Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A CEU elüldözése után végre megérthetnénk, ezzel a kormánnyal nem lehet tárgyalni

Jelenleg csak egyetlen hatalom van Magyarországon, Orbán Viktoré. Ezt végleg leszögezhetjük a CEU elüldözése után. Ami viszont fontosabb tanulság az egyetem kapcsán, az az, hogy a 20. század második felének elit érdekérvényesítési módszerei, a nemzetközi kapcsolatokra, a fontos emberekre és fontos ismerőseikre, az akadémiai tekintélyre alapuló módszerek nem működnek. Nincs tárgyalás, csak az erő, a legitimáció van.

A CEU története pont ezért szomorú, hisz ha az egyetem maga nem „szakmai” ügyként próbálta volna megoldani saját megmaradását, hanem politikai harcként végigharcolta volna, akkor lett volna esélye. Ehelyett viszont

a CEU bízott az úriemberi becsületszóban, nem számolt azzal az egyetem vezetése, hogy a cél tényleg a kiebrudalásuk, nem volt hajlandó megküzdeni a kormánnyal, így már az elején elvesztette a harcot.

Emlékezhetünk, volt egy olyan pont ahol 100 ezer ember tüntetett a CEU melett, aztán jött a „megunják és hazamennek”, a tüntetések elhalkultak a téma alábbhagyott, és a kormány lényegében a korábbi ellenállással sem számolva végezhette ki az egyetemet.

Emlékezhetünk arra is, hogy a CEU rektora hogyan utasította el, hogy egyáltalán legyen tüntetés, hogy a CEU hallgatói önkormányzata milyen közleményt adott ki arról, hogy veszélyes részt venni a tüntetéseken, és hogyan nem állt az intézmény a saját megvédésére szervezett tüntetés mellé. Amit pár fiatal, CEU-n vagy más egyetemeken tanuló magánember szervezett meg a saját szabadidejét feláldozva, mindenféle erőforrás nélkül.

Mindennél többet mond talán, hogy a tüntetések két főszervezője közül az egyik Délkelet-Ázsiában dolgozik ma már, másikuk pedig az USA-ban tanult tovább.

Mi lett volna ha a CEU az elejétől kezdve meg akar harcolni a Magyarországon maradásért? Ha mondjuk ő maga szervezi a tüntetéseket, vagy csak mondjuk pénzzel támogatja azokat, felveszi akár csak negyedállásba a tüntetések szervezőit? Vagy bárhogyan máshogy segíti azt, hogy folytatódjanak? Vajon akkor is abbamaradt volna a tiltakozás? És ha nem marad abba, akkor ilyen egyszerű dolga lesz a kormánynak, mint amilyen lett? Mi lett volna, ha a CEU a stratégiájában számol a választásokkal, és nem hagyja, hogy erre az időre a kormány letekerje az egyetem ügyét? Vagy ha egyszerűen politikai taktikai szempontokat is figyelembe vesznek, nem azt gondolják, hogy majd a tárgyalásokon eldől, hanem megpróbálják rákényszeríteni a kormányt, vonják például vissza a törvényt?

Nyilván értelmetlenek a mi lett volna, ha típusú megfejtések, de vannak tanulságok, és tényleg érdemes a cikk elején megfogalmazott tanulságokat levonni, hogy nincs olyan hogy civilséggel, vagy a szakmaisággal foglalkozok, és akkor nem leszek része a csúnya, büdös politikai küzdelmeknek. Hogy a politika nem valami társadalmon kívüli dolog, hanem maga a társadalom működése, és harca, és ha kívül próbálunk maradni a politikai küzdelmeken, fennkölt elvekre hivatkozva, akkor valójában a társadalmon maradunk kívül.

Ha más haszna nem is lesz, de talán legalább az óriási kapcsolatrendszerrel, presztízzsel rendelkező CEU ügye ráébreszti a jövőben a magyar kormány látókörébe kerülő szervezeteket, a Magyar Tudományos Akadémiát például, hogy nem számít a presztízs, nem számít a nemzetközi tekintély, csak és kizárólag az erőforrások, a legitimáció, a pénz, a hatalom különböző fajtái számítanak a kormány és a politika szempontjából.

Hátha annyi tanulságot sikerül levonni a CEU kivégzéséből, hogy a tárgyalás nem megoldás, hanem csupán egy eszköz a politikai harcban.

Címlapkép: Tüntetés az oktatás szabadságáért, 2018. november 24. (Fotó: Mérce)
Olvass tovább!