Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közösség vagy ideológia? Őszintén a családokról

A választás éve egyben a családok éve is volt, legalábbis a kormány szerint, amely év végén újabb „nemzeti konzultációt” is kezdeményezett a családok védelméről.  A nemzeti konzultációt el lehetne annyival intézni, hogy újabb ellenségre van szükség, akivel szemben meg lehet védeni a magyarokat. Nem is csak egyszerűen a magyarokat, hanem a magyar családokat, azokat, akiknek gyerekük van. Nehéz is a családvédelmet mint célt vitatni, hiszen ki ne értene egyet azzal, hogy a gyerekeknek, szülőknek jobb legyen?

Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!

Akik vitatják a konzultációt és annak szándékát, azok jellemzően a kormány legitimitását kérdőjelezik meg: milyen alapon papolnak azok a családok védelméről, akik nem csak ölbe tett kézzel nézik végig, hogy családok szegénységben élnek, kilakoltatják őket, a gyerekeket kiemelik, a családi pótlékot hagyják elinflálódni, a legtöbb támogatást „aki nem dolgozik, ne is egyék” alapon nyújtják, és a nemzeti konzultációval egy időben elfogadják a rabszolgatörvényt, ezzel ellehetetlenítve rengeteg család számára, hogy valóban családi életet is éljenek?

A család a kormány számára ideológia, és az érzelmi töltettel teli család szó az aduász, amin keresztül „jó arcát” tudja mutatni. Legalábbis szóban.

Ez azonban a valóságban három dologról szól: a féktelen újraelosztásról a felső középosztálynak; a korrupció, az urambátyám világ elfogadtatásáról; és arról, hogy a nők és gyerekek fő feladata az önmegvalósítás és egyéni boldogság helyett egy egyenlőtlen társadalom kritikátlan újratermelése legyen.

Igen, a gyerekeké is, hiszen az ő megszületésük sem önmagában érték a kormánynak: csak akkor jár értük támogatás és elismerés, ha a megfelelő családba születnek. Akinek nincs ekkora szerencséje, az – Lázár Jánost idézve – annyit is ér.

Lázár János szavai ugyan hatalmas felháborodást keltettek, pedig sajnos ez a gondolkodás nem csak egyszeri politikai kiszólás, és nem is csak a Fidesz gazdaság- és társadalompolitikájának alapeleme.

Már az államszocializmus alatt is könnyen lehetett szítani az indulatokat a lumpenproletárok ellen, a munkához kötött szociális ellátások, kedvezmények pedig ugyanúgy jellemzik a neokonzervatív és középutas liberális rendszereket, mint a jelenlegit.

A különbség az, hogy itt nem csak a legszegényebbeket zárják ki a támogatásokból azzal, hogy amíg a családi pótlék és gyes összege évek óta változatlan, egyre bővítik az adózáshoz, hitelfelvételhez köthető kedvezményeket. Minél magasabb egy család jövedelme, annál nagyobb kedvezményeket kap.

Nem is kell a legszegényebb állampolgárokat példaként hozni. Mit kap egy felsőközéposztálybeli családot tervező pár vagy család a kormánytól? Magas jövedelmükhöz magas adókedvezményeket, magas gyedet, hozzá a családi pótlékot, és a lakásvásárláshoz, amelyre egyébként is meg tudnának takarítani pénzt, több millió forint kedvezményt, ha kettő vagy több gyereket vállalnak. Így még több megtakarításuk és még értékesebb lakástulajdonuk lesz úgy, hogy már önerőből (vagyis leginkább családi háttérből) is rendelkezhettek volna mindkettővel.

Ezzel szemben egy átlagos jövedelmű középosztálybeli háztartásban, ahol nincs lakástulajdon vagy nagyobb megtakarítás a családban, a támogatás minimális. Minimális, mert ezek a családok nem fognak tudni 70-80 négyzetméteres új lakást, házat venni, nem tudnak a hitelhez elég önerőt összeszedni, és jövedelmük után nem jár akkora adókedvezmény, hogy jelentős megtakarításokat halmoznának fel.

Emellett ezek azok a családok, akiket most „önkéntes” túlórákra kényszerítenek, akiknek gyerekei az egyre romló színvonalú állami oktatásba kényszerülnek, szemben a felső középosztálybeliekkel, ahol a magasabb jövedelem nagyobb szabadságot jelent, lehetőséget arra, hogy magán oktatást vegyenek igénybe, és évente többször nyaralással pihenjék ki magukat.

Az újraelosztás nemcsak anyagi, hanem életminőségbeli kérdés is: az érdemes, elit családoknak jár minőségi családi élet, másoknak nem. A szegény családokat pedig már ne is említsük, akik alig kapnak, sőt, örülnek, ha a lakhatásukat és gyerekeiket nem veszítik el.

