Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Aki a politizálástól fél, saját magát árulja el

Vegytiszta szekunder szégyen: egy legfeljebb 150 fős tüntetés első sorából nézed végig, ahogy a főszervező letereli a felszólaló diáklányt, mert kiejtette Orbán Viktor és Balog Zoltán nevét. Azért, mert a demonstráció „politikamentes”.

Fotó: A Független Egészségügyi Szakszervezet tüntetése. / Zsolnai Péter

Múlt hét szombaton a Független Egészségügyi Szakszervezet demonstrált a Kossuth tér sarkán. Maga a tüntetés hosszú volt, cserébe meglehetősen kevesen voltak. Amit persze magyarázhatunk azzal, hogy 1. az egészségügyi dolgozók többsége annyi túlórát és másod- meg harmadállást vállal, hogy nincs idejük elmenni egy ilyen tüntetésre, 2. nem volt a tüntetés elég jól meghirdetve, 3. az emberek nem hisznek már az utcai demonstrációk erejében, 4. az egészségügyi dolgozók azért nem mentek el, mert félnek a megtorlástól.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos az egészségügyben a tiltakozás, hogy ne lenne létjogosultsága az elégedetlenségnek, hogy ne rohadna szét a szemünk előtt a rendszer. Ez pedig óriási baj, mindannyiunk problémája, hiszen az életünket teszi nap mint nap kockára az, hogy nincs elég orvos, nincs elég nővér, nincs elég felszerelés, és penészesek a falak. Ha csak innen nézzük, pláne két héttel a választások előtt, tízezreknek, százezreknek, millióknak kellett volna utcára vonulniuk, hogy követeljék az egészségügy rendbetételét.

De nem így történt, és bár lehet mindenféle mentségeket keresni, valójában a helyzet az, hogy egyetlen perce ennek a szombati tüntetésnek megmutatta, hogy miért nem sikerült tömegeket mozgósítani. Méghozzá akkor, amikor a tüntetést szervező Soós Adriána felrohant a színpadra, és ijedten leterelte Nagy Blankát, a Független Diákparlament egyik képviselőjét, aki a következőt találta mondani:

„Ha a kedves miniszterelnök úr és Balog Zoltán úr úgy gondolják, hogy szerintük ez normális…”

A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint ugyanis a jelenlegi helyzet kritizálása (amiért egyébként vélhetően ők maguk is tüntetést szerveztek) már politikának számít, ők pedig jól láthatóan megrettentek a politizálás lehetőségétől. Nagy Blanka ugyan nem váltotta volna meg a világot, ha végigmondja a beszédét, de látni azt, ahogy végtelen zavarában lekocog a színpadról, mindent elmondott a rendszerről, amiben élünk.

Ha valaki megnézné, 1 óra 3 percnél kezdődik:

Szép kivitelezés

A 2010-es években ugyanis elindult egy folyamat, aminek köszönhetően mára a civil szférában úgy félnek az emberek a politikától, mint Kósa Lajos a fémkupakok adóztatásától és a csengeri asszony mételyétől – egyszerre.

A civilek megbélyegzése rettentően tudatos, kiszámított lépése volt a kormánynak: gyanút kelteni az emberekben a civil szféra iránt, hitelteleníteni a képviselőiket leginkább azért volt hasznos számukra, mert így a szervezeteket, amelyek nem ritkán az állam helyett láttak el létfontosságú feladatokat (például a szegénységben élők gondozását),

de egyben fel is hívták a figyelmet az állam nemgondoskodására, egyszerre lehetett megfélemlíteni, és kivonni mögülük a társadalom ki nem mondott támogatását.

Az éveken át, tudatosan űzött stratégia pedig minden fejbe begyűrűzött – de leginkább a civilekébe, akik félni kezdtek attól a vádtól, hogy politizálnak, sokan így direkt túlhangsúlyozták, hogy ők ugyan ilyesmit nem tesznek, miközben tevékenységüket végzik.

És nem ők voltak az egyetlenek, akik ezt el is hitték: hallottam én már kifejezetten fontos civilek és politikusok közti egyeztetésen, ellenzéki párt prominens politikusától is a „civilek ne politizáljanak” kitételt, mintha az bizony valamiféle emelkedett tevékenység lenne, amit holmi civilek nem engedhetnek meg maguknak.

És igen, tüntetések tucatjain is láttuk az elmúlt években, hogy a módszer működött: a szervezők úgy hirdették a demonstrációkat, hogy külön felszólították a pártok képviselőit, hogy hagyják otthon a jelvényeiket, nem látták túl nagy örömmel, ha valamelyik prominens politikus is becsatlakozott a tömegbe, úgy tettek, mintha a politika egy olyan kényelmetlen rossz lenne, amelyet csak elutasítani lehet, együttműködni vele viszont kizárt.

Nincs olyan, hogy politikamentes

Van egy rossz hírem azoknak, akik úgy gondolják, hogy két héttel a választások előtt lehet az egész ország életét érintő kérdésben politikamentes tüntetést csinálni:

nem, nem lehet.

További rossz hír, hogy mindenki, aki a politikamentességet tűzi zászlajára, és úgy akar az utcára vonulni, egyedül Orbán Viktor malmára hajtja a vizet.

