Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vészesen fogynak a háziorvosok, nem tolonganak a praxisokért a fiatalok

Ez a cikk több mint 5 éves.

Egyre több körzetben nincs háziorvos, utánpótlás pedig nem érkezik: az aktív szakemberek kiöregszenek, a fiatalok pedig nem érdeklődnek a praxisok iránt. Jelenleg 380 körzetben tartósan nincs háziorvos, de az elöregedés miatt pár éven belül akár több mint 2000 praxis állhat majd üresen. Egy friss kormányzati kutatás szerint a 60 év feletti háziorvosok 67,5 százaléka arra készül, hogy öt éven belül piacra dobja a praxisát – kérdés, hogy kinek.

Egy praxis ára 8-10 millió forint körül mozog, de ez telephelytől függően akár 10-15 százalékkal is eltérhet. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint  évente 200-300 háziorvosi körzetnek kellene új gazdát találnia ahhoz, hogy az idős orvosok helyét átvegyék a fiatalok, ám ennek csupán töredéke, legfeljebb 30-50 praxis kerül eladásra.

A kormány ugyan próbálja anyagi támogatással ösztnözni az üresen álló körzetek betöltését,

hiába az akár 20 millió forintos letelepedési támogatás, ha a jövedelem nem versenyképes.

Mivel a kórházakban még mindig jobban lehet keresni, mint a háziorvosi praxisokban, hiába növelte a kormány a háziorvosok jövedelmét az utóbbi években, ha abból a velük dolgozó ápolókat igyekeznek versenyképes fizetéssel megtartani. Selmeczi szerint a bevételből legalább bruttó egymillió forintos orvosbérre és két ápoló tisztességes fizetésére kellene telnie, amihez durván a mostani finanszírozás duplájára lenne szükség.

Így azonban még az állami támogatás ellenében sem fognak tolongani a fiatal orvosok a háziorvosi praxisokért, az ápolók pedig inkább a valamivel jobban megfizetett kórházi munkát választják. A Népszava szerint a praktizáló háziorvosok 11 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár.

Vagyis 2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül Magyarországon.

(Az országban egyébként jelenleg 19 olyan település van, ahol 14 éve nincs háziorvos). A háziorvoshiány természetesen a betegekre is kihat: az üres körzetekben jóval nagyobb a kockázata, hogy valaki idő előtt meghal.

Tovább tetézi a bajt, hogy az önkormányzatnak áldását kell adnia az új orvosra, így akár meg is vétózhatja a praxis betöltését. Ráadásul ha az önkormányzat nem köt szerződést a vevővel, egy év múlva a praxisjog átszáll a helyhatóságra,

így a  távozó orvos egy forintot sem kap a körzetéért, az önkormányzat pedig azt ültet be a helyére, akit akar.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint komoly visszatartó erőről van szó.

„Amíg valaki úgy vásárolhat meg valamit, hogy utána rövid úton el lehet venni tőle, addig senkinek nem lesz kedve praxist venni”

– mondta a Népszavának, majd hozzátette, hiába adtak be az elmúlt évben négy javaslatot is a praxispiac stabilizálása érdekében, ezt a gyakorlatot mindeddig nem volt hajlandó megszüntetni a kormány.