Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megalakultak, megbuktatták Botkát, meg is szűntek

Ez a cikk több mint 6 éves.

Azt írja a Magyar Nemzet, hogy már meg is szűnt a Magyar Progresszív Mozgalom. A magyar politikatörténet egyik legrövidebb ideig működött „mozgalma” szeptember utolsó napjaiban bontott zászlót, de egyik tagja, Bodnár Zoltán a Hír TV-ben azt mondta, már meg is szűnt.

„A pártok gyakorlata és a történelem fölülírta azt a történetet” – nyilatkozta Bodnár.

A Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és a Zoom.hu hírportál tulajdonosa által alapított csoport azt a cél tűzte ki, hogy elősegítse az ellenzéki pártok összeboronálását és közös miniszterelnök-jelölt megtalálását. Jelenlegi tudásunk szerint ez a cél nem valósult meg maradéktalanul, hiszen bár az MSZP és a DK bejelentették, hogy koordinálnak az egyéni választókerületekben, a többi ellenzéki párt között nem született ilyen megállapodás, és hát közös miniszterelnök-jelölt sincs, a DK még az MSZP kormányfő-jelöltjét, Karácsony Gergelyt sem ismeri el saját jelöltjének.

Bodnár a Hír TV-ben azt mondta, már nem keresnek miniszterelnök-jelöltet, hiszen van több is. Persze volt több miniszterelnök-jelölt akkor is, amikor Tarjányiék színre léptek, de ők épp azt nyilatkozták, hogy egy közöset akarnak.

De hogy csak eddig tartott a nagy rezsimváltó elkötelezettség, az kiváló bizonyítéka annak, mi is volt ennek a kis kitérőnek a valódi célja: ahogy megalakulásukkor maguk is bejelentették, Botka László félreállítása.

Ez pedig, mint tudjuk, sikerült Tarjányiéknak. (Ugye, annak a Tarjányinak, aki saját bevallása szerint szoros munkakapcsolatban áll a Molnár Zsolt szocialista politikussal, akit még tavaly nyáron Botka árulónak, beépített fideszesnek nevezett.)

Szóval a nagy kormányváltó szólamok, a magasztos körítés mellett ennek az úgynevezett mozgalomnak annyira futotta, hogy megalakult, keltett egy kis felfordulást, félreállított egy miniszterelnök-jelöltet, aztán szépen hagyott csapot-papot és megszűnt. Teljes körű ellenzéki megállapodás nuku, közös miniszterelnök-jelölt nuku.

És tudjuk, Tarjányinak nemcsak az ellenzéki megegyezés jelent csupán fügefalevelet, amivel majd alkalomadtán lábat is lehet törülni, hanem az ellenzéki térfél másik fontos politikai ügye is, a sajtószabadság. Médiatulajdonosként így nyilatkozott tavaly szeptemberben:

„Ha akarnám, csak hétfőn, szerdán és pénteken jelennének meg cikkek az oldalon, mert ez az én újságom. Feltehetek és levehetek anyagokat, senki sem tudja megakadályozni.”

A Magyar Progresszív Mozgalom sorsa felől nézve, joggal merül fel a kérdés, hogy vajon a rengeteg újságírót foglalkoztató Zoom.hu is ugyanazt a véget éri idejekorán, mint a mozgalom, ha alapítója privát céljai teljesülnek?

De ami számunkra, választók számára még fontosabb kérdés: vajon az ilyen – virágnyelven szólva – komolytalan projektek és szereplők részvételével mennyire tud hiteles lenni bármilyen ellenzéki politika? Meg amúgy, ilyen szereplők mellett miért is akarjuk leváltani Orbán Viktort?

(Címlapkép: MSZP Újbuda)