Az antifasiszta mozgalmak idén sem fogják hagyni, hogy a nácik zavartalanul terjesszék eszméiket a „becsület napján”
Úgy látják, idén minden eddiginél tömegesebben kell kiállni a fasizmus ellen, mert az antifasizmus erkölcsi minimum.
Úgy látják, idén minden eddiginél tömegesebben kell kiállni a fasizmus ellen, mert az antifasizmus erkölcsi minimum.
Oknyomozó újságírók annak jártak utána, hogyan lehetséges, hogy egy NATO-tagországon keresztül az Egyesült Államok bizalmát élvező Tajvan látja el fegyverekkel az Ukrajnában hadakozó Oroszországot.
Újabb aláírásgyűjtés indult azért, hogy ne kelljen a szülő nőknek az apa és a dúla között választani, ezt ugyanis a törvény nem tiltja, a kórházak viszont igen.
A 2021-es sztrájkolók legnagyobb eredményét tették semmissé.
Bejutottak ellenben a nem sóskútiak, köztük a Mérce riportere is. Élő videóval közvetítünk a helyszínről.
„Aki most kimarad, az lemarad” – üzeni a három éves megállapodáshoz ragaszkodó miniszter.
Bár Churchillt nemzeti hősként szokás ábrázolni, hevesen rasszista volt, támogatta a mérges gáz használatát civilek ellen, katonákat vetett be a sztrájkoló munkások ellen, és szerepe volt az 1943-as bengáli éhínségben.
A kemény fellépés, érdekérvényesítés igenis lehetséges.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke nyilatkozott lapunknak.
Helyszíni riporttal jelentkezünk Kaposvárról, a sztrájkot szervező SZAKSZ fellegvárából.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet leglább 25 százalékos béremelést követel, kedden jön a tárgyalások következő fordulója.
Egy vendégmunkással interjúztunk: ilyen Hollandiában dolgozni.
A SZAKSZ elnöke a decemberi munkabeszüntetéshez képest 10%-os részvételnövekedésre számít.
A lázadás azt követően robbant ki, hogy Carmelita Torres tizenhét éves mexikói cseléd megtagadta a napszámosok számára előírt kötelező benzines fürdőt.
Meglehetősen. A Chuang kollektíva elmagyarázza, miért.
Messzire jutott Radics Gábor GSