Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A nyugati országok már a katasztrófakezelésre is képtelenek

A londoni toronyháztűznek immár hat hónapja, és az is közel harminc napja lecsengett a hírfolyamban, micsoda iszonyatos pusztítást végzett a Maria hurrikán Puerto Ricóban. Donald Trump elnök és Melania Trump akkor látványosan meg is vizitálták a tartozásokban már amúgy is fuldokló közép-amerikai néma tartományt, Donald megdicsérte a helyi katasztrófavédelmet, majd gyorsan tovaröppent.

Az Egyesült Államok hivatalosan egy mindössze 100 fős áldozatlistát állított fel, de kiderült, hogy valójában 911 embert hamvasztottak el nagy sietségben a főváros, San Juan krematóriumaiban. Egy hónappal a katasztrófa után még mindig nincs elektromos áram, nincsenek más közszolgáltatások sem, a földcsuszamlások által eltemetett hegyi falvak faházai megrongálva állnak, és a lakók sohasem láttak senkit, aki segítségükre sietett volna, mielőtt helyi civilek ezt nagy nehezen megszervezték.

Légifelvétel Puerto Ricóról a Maria hurrikán után 2017 szeptember 28-án / fotó: Wikimedia Commons, US Customs and Border Agency

A NowThis tényfeltáró videója bemutatja, hogy a szervezés – tudatlanságból és a korrupció folytán – katasztrofálisra sikeredett. Puerto Rico kikötőjében ugyanis már a katasztrófa után néhány nappal ott sorakozott a számtalan konténernyi gyorssegély. A helyi katasztrófavédelem, a FEMA embereinél jelentkeztek is a kamionosok, hogy akkor vinnék is a rakományt.

Azt a sokkolóan ostoba választ kapták ekkor, hogy iratkozzanak fel valami papírra, jegyezzék le a telefonszámukat, és majd visszahívják őket, ha jöhetnek érte. Ekkor egy feldühödött kamionos elmagyarázta, hogy ha ők most visszamennek a hegyekbe, ahol nincs áram, akkor bizony telefon sem lesz, és nem lehet őket felhívni, de a helyi munkatársakat ez nem hatotta meg.

Az adódollárokból fenntartott FEMA pedig, amellett, hogy fogalma sem volt a fővároson kívüli helyzetről, ráadásul csupán az interneten hirdette meg a gyűjtőhelyeket és akciókat. De a Puerto Rico-iak döntő többsége ekkor ehhez már nem fért hozzá.

A helyzet most szinte középkori: aki megengedheti magának, vásárolt benzines generátort (60-200 ezer forint), és éjjelente a meleg és a sötétség, tehát a tulajdonképpeni lassú megbolondulás ellen ezek védik meg. A berendezés viszont a helyi nyomorban csak a leggazdagabbak kiváltsága lehet, hiszen a generátorokba körülbelül 12,000 forintnyi benzin kell egyetlen éjszakához. Akiknek ilyesmire nem telik, azoknak marad a spirituszfőző, a fáklyák és az esővíz.

Az egyetlen dolog, ami tényleg megtörtént, az az volt, hogy kiadták az elektromos hálózat megjavításának munkáját – egy két embert számláló montanai kamucégnek, a Whitefishnek, amely erre igen komoly szövetségi forrásokat kapott Trumptól. A cég a belügyekért felelős washingtoni miniszter egyik rokonáé. Áram meg azóta sincsen.

Természetesen ezelőtt is megtörtént már, hogy az – érdekes módon akkor is nagyobb részt kisebbségi – áldozatokat az USA magukra hagyta. Például George W. Bush elnöksége idején, 2005-ben New Orleansban, a Katrina hurrikán után. Ez azonban csak baljós előjel lehetett, most ugyanis egy teljes országrész pusztult el egyik napról a másikra. Aki tehette, elmenekült Puerto Ricóból, és jórészt hajléktalanként kötött ki Floridában. Ez már nem is a sokkterápia, ez már maga a szenilis, mafla tehetetlenség a kormányzat részéről.

Nagyon más, és másként tragikus a helyzet a londoni Chelsea-ben kiégett Grenfell lakótorony katasztrófájának túlélőivel. Emlékezetes, hogy a júniusi tragédia – amelynek oka a toronyház burkolatának ócska minősége volt – rengeteg embert hagyott fedél nélkül. A brit ellenzék vezetője, Jeremy Corbyn és mások is érzelmes videókat posztoltak, kitört a népharag az áldozatokra fittyet hányó Theresa May miniszterelnök ellen, a királynőre rárontottak, mondván, érzéketlennek tűnt látogatása során, dühöngtek, és adakoztak az emberek az interneten, szétbeszélték a témát a televíziós csatornákon.

A Grenfell Torony maradványai a tűz után, a Notting Hill-i metodista templomból nézve / Fotó: ChiralJon, Flickr

Azután mindenki elhallgatott. Most pedig a helyzet a legújabb hírek szerint az, hogy a magukat ideiglenesen kis és nem túl komfortos hotelekben meghúzó túlélők a mai napig sem kaptak semmiféle ennél tartósabb segítséget Chelsea és Kensington konzervatív tanácsától, ahova tanácsi adóikat is fizetik. Helyzetük pedig néhány szerencsés kivételtől eltekintve, ugyanolyan rendezetlen, mint a tragédia másnapján. Állítólag jön a jelentés, amely választ ad a felelősség kérdésére, Corbyn továbbra is dühösen követeli a helyzet rendezését. Oszt ennyi.

És mi is emlékezhetünk a 2013-as nagy fagyra, ami beállította az M1-es autópályát. Az első pár napban Pintér Sándor belügyminisztériuma csupán kedves SMS-eket küldött szét, emlékszünk a szövegére: „Ha elfogyott az üzemanyaga, üljön át egy másik gépjárműbe!” A valós helyzet pedig az volt, hogy ha a környékbeli városok, falvak nem mentik ki, és helyezik el az embereket éjszakára, nálunk is tömegtragédia következett volna be, megannyi áldozattal.

De nem történt semmi baj, sőt, kisvártatva a miniszterelnök, Orbán Viktor maga is megjelent jellegzetes kisbuszával, hogy megmentsen egy eltévedt, árva székely házaspárt. Az esetről lírai videó is készült. Hőstett letudva, vissza a szürke, de dolgos hétköznapokhoz!

Valamikor, talán még a huszadik században, ki tudja már, a nyugati államok apparátusa, hasonlóan Magyarország kádári, „fura” államszocializmusának elitjéhez, nem elégedtek meg ennyivel. Tudták, ha egy árvíz, egy erdőtűz vagy másmilyen szükséghelyzet (teszem azt, egy menekültkrízis) lecsap a hazára, azt bizony csak akkor ússzák meg szárazon, ha szimbolikus jelenlétnél és szavaknál több is történik. Ilyen volt itthon az 1970-es árvíz, és az azt követő mentőakció és újjáépítés is.

A mostani, az államgépezet groteszk, offshore vagyonokban való feloldódásának egyik legvérfagyasztóbb következménye éppen ez: a magára hagyott, szétrombolt vidékek.

És persze a megannyi, sokszor eltitkolt halálos áldozat. Nemcsak azok, akiket például a hurrikán ölt meg, hanem azok is, akik Puerto Ricóban emiatt nem jutottak el idejében a kórházba, esetleg az intenzív osztályon érte őket az áramkimaradás.

Ha pedig a felháborodásunkat lehet egynapos, facebookos pszichodráma-foglalkozásokkal kezelni, akkor még a harag is gyorsan elillan.

Pedig a vezetők csak akkor foglalkoznának tényleg a krízisekkel, ha minimálisan is félnének népük, adófizetőik haragjától, és igen, esetleges bosszújától.

Olvass tovább!