására és higgadtabb hangvételű kampányolásra fókuszáltak, s maga Pollreisz is így tett, úgy gondolom, hogy ez háromféle értelemben is hiba volt.

Hiba volt először is azért, mert az ellenzék kampányban szakított a számára páratlan esélyt kínáló Borkai-ügy által kijelölt politikai iránnyal.

Míg a Borkai-botrány a helyi politika és a rezsim egészének vállalhatatlan korruptságáról, az ezzel a fajta politizálással való közösségvállalás lehetetlenségéről, a jövő felelőtlen feléléséről szólt, a klímavészhelyzet vagy a győri villamos ötlete és más hasonló felvetések nem kínáltak olyan politikai programot, amely világosan megkülönböztethetővé tette volna az ellenzéki alternatívát a fideszes hatalmi párt működésétől.

Holott 15 év fideszes kormányzás után az ellenzék számára meglehetősen kézenfekvő lenne a hatalmon lévők elszámoltatásával, a tőlük való világos politikai elhatárolódással jelölni ki az ellenzéki politikai alternatívát, akkor is, ha nem egy autoriter rezsim hatalmi pártját kellene számonkérni. Miért? Mert ha nem lehet a kormányzásukat rajtuk számonkérni, akkor az alternatív ígéreteknek sincsen semmi gyakorlati jelentősége, hiszen a szavaknak nincs többé semmi súlya. Vagyis még egy közpolitikai hangsúlyú kampány sem alapulhat kizárólag egy szépen kigondolt alternatív vízión, különösen nem akkor, ha ennyire kiélezett a verseny. Ehhez pedig a Borkai-botrány megadta a Fidesz számonkérésének lehetséges és október 13-án sikeresnek bizonyuló irányát, kijelölte azt a néhány témát, ahol a helyi Fidesz sebezhető, és amelyek segítségével a helyi kampány egy átfogóbb politikai narratívába is beilleszthető. Ezekről mondott le az ellenzék, amikor hangnemet váltott.

Másodszor, hiba volt azért is, mert az antiorbánista ellenzéki jelöltnek valójában nem volt igazán érdekes közpolitikai víziója, így teljesen feleslegesen mondott le arról, hogy a készen kapott politikai irányban tovább haladva politizáljon. Az ellenzéki jelöltek vitáján is az derült ki, hogy nagyon hasonló általános állításokat fogalmaznak meg különböző jelöltek, és az igazi különbségek nüansznyiak, de ember legyen a talpán, aki Dézsi és Pollreisz kampánymondásait egy vakteszten meg tudná nagy biztonsággal különböztetni egymástól. Nem állítom tehát, hogy nem lehetett volna érdekesebb, az ellenzéki jelöltet a jövő embereként, a helyi gazdaság Audi utáni életre való felkészítésre legalkalmasabb jelöltként megmutatni, de az a benyomásom, hogy ez nem így történt. Így vezethetett ez a hangnemváltás a harmadik hibához:

a politikai kampány „lehűtése” demobilizálhatta az ellenzéki szavazókat, csökkentve a szavazás tétjét.

Nagyon sokan érezhették úgy, még ellenzéki szavazók között is, hogy a fideszes jelölt úgyis nyer, és még ha nem is nyerne, a kormánypárti többség ellenében úgyse lehet politizálni. Számukra a helyi közpolitikai viták lehettek ugyan fontosak, de mégse annyira, hogy a vasárnapjuk egy részét egy bukottnak tűnő ügy támogatására vesztegessék. S ez könnyen válhatott önbeteljesítő jóslattá. A kampány éppen attól a többlettéttől fosztotta meg a választók egy részét, hogy csak azért elmenjenek szavazni, hogy elmondhassák, kösz, de ezt nem akarjuk, mást akarunk. Nem csak egy dézsinyi mást, hanem nagyon mást.

Mi hát a legfőbb tanulsága ennek az esetnek? Okkal mondhatjuk, hogy nagy baj nem történt, az ellenzék tette a dolgát, a Fidesz behúzta a kötelező győzelmet. De ha ezt tudomásul vesszük, az a rezsim 2022 utáni meghosszabbodásának elfogadását is jelentené, hiszen a következő választás országosan jobban fog hasonlítani a mostani győri helyzethez, mint a tavaly őszi budapestihez. Ez pedig nem fogadható el. Az ellenzék nem teheti meg, hogy megfelelő jelöltek, sokkal erősebb infrastruktúra és szívből jövő, okos és a választások tétjét a választók számára átélhetővé tevő kampány nélkül politizáljon, különben nagyon nagy baj lesz.

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba
Olvass tovább!