A hazai politikában is domináns törésvonal lett az EU-hoz fűződő viszony

A hazai EU-párti és EU-szkeptikus frontvonal megerősödésével a rendszerkritikus baloldalnak, zöldeknek és egyéb EU-kritikus mozgalmaknak alapjaiban kell újrakalibrálniuk az Unióval kapcsolatos kommunikációjukat. A folyamat nem most kezdődött, 2014-ben is érzékelhető volt a trend, és a mostani EP-választás tette kézzel foghatóvá.

Domináns törésvonal lett az EU-hoz fűződő viszony

A Fidesz bizonyos szempontból európaibbá tette a magyar politika törésvonalait, mint akár az öt évvel ezelőtti állapot. Sovány vigasz persze, hogy most legalább hasonlóan tépjük itthon egymást, mint mondjuk francia vagy brit testvéreink, de kétségtelenül kevesebb magyarázkodást fog igényelni a mindennapi magyar belpolitika, mint korábban.

A magyar belpolitika nyugat-európai közéletben szocializálódott emberek számára kommentár nélkül teljesen értelmezhetetlen volt, és nehéz volt közismert működőképes analógiát találni. Az új évezred elején nem működtek itthon a klasszikus politikai kategóriák, amikor a vizitdíj bevezetése ellen harcoltak a konzik, és egészségügyet privatizáltak a szocik. A zöldek baloldalhoz fűződő viszonya – a rendszerváltás előtti pártörökséggel való szembehelyezkedés okán – kibékíthetetlen volt, amely jelenség előtt szintén értetlenül álltak például a német zöld kollégák. Lényegében egyedül a szélsőjobboldalt nem kellett különösképpen bemutatni, olyat több ország tartott már akkor is.

A most leköszönő ciklus elején is világos volt a különféle tagországokban uralkodó törésvonalak közötti különbség. Míg nálunk a rendszerváltás utáni gazdasági és politikai átrendeződés volt a legfontosabb közéleti viszonyulási pont, és az uniós témákban nem volt hatalmi tőke kovácsolására alkalmas potenciál, addig nyugatabbi barátaink (rendszerváltás hiányában) már javában futották az Európa-párti kontra Európa-ellenes meccseket.

Ennek kézzelfogható példája volt Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki megbízatásáról szóló szavazás, amikor a zöldeknél a vita két vezérmotívuma az EU-szkeptikus táborhoz sodródástól való félelem, illetve a konzi-szoci nagykoalícióval való összemosódás elkerülése volt.

Az elmúlt öt évben itthon megtapasztalt kormányzati EU-tematizálás alkalmas arra, hogy elkezdje felülírni a korábbi törésvonalakat, és újradefiniálja az eljövendő politikai kampányok fókuszát.

Új rendszerkritikus EU-megközelítés kell

A kormány több éves Brüsszel-démonizáló menetelése paradox módon közelebb hozta az EU-t a magyar hétköznapokhoz. Most már nem az üveges tekintetekkel kell megküzdeni, amikor az Unió kerül szóba. Egyik évről a másikra mindenkinek lett érzelmi viszonyulása és véleménye az EU mibenlétéről, Magyarországgal kapcsolatos politikájáról és itthon is látható politikusairól. Ez is valami, és lehet rá építeni. Ez azt is jelenti, hogy a rendszerkritikus baloldalon az EU-kritikus kommunikációt alapjaiban kell újragondolni.

A hazai rendszerkritikus politikai formációk EU-kritikája és EU-kommunikációja gyakran (tisztelet a kivételnek) kifejezetten negatív kicsengésű és kevés progresszív javaslatot felmutató halmaz volt eddig. A leggyakoribb EU-diskurzus ezen a térfélen általában arra lukad ki, hogy az EU egy eredendően bűnös, neoliberális gazdasági konstrukció és pont. Elenyésző azon cikkek száma, amely az Európai Uniót élő és dinamikus politikai közegként értelmezik, ne adj isten egy ideaként, melyet minden generációnak magának kell definiálnia és megtöltenie tartalommal. Ez különösebb következmények nélkül elmegy egy olyan közéleti térben, ahol a téma nincsen érzelmileg csúcsra járatva.

Az erős kritikai felütés mondjuk lehet a figyelemfelkeltés eszköze, melyet – jobb esetben – nyugodtan követhetnek a progresszív gondolatok. Azonban egy zsigeri reakciókig lecsupaszított közéleti helyzetben az eddig használt kritikai él tovább borzolja az érzelmeket, és az EU-t romboló és gyengítő tábor malmára hajtja a vizet. Hiába gondolja a mindenkori glob-krit/kap-krit/rendszer-krit véleményvezér, hogy egy újragondolt EU-val jobb lenne a világ, mint egy szétvert EU-val, ennek kifejtésére már nincsen lehetősége. Nem lehet tovább büntetlenül általánosságban ostorozni az Uniót, mert a frontvonalak kiéleződtek.

A jó hír, hogy van működő politikai minta, amit közvetlenül fel lehet használni EU-s kommunikációs mankóként ebben a relatíve új közegben. Bernie Sanders, az amerikai szocdem ikon, illetve az európai zöldek politikai kampányai két fontos leckével szolgálnak idehaza a rendszerkritikus bal/zöld/stb. mozgalmaknak.

Pontos célzás és tartalmas kampány

Sanders kritikájának alanyát mindig célzottan választja meg, soha és semmilyen körülmények között nem szidja az Amerikai Egyesült Államokat. Soha semmilyen körülmények között nem mondja azt, hogy az amerikai álom igazából egy kalap lókupac, így nem is csoda, ha semmi jóra sem számíthatnak. Soha semmilyen körülmények között nem utal arra, hogy az alapítóatyák alapjaiban elszúrták, és ez minden nehézség oka.

Pedig történelmi léptékben, szociál- és gazdaságpolitikai értelemben bőven alá lehetne támasztani, hogy az USA miért olyan, amilyen az alapítása óta. Ezzel szemben kritikájának alanyául a valódi politikai aktorokat választja. Ezt európai közegben úgy lehet hasznosítani, hogy az általános EU-alany helyett a valódi szereplőket vesszük elő. Az „EU impotenciája” nem az EU inherens része, hanem sok esetben a Tanács (tagállamok) blokkoló magatartásának következménye.

Az „EU neoliberalizmusa” nem az európai álom alapja, hanem az egyes megválasztott (és leváltható) képviselők és pártok szavazási magatartásának következménye. Az „EU demokrácia-deficitje” nem a neoliberális konspirátorok által előre eltervezett végső állapot, hanem a félúton megrekedt integráció – amúgy javítható – mellékterméke. Bernie az amerikai -álom közös és pozitív elemeire épít, olyan elemekre, amelyek itthon is megtalálhatóak, hiszen a hazai lakosság alapvetően EU-optimista. Az európai zöldek hasonló stratégiát követtek éveken át, amelynek gyümölcseit mostanra sikerült learatni.

A rendszerkritikus baloldalnak fontos volna felismernie, hogy az EU-optimizmus megtartása elemi érdekünk, és ebben nem kis szerepe van annak, hogy a véleményvezérek hogyan navigálnak az új közéleti térben.

A vasárnapi választás és az ellenzéki oldal átrendeződése a  tartalmi üzenetekkel, jó női jelöltekkel és belső botrányok nélkül kampányoló EU-párti formációk (DK és Momentum) irányába mindenképp pozitív értelemben tanulságos fordulat a magyar közéletben. Még ha a belpolitikai viszonyokat ez lényegében nem is változtatta meg, talán összességében hozzájárul a magyar politikai kultúra fejlődéséhez, és tanulságul szolgál a jelenlegi és jövőbeli ellenzéki politikai formációk számára.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos
Olvass tovább!