A kormány ezt pontosan tudja, ezért hat az emberek érzéseire azzal, hogy azt állítja: most más lesz, most már a ti életminőségetek is javulni fog; aki pedig nem dolgozik, az nem kap semmit, de annál több jut a dolgozóknak. Csakhogy valójában nem ez történik. Hiába állítja a kormány, hogy ad, ha közben ebből csak a leggazdagabbak profitálnak igazán, és ha közben olyan gazdasági viszonyokat hoz létre, amelyek ellehetetlenítik az előbbre jutást és a családi életet a társadalom legnagyobb része számára.

A család szentsége annyira erős legitimációs alap, hogy sokan egyszerűen természetesnek veszik, hogy rokonok, családi jó barátok kapnak meg állami pozíciókat, beruházásokat, támogatásokat, hiteleket államközeli bankoktól. Nem korrupcióként, hanem méltánylandó lojalitásként jelennek meg az urambátyám viszonyok. Ezzel a „család védelme” nem csak a felső középosztály, de általában a gazdasági-politikai elit legitimációjához is hozzájárul.

A család a kormány számára tehát három dologról szól: a rendes családok pénz- és vagyonfelhalmozásáról, a korrupt lojalitás legitimációjáról és a nők és gyerekek kihasználásáról. A kihasználás kemény szó, de mi másnak nevezhetnénk, ha nőket és gyerekeket eszközként tekintenek a politikai küzdelmekben, amikor minimális támogatásokért cserébe teljes kiszolgáltatottságot teremtenek?

A gyerekek eszközök, mert a kormány az egyenlőtlenségeket szító politikájával egyértelműen kifejezi, hogy nem minden gyerek ér ugyanannyit: akinek a szülei nem dolgoznak vagy rosszul keresnek, nem ér annyit, mint a gazdagabb szülők gyerekei.

Pedig azt senki sem vitathatja, hogy a gyereknek a szülők jövedelmi helyzetéhez elég kevés köze van.

Eszközök azért is, mert a kormány pontosan tudja, hogy a gyermekvállalás nem csak érzelmi kérdés. A gyerek rengeteget ad érzelmileg, az ember életének legnagyobb csodája, ha gyereke születik. A gyerekvállalás azonban objektíve ki is szolgáltatja az embert: akinek gyereke van, nehezebben mozdul, nehezebben költözik, jobban rászorul a stabil, biztos jövedelemre, az állami támogatásokra, intézményekre. A nő, akinek gyereke van, mindezek mellett a partnerére is rászorul, mert a gyerekvállalással két-három évre drasztikusan lecsökken a jövedelme, később pedig még jobban nyílik az olló a saját és partnere munkabére között.

Egy olyan társadalomban, ahol értelmiségi, középosztálybeli férfiak jelentős része elutasítja, hogy bármilyen házi vagy gondoskodó munkát végezzen (nem gondozza a gyereket, nem takarít, mos, stb.), és így természetes, hogy a nő a napi munka után még a háztartásról is egyedül gondoskodik, ez olyan kényszerviszonyokat hoz létre, amelyek nagyon is ellentétben állnak a család szentségével.

A család ugyanis nem csak ideológia, hanem valós közösség. Lehet szerető, támogató közösség, ahol az emberek elfogadják és tisztelik egymást, de lehet bántalmazó közösség, amelyben a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjait nyomják el.

Elég megnézni a közösségi oldalakon vagy fórumokon, hány nő ír arról, hogy a férje alázza, bántja, szavakkal és/vagy tettekkel, az előző generációk hathatós támogatásával, de a gyerekeit szereti és félti, fél elveszíteni őket, ezért nem mer lépni. Minél alacsonyabb egy család jövedelme, ez annál inkább igaz.

Látszólag egyes intézkedések, mint a főállású anyaság vagy az otthonápolási díj megemelt összege ezzel szembe mennek, de valójában a hosszú távú funkciója ezeknek is az, hogy nők otthon, a négy fal magányában, elszigetelten gondoskodjanak egyedül a gyerekekről, beteg rokonaikról, miközben kiszorulnak a munkaerőpiacról, és teljes mértékben a partnerükre, rokonaikra szorulva, kizárólag a szerencsén múlik, hogy mennyire lesz súlyos kiszolgáltatottságuk.

Mindezek alapján tényleg elmondható, hogy a családokat meg kell védeni: meg kell védeni a kizsákmányoló családpolitikától és meg kell védeni azoktól a viszonyoktól, amelyben a család eszköz mások átverésére, kizsákmányolására és bántalmazására. A kormánynak ez nem érdeke, ezért szít indulatokat a nem idealizált, felső középosztálybeli családok ellen, ezért támogatja a leggazdagabb tovább gazdagodását, ezért nem érdekli a tiszteleten és valódi közösségeken alapuló családi élet.

A legrosszabb, hogy el akarják hitetni velünk, hogy nem is létezik ilyen. A család olyan, amilyennek ők mondják, az a család, amelyet ők erre a szóra érdemesnek tartanak. A következő évek nagy feladata lesz, hogy bebizonyítsuk, ez nem így van. Nem a kormánynak, nekünk kell a családokat megvédeni: a kormánytól és az elnyomó viszonyoktól egyaránt.

Kiemelt kép: MTI / Bruzák Noémi
Olvass tovább!