Szakszervezetek: idős emberek százezreit fogja éheztetni a kormány, ha nem emeli legalább 15 százalékkal a nyugdíjakat
A kisnyugdíjasoknak dönteniük kell: éheznek és rezsit fizetnek, vagy esznek és fagyoskodnak a lakásban.
A kisnyugdíjasoknak dönteniük kell: éheznek és rezsit fizetnek, vagy esznek és fagyoskodnak a lakásban.
A magyar miniszterelnököt ezúttal a háború miatt bevezetett szankciókról, a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalásokról, a gazdasági válságról, valamint a migrációról kérdezték a Kossuth Rádióban péntek reggel.
A Korunk Válságai beszélgetéssorozat 4. részében Szabó Lindával és Gerőcs Tamással, a hegemónia kérdéséről és a trónkövetelő Kínáról beszélgetünk.
Úgy néz ki, a szociális intézményeknek válságban nem kell betartaniuk a személyi, illetve tárgyi követelményeket.
A szakszervezet vezetője szerint óriási baj lett volna abból, ha az E.On hirtelen lekapcsolja az áramot a vasműben, a dolgozókat viszont továbbra is teljes bizonytalanságban tartják.
A kevés nagymacska egyre hízik, miközben egyre súlyosabb az éhség világszerte.
Bezzeg a habzsi-dőzsi jól esett!
Széles táncmozdulatokkal próbál a gyógyszercég kitérni a szakszervezet elől.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint az ársapka egész üzletágakat rombol le és komplett ellátási és kereskedelmi láncokat tesz tönkre.
A tegnap este megjelent Magyar Közlöny szerint a hittantanárok is extra támogatásban részesülnek.