A túlóra gyilkol
Ez a törvény szégyenletes és embertelen: családokat verhet szét, megvonja a pihenés, a kikapcsolódás, az emberhez méltó élet lehetőségét magyarok tízezreitől. És amiről kevés szó esik: életveszélyes is.
Ez a törvény szégyenletes és embertelen: családokat verhet szét, megvonja a pihenés, a kikapcsolódás, az emberhez méltó élet lehetőségét magyarok tízezreitől. És amiről kevés szó esik: életveszélyes is.
Az igazság tehát az, hogy a lakosság költ sokat saját egészségére, mert az állam ezt nem teszi meg, majd mindezek után ennek ellenkezőjével próbál felvágni.
Óriásiak a területi egyenlőtlenségek.
Az LMP társelnöke többek közt arra volt kíváncsi, hány orvos hiányzik az intézményből, mekkorák a várólisták és hányan kapták meg 2018-ban a beígért béremelést
Hiába az egyszeri állami támogatás, ha a fizetés rossz, ráadásul az önkormányzat szó nélkül elveheti a háziorvosoktól a praxist, amiért nem kevés pénzt fizettek.
„Én a legmegdöbbentőbb és a legdurvább árulást természetesen a jog és az igazságszolgáltatás területén éltem meg, de emellett még ott volt az egészségügy is, hisz azonnali műtétekre volt szükségem.”
Központosítaná a kormány a háziorvosok, a védőnők, az alapellátó fogorvosok szakmai irányítását és felügyeletét is.
Ameddig csak Budapesten 793 gyógytornászt és 69 konduktort alkalmaznak, addig például Somogy megyében nem dolgozik állami ellátásban konduktor, és a gyógytornászok száma itt mindössze 36.
Eleshetnek az önkéntes túlmunka utáni pótléktól, évi több, mint százezret bukhatnak.
Az ombudsman már 2010-ben figyelmeztetett, a szülők azóta is hokedlin, kerti széken vagy jobb esetben a földön alszanak a gyerekek mellett.