Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
Talán most már elhiszik a munkavállalók mindenhol, hogy szembe lehet szállni a kizsákmányolással, hogy ki lehet harcolni a tisztességes béreket, a megbecsülést, a pihenőidőt maguknak.
Száz éve, a forradalmak kavargásában meghalt Ady. Aki nélkül nem lehetett volna forradalom.
A halál és a halálfélelem egyformának mutat bennünket, s ezért sokan szeretik ezt a pillanatot fenntartani a mindannyiunk közötti alapvető közösség kifejezése számára, ahelyett, hogy a mindennapok acsarkodását tovább folytatnánk.
Önmérséklet és gondolkodás. Minden, a jelenlegi szituációban részt vevő vagy részt venni akaró szereplő szeme előtt ezek kéne, hogy lebegjenek.
Hányszor érezzük azt, hogy egy sok száz szavas publicisztika kevésbé adekvát összefoglalása a bajainknak, mint egy összeszedett ordítás.
Ma nem az LMBTQ-mozgalom és identitáspolitikák atomizálják a társadalmat, és akadályozzák meg a strukturális egyenlőtlenségek felszámolását, hanem a közösségünket felszabdalni próbáló, sokirányú viták és az egyre erőszakosabb kormányzati propaganda.
Milyen alapon papolnak azok a családok védelméről, akik nem csak ölbe tett kézzel nézik végig, hogy családok szegénységben élnek, kilakoltatják őket, a gyerekeket kiemelik, a családi pótlékot hagyják elinflálódni, a legtöbb támogatást „aki nem dolgozik, ne is egyék” alapon nyújtják,
A mérsékelt és/vagy reformista baloldal számára sem jelenthetik az egyetlen viszonyítási pontot a nyugati baloldal különböző áramlatai
Nem, nem egy bulvárlap, hanem a mindannyiunk által fenntartott MTVA.
Egyre magányosabbak vagyunk, egyre alkoholistábbak, egyre több erőszak ér minket, egyre jobban félünk, egyre betegebbek vagyunk, egyre többet dolgozunk… Így érthető módon egyre inkább ragaszkodunk a családhoz.