És a legrosszabb hír: azok, akik elhiszik, hogy a politika kizárólag a politikusok feladata, nem értik a demokrácia lényegét, cserben hagyják a társadalmat, de leginkább saját magukat, saját önérvényesítő képességüket dobják ki az ablakon.

A NER számára pedig ez egy nagyon is helyeslendő dolog. Ugyanis mindaddig, amíg el tudják hitetni az emberekkel, hogy a politika csak a politikusoké, addig szabadon garázdálkodhatnak az országban, bármiféle kontroll nélkül.

A tüntetés egy a kevés megmaradt eszközünkből, amellyel a véleményünket szabadon elmondhatjuk az ország közügyeivel kapcsolatban, nyomatékosítva az elégedetlenségünket, kifejezve a kritikánkat a kormány felé. Épp olyan jogos fellépési eszköz, mint a négyévenkénti egyszeri alkalom, amikor bevonulunk egy szavazófülke magányába, és húzunk valahová egy ikszet.

De míg a szavazófülkében valóban névtelenek maradunk, az utcán már más a helyzet – és sajnálatos módon valóban reális ma sokak félelme, hogy ha az utcán vonulnak, arcukat adják egy demonstrációhoz, akár valamiféle retorzióra is számíthatnak (minden bizonnyal az egészségügyi dolgozók közül is sokan maradtak emiatt otthon múlt szombaton). Nyilván nem várható el mindenkitől, hogy a saját egzisztenciáját vigye a vásárra.

De egy tüntetés szervezőitől azért többet várna az ember, mint hogy megrettenjenek, ha valaki a miniszterelnököt, meg Balog Zoltánt emlegeti.

A „szalvétával fogjuk a faszt is” mentalitás ugyanis minden demonstráció halála. Ha nem akarunk politikát, akkor nem is érdemes utcára vonulni.

Egy tüntetés (legyen egészségügyi, oktatási, vagy akár a metrók akadálymentesítését követelő), mindig politizál, hiszen közügyekkel foglalkozik. És ha valaki a jelen helyzetben, két héttel a választások előtt az egészségügy helyzetének javításáért tüntet, akkor az bizony politizál, mondjon bármit. Mert a politika nem az, amikor nyakkendős férfiak zárt szobák magányában kezet fognak egy papír felett, aztán átmennek egy másik szobába, és ott más emberekkel is kezet fognak.

A politizálás, úgyis, mint a közügyekkel való foglalkozás, minden felelős állampolgár számára adott. Ha nem nyakkendőben és zárt ajtók mögött tesszük, még tisztességesebbnek is tűnik.

A politika nem szitokszó, hanem annak a lehetősége, hogy közösen egy olyan országot építsünk magunk köré, amiben mi magunk is akarunk és tudunk élni.

Politizálunk, amikor tüntetésre járunk, politizálunk, amikor letépünk egy gyűlöletkeltő plakátot, politizálunk, amikor nem engedjük el a gyerekünket az oviba, hogy politikusok fotózkodjanak vele.

És fontos is, hogy ezt megtegyük: máskülönben ugyan mitől haladna előrébb az ország?

Ha nem merünk megszólalni, ha nem állunk ki egymásért, akkor nem várhatjuk el senkitől, hogy ugyanezt megtegye értünk. És ha senki sem mer politizálni, akkor Orbán Viktor nyer, hiszen nyugodtan mondhatja, hogy senki sem tiltakozik az ellen, hogy tégláról téglára lebontja alólunk a demokráciát, és autoriter rendszert épít helyette.

Ha nem szólalunk fel ez ellen – mindenki a maga lehetőségei szerint – akkor mi magunk legitimáljuk a rendszert.

Nincs olyan, hogy nem politizálunk. Aki a politikától fél, az a jelenlegi hatalomtól fél, és ezzel engedélyt ad ennek a hatalomnak, hogy továbbra is félelemben tartsa és elnyomja a kiszolgáltatottakat.

Azért volt különösen fájdalmas a FESZ tüntetésén végignézni ezt a kínos jelenetet, mert igazolta Orbán Viktort: a megfélemlített csoportok egymás ellen fordulnak, és ahelyett, hogy közösen, szolidaritást vállalva egymás ügyével, összefogva dolgoznak azért, hogy a helyzetükön javítsanak, inkább saját magukat is cenzúrázzák, csak hogy ne essen semmi bajuk, szétforgácsolódnak, erejüket vesztik, érdekérvényesítő képességük a nullára csökken (ne feledjük, ezt a tüntetést egy öndefiníciója szerint legalábbis szakszervezet szervezte, ami már önmagában sokat mond az érdekvédelem jelenlegi helyzetéről).

Így nincs értelme semminek, így csak kárt okoz az, aki politikamentességet hirdet.

A politika a miénk, inkább, mint a választott képviselőké. Mert a hatalom végső soron még a mi kezünkben van (bár egyre kevésbé): mi döntjük el, hogy kit választunk ma az ország sorsáért felelős politikussá. És csak mi válthatjuk le azt, akiből nem kérünk többet.

A demokrácia szabadság, amiben nincs helye a félelemnek, mert hinnünk kell abban, hogy egy közösség tagjaiként magunkért és másokért is mi vagyunk felelősek. Ha ezt feladjuk, akkor viszont semmink nem marad. És akkor ki fog politizálni?

Olvass tovább!