Mozgalmat indít az ellenzéki összefogásért, az Orbán-kormány leváltáséárt, majd elmondja, feltehet és levetethet anyagokat a saját újságjában, mert annak ő a tulajdonosa. Lehetséges ez? Tényleg küzdhet valaki a demokráciáért úgy, hogy közben a napsütésnél is természetesebbnek tekinti, hogy cenzúrázzon egy médiaterméket? Igen, lehet. Tarjányi Péterrel a Magyar Nemzet csinált interjút.

A Magyar Nemzet interjújában Tarjányi, aki most indít mozgalmat azért, hogy létrejöjjön az ellenzéki összefogás, és sikerüljön a kormányváltás, az alábbiakat mondta arról, hogy leszedetett egy cikket, mert az egy átvett anyag volt, és ő csak saját anyagokat akar látni az újságjában, és mert az anyag eredetileg Simicska Lajos lapjában jelent meg:

„Ha akarnám, csak hétfőn, szerdán és pénteken jelennének meg cikkek az oldalon, mert ez az én újságom. Feltehetek és levehetek anyagokat, senki sem tudja megakadályozni. A végén leraktuk, majd betelefonáltam és levetettem a cikket csak azért is. Később leültem a kollégákkal, ők arra kértek, többet ne csináljak ilyet, ebbe beleegyeztem. Végeredményben tehát nem Orbán Viktorról szólt ez a történet. Kakaskodás volt, de a lázadást mindig le fogom verni. Én vagyok a tulajdonos, és a szerkesztőségi folyamatokba nem szólok bele, de ez egy érzelmi ügy volt.”

Bárcsak Orbán Viktorról szólt volna a történet, ahogyan sokan értelmezték. De ez sokkal többről szól. Arról az elcseszett tőkés hozzáállásról, hogy a tulajdonos birtokol, tehát az van, amit ő mond, a munkavállaló semmibe van véve. Pedig ugye egy újság nem olyan mint a fröccsöntött barbi gyár, hogy mától az a fogyasztói igény, hogy 20%-kal nagyobb melle legyen a barbinak, akkor nagyobb melle lesz. Itt vannak olyan szempontok, amelyek jó részét egyébként a Médiatörvény is rögzíti, hogy a legfontosabb érték a tájékoztatás, hogy a demokratikus működés alapköve a szabad sajtó, hogy minimálisra kell szorítani a külső beleszólás lehetőségét a szerkesztőségek életébe. Vagyis összességében arról van szó, hogy attól még, hogy valaki tulajdonol egy lapot, nem pakolhat bele és vehet ki azt, amit akar.

Persze, tudjuk, látjuk, halljuk, mennyire valósul ez meg ma Magyarországon, de éppen nem kéne hagyni érvényesülni ezt a normát, mondván kit érdekel, csináljon a lapjával amit akar. Nem kéne hagyni, hogy a tulajdonosoknak legyenek újságjaik, és ne a nyilvánosságnak, hanem kőkeményen meg kéne harcolni ezért.

De persze ezek a Tarjányi-mondatok a magyar médiában uralkodó teljesen elcseszett viszonyokról is szólnak. Ahol egy lap tulajdonosa kvázi büszkén, szégyenérzet nélkül elmondhatja, hogy ő egy olyan ember, akinek ha érzelmi ügye van, akkor leszed egy cikket. Ahol elmondhatja, ha akarja, akkor nem jelenik meg a lap, és olyan cikket rak fel, ami neki tetszik. Persze az interjú többi részében ezt árnyalja Tarjányi, de hát megtörtént, ami megtörtént.

Márpedig arra nincs magyarázat, ha egy tulajdonos leszedet egy cikket.

A probléma persze nem csupán Tarjányié. Hány történetet ismerünk leszedett cikkekről a magyar médiában? Hány történetet ismerünk a gazdasági és politikai érdekek győzelméről a sajtószabadság felett? Mármint mi, akik bejáratosak vagyunk ezekbe a körökbe. Mert az olvasók ilyet nem nagyon ismernek, noha rájuk is tartozna.

Mert ahogy a munkavállalók nagy része, az újságíró is egy megtört fajta, aki inkább kihúzza a leszedett cikkeket, és ha tud, keres egy új állást a jobb reményében, de nem tud és nem mer szembeszállni a tulajdonosokkal, mert tudja, ő húzza a rövidebbet. És tényleg az újságírók húzzák a rövidebbet, mert tényleg nincs erő (szakszervezet, civil társadalom, a jó isten), ami megvédené őket a hatalommal, a pénzzel, a politikával szemben egy ilyen helyzetben.

De az olvasók nem csak ezeket a pletykákat nem tudják. Sokszor azt se tudjuk, hogy ki áll valójában egy-egy médiatermék mögött, és Tarjányi ebben is példát mutat. Arra a kérdésre, hogy a hírek szerint milliárdos költségvetésű zoom.hu-ra miből van pénze, csak annyit mond, a tulajdonostárs mérnöki cégéből, és Tarjányi nemzetközi könyveladásaiból, na meg befektetők pénzéből. Hogy kik a befektetők, azt pedig nem hajlandó elmondani. Persze a magyar közéletben van ilyen, és ez a jelenlegi kurzus alatt sok szempontból érthető is, senki se akarja kicsinálni magát azzal, hogy elárulja, ellenzéki lapot tart fenn.

De mégis, hogy higgyük el, hogy itt nincs turpisság? Hogy lehet szabad sajtóról beszélni, ha nem tudjuk, egyik vagy másik lap mögött ki áll?

És mégis, ha elolvassuk ezt az interjút, akkor az rajzolódik ki belőle, ha legjobb indulattal viseltetünk Tarjányi felé, hogy ez a magyar progresszió jövője, ez az, amit ma kínálni tud nekünk a politika mint megújhodást. A kormányváltásban érdekelt tulajdonost, aki progresszív mozgalmat indít, és aki ha bepipul, levetet egy cikket a lapjából, abból a lapból, amit nem tudjuk ki, finanszíroz.

Ebből a kínálatból pedig biztosan nem fog működő és tisztességes Magyarország épülni.

Valaki mutasson már jobbat!