Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán bukásához csak a jelenlegi ellenzék hulláján át vezet út!

Sokunkban volt naiv várakozás a 2018-as április választás előtt. Valamiféle előrelépést és markáns baloldali fordulatot vártunk. Ígéretes volt, hogy Karácsony Gergely és az MSZP romjai egymásra találtak és az is, hogy legalább megszólítódtunk mi, radikális baloldaliak is.

A tavaszi választás eredménytelensége és az azt követő apátia rá kellett ébresszen bennünket arra, hogy Orbán jelenlegi ellenzéke képtelen változást elérni.

A NER szabta kereteken belül nincs olyan kombinációja a szereplőknek, amely meg tudná teremteni a változáshoz szükséges „új többség”-et. Az csak hab a szégyentortán, hogy mindeközben gagyi ügyeskedésekkel, taktikázásokkal ezek a politikai formációk „összefogásozás” közben egymás kicsinálásával voltak és vannak elfoglalva.

Ma a hivatalos ellenzék soha nem látott mélyponton van. Az új próbálkozások is csak belefulladnak az apátiába, ami eluralta az országot. Mindeközben ezen szervezetek helyzetét csak súlyosbítja, hogy szinte az összes ellenzéki párt mögül eltűnt a mozgalmi bázis. Gyurcsány nyugdíjasai kiöregedtek, a szocialisták nagy előnyének tekintett országos hálózat romokban, az LMP és a Jobbik aktivista bázisa pedig lényegében felszámolódott.

Így vagy úgy, de a leginkább Orbán által pénzelt pártelitek próbálkoznak már csak a túléléssel, arra számítva, hogy egy tőlük független rendszerösszeomlás után majd be tudnak lépni arra a területre, amely Orbán után maradni fog.

A helyzet legnagyobb ellentmondása azonban az, hogy míg a jelenlegi ellenzék van pozícióban, addig szinte biztos, hogy marad a jelenlegi miniszterelnök. Társadalmi bázis nélkül maradt ellenfelei csupán a rendszer demokratikusságának látszatát tartják fenn. Ha képesek lennének megbuktatni Orbánt, akkor már régen börtönben lennének. Az, hogy szabadlábon vannak, a legbiztosabb jele alkalmatlanságuknak. Sajnos az új, alulról induló kezdeményezések szinte azonnal elsüllyednek a NER mocsarában, gondoljunk csak arra a Momentumra, amelynek emblematikus vezetője egy ’89-es Orbán-klón, és nem csak a külsőségeket nézve.

Az áprilisi kudarc legfontosabb következménye a „liberális” értelmiségi ellenzéki alternatíva bukása. Szinte a nullára zuhant vissza az önnön politikai identitását a rendszerváltás polgári demokratikus ideáihoz kötő, egyébként rendkívül agresszív és minden mást erőből elnyomni kívánó ideológia népszerűsége. Összeomlani látszik a vallásos hittel felépített és hirdetett eszmerendszer, amelyben az elmúlt harminc év legunalamsabb politikai közhelyei kaptak helyet.

Ma már nem vezet automatikus lincshangulathoz ellenzéki körökben, ha valaki markáns baloldali politika szükségességéről, az Orbánt pénzelő, a térség lemaradását semmivel sem csökkentő Európai Unió vagy a hazai maffiaállamhoz vezető szabadpiac kritikájáról beszél.

Egyre nyilvánvalóbb kisebbségbe szorulnak azok, akik valamely (neo)liberális vezér újratündöklésétől várják a csodát, eltűnőben Gyurcsány és Bokros, de már Bajnai Gordon neve is egyre ritkábban merül fel, mint „antiorbán” megváltóé.

A jelenlegi ellenzék legnagyobb hitelességi problémája mindemellett az, hogy senki sem feltételezi róluk, hogy képesek lennének elfoglalni Orbán rendszerének a helyét. Még az ellenzéki választók sem hiszik el, hogy ezek a politikusok képesek lennének arra, hogy az államigazgatás egész területén átvegyék az irányítást. Akik láttunk valamit a 2002 utáni időszakból, tudjuk, hogy ami már akkor sem ment, az most még annyira se menne.

Ha nem várhatunk semmit a jelenlegi ellenzéktől, akkor kik fognak itt csodát tenni? A magyar történelemben nem ismeretlen a változást akaró értelmiség és a dühös nép találkozása. 1848, 1918, 1945 vagy 1956, sőt még 1989 is erről szólt. Szinte valamennyi esetben volt egy jövőképpel bíró értelmiség és rövid idő alatt kialakult az őket támogató tömegbázis, amelyet már nem lehetett egyetlen rendőrattakkal vagy sortűzzel szétzavarni.

Magyarországon van vagy alakul valós ellenzéki alternatíva? Van és alakul, de ez a születés párhuzamosan zajlik a jelenlegi ellenzék haláltusájával.

Minél többen jönnek rá, hogy a meglévő ellenzéki formációk valójában a rendszer támasztékaiként működnek, annál többen fognak új utakat keresni.

A legfontosabb jelenleg az, hogy a hazai (neo)liberális ideológia tovább gyengüljön és a helyét fokozatosan foglalja el egy Orbán-ellenes, radikálisan baloldali gondolatrendszer. Mert Orbán után nem 2010-hez vagy 1989-hez kell visszatérni, hanem valami nagyon új dolgot kell elkezdni.

Illúziója senkinek ne legyen, romokból kell majd építkezni, kisöpört államkassza, adóssághegyek, összeomlás szélén álló közszolgáltatások lesznek majd az örökség részei. Millióknak lesz kenyérgondja, fűtetlen otthona, már akinek lesz otthona egyáltalán.

A „posztorbáni” összeomlás csak szociálisan elkötelezett baloldali politikával lesz kezelhető, az Orbánt hatalomba segítő kapitalista fundamentalizmus csak egy válságot súlyosbító tényező, amely legalább olyan fontos ellenségünk, mint a jelenlegi diktatúra. A „NER” elit által felhalmozott vagyon közösségi tulajdonba vétele és társadalmi hasznosítása kell legyen a cél, nem pedig az, hogy majd újra kártékony befektetők lepjék el az országot, akik a maradék húst akarják lerágni az itt maradó csontokról.

Címlapkép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Olvass tovább!