A szenvedés nem az élet természetes velejárója – WTF Baloldal

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Baloldalinak lenni annak a rendszernek az elutasítását jelenti, amely anyagi és ideológiai értelemben is fenntartja azokat a viszonyokat, amelyekben az emberek, sőt, általában a világ élőlényeinek döntő többsége fölösleges szenvedésben éli mindennapjait. Fölöslegesben, mert ez a szenvedés megszüntethető lenne, ha a közös erőforrásainkat a társadalmi, környezeti pusztítás felszámolására fordítanánk.  Ámon Kata aktivista írása WTF sorozatunkban, amelynek korábbi darabjait lásd itt.

amon_kata_wtfbal.jpg

„Egy egész életet végigdolgoztam, de minek?” Ülünk a kertben Tatabányán, nyár van, én 20 éves egyetemista vagyok, amikor nagymamám felteszi ezt a kérdést. Nem kifejezetten nekem, inkább mellettem. Mégis úgy érzem, válaszolnom kellene valamit, megnyugtatni, de milyen jogon mondhattam volna bármi megnyugtatót, bármi bölcset én, aki nem végzett nehéz mezőgazdasági munkát kisgyerekként, akinek már nem kellett másokra főznie, akinek nem kellett másokra mosnia cselédként, akit nem aláztak meg mindennap, aki nem tologatott szénnel teli csilléket várandósan, aki nem takarította évekig a tanácsházat, nem hordta ki mások leveleit, miközben rettegett a kutyáktól, nem látott el egyedül egy háztartást, nem nevelt fel két gyereket?

De nemcsak ezért nem lehetett megnyugtató választ adni, hanem mert a kérdés nem is volt kérdés. A nagymamám nem szomorú volt, hanem csalódott és dühös. Mert pontosan tudta, hogy bár azok számára, akik nem végeznek nehéz fizikai munkát, akiket nem aláznak meg, akik nem szolgálnak ki másokat, azok számára az ő munkájának volt értelme, hiszen direkt vagy indirekt módon hasznot húztak belőle akár konkrét anyagi értelemben, akár úgy, hogy minimális fizetségért, ingyen, esetleg teljesen „láthatatlan” módon elvégezte helyettük azokat a munkákat, amelyek nélkül a társadalom nem működne.

Mégis számára ez a végigdolgozott élet értelem nélküli volt, tele fölösleges szenvedéssel és megaláztatással. Mint ahogy az emberek többségének is így telik el az élete. Ezek nem egyéni sorstragédiák, nem az emberi élet szükséges velejárói, nem önfeláldozó „asszonysorsok”, nem a tisztes szegénységből az alsó középosztályba felkapaszkodás (bár már erre is egyre kevesebb példa van) nemes hőstörténete, hanem olyan embereké, akiknek a kevés privilegizált emberrel ellentétben az élete egyetlen célja a folyamatos, fölösleges szenvedés volt.

Baloldalinak lenni annak a rendszernek az elutasítását jelenti, amely anyagi és ideológiai értelemben is fenntartja azokat a viszonyokat, amelyekben az emberek, sőt, általában a világ élőlényeinek döntő többsége fölösleges szenvedésben éli mindennapjait. Fölöslegesben, mert ez a szenvedés megszüntethető lenne, ha a közös erőforrásainkat a társadalmi, környezeti pusztítás felszámolására fordítanánk.

Nem véletlen azonban, hogy mindig azoknak a hangja hallatszik kevésbé, akik a rendszert nem fenntartani, hanem alapjaiban megváltoztatni akarják. Sokkal erősebbek azok a hangok, amelyek azt mondják, minden úgy természetes, ahogy van. A hatalom mindig kevesek kezében volt, az emberek egy részét mindig kizsákmányolták, a nőket mindig megverték, a nem fehéreket rabszolgamunkára kényszerítették, az állatokat mindig megkínozták, az erdőket mindig pusztították.

A pusztítás tehát természetes velejárója életünknek, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy ezt a pusztítást a világ és a társadalom egyes részeire koncentráljuk. A legszegényebbekre, a legkiszolgáltatottabbakra, akik már annak is örülhetnek, ha létezésük nem lehetetlenül el teljesen.

Bizonyos esetekben pedig a szenvedést a biológiai szerepek és „képességek” velejárójaként mutatják be természetesként. Természetes, hogy a nő ingyen munkát végez otthon, a bangladeshi gyerek rabszolgamunkát végez a ruhagyárban, természetes, hogy a csibéket élve ledarálják az élelmiszerüzemben, mert ezek a formái a szenvedésnek biológiai szerepükből erednek. Tehát vannak emberek, élőlények, akik pusztán azért léteznek, hogy másokat kiszolgáljanak saját szenvedésük árán.

Ebben a perspektívában a szenvedés természetes velejárója a társadalmi viszonyoknak. Sőt, bizonyos emberek vagy társadalmi csoportok esetében a szenvedés megérdemelt büntetés. Mert aki dolgozik, aki tanul, aki származásilag, képességeitől fogva alkalmas rá, – vagyis, aki személyesen kiérdemli – az fel tudja magát szabadítani a szenvedéstől. Mert végső soron egyéni felelősségvállalás kérdése az, ki milyen életet él. Aki érdemtelennek bizonyul, annak maximum annyiban szabad a társadalomnak segítenie, hogy ha sok-sok szenvedés árán is, de életben maradjon. Tehát vannak emberek, akiknek egyetlen célja az életben maga az életben maradás lehet.

A társadalmi segítségért cserébe azonban alázkodjon meg, még ez is okozzon neki újabb fölösleges szenvedést: ásson árkot, adja fel az intim szféráját, legyen szófogadó, alázatos, udvarias, ne legyen hangos, ne tűnjön fel. A kiszolgáltatottnak nem szabad hibáznia egy olyan rendszerben, amelybe bele van kódolva, hogy hibázni fog. Így a kiszolgáltatott embereknek a rendszer által teljesen behatárolt tettei szükségszerűen a rendszert igazolják: az alkalmi munkát ajánló munkaadó meg fogja találni a hibát a munkavállaló viselkedésében, munkájában, ami miatt megvonja egész napi bérét, az ügyész meg fogja találni a bántalmazott nő életében a hibát, ami miatt nem indít eljárást az őt összeverő férfi ellen, a rendőr pedig meg fogja találni azt a roma férfit a faluban, akinek a biciklijéről aznap hiányzik az első prizma. És akkor maguk tehetnek mindarról a bajról, ami őket éri.

A jelenlegi társadalmi viszonyokban az egyéni felelősség hangsúlyozása valójában csak bizonyos egyénekre vonatkozik: a kiszolgáltatottak, a fölösleges szenvedésben élők felelősségvállalását jelenti, és minden kötelező felelősségvállalás tagadását azok részéről, akik mások szenvedéséből profitálnak. Nekik nem kell foglalkozniuk azzal, hogyan él meg egy háztartás havi 22 800 forintból, nem kell foglalkozniuk, azzal sem, ki milyen körülmények között gyártotta a holmikat, amiket használnak, azzal sem, hogy embertársaikat megerőszakolják-e az utcán, és azzal sem, ha embertársaikat megölik, ha nem tetszik a bőrszínük, a ruházatuk vagy a partnerük neme. A fölösleges szenvedés legtöbbször láthatatlan, méltatlan szenvedés, amelynek a végén senki nem gyújt gyertyát.

Baloldalinak lenni felelősségvállalást jelent. Felelősséget vállalni saját privilégiumainkért és mások fölösleges szenvedéséért. Azt jelenti, hogy nem fogadjuk el, hogy a szenvedés természetes, hogy a szenvedés bizonyos esetekben igazságos, hogy van olyan szenvedés, amelyhez semmi közünk nincsen. Azt jelenti, hogy nem fogadjuk el, hogy bizonyos emberek, élőlények létezésének célja pusztán hasznosságukkal egyenlő, hogy egyes emberek létezésének a célja pusztán az életben maradás lehet rengeteg szenvedés árán.

A felelősségvállalás folyamatos szolidaritásvállalás, kiállás a fölösleges szenvedés ellen, és a szenvedés láthatatlanságának megszüntetése. Az olyan társadalmi viszonyok, gyakorlatok, döntések, törvények, szabályok, intézmények, normák elutasítása, amelyek újratermelik a szenvedést. Az elnyomottak megerősítése abban, hogy nem ők tehetnek a szenvedésről, és hozzáférésük biztosítása a politikai döntéshozatalhoz, mert a fölösleges szenvedést csak egyenlő politikai részvétellel lehet megszüntetni.

Ahogy évekkel ezelőtt ott a kertben nem volt bölcs, frappáns és megnyugtató válasz a nagymamám dühös és csalódott kérdésére, a felelősségvállalás sem azt jelenti, hogy bölcs, frappáns és megnyugtató válaszokat adunk mások helyett. A felelősségvállalás végső soron azt jelenti, hogy nem a fölösleges szenvedésben érintettek helyett, hanem velük szolidaritást vállalva lépünk fel az elnyomó társadalmi viszonyok ellen. Mert nagyon sokan vannak, akinek az életén érdemben tudunk változtatni, ha felelősséget vállalunk egymásért. 

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szerinted is fontos, hogy legyenek még olyan sorozatok, mint a WTF Baloldal, támogass minket!
Olvass tovább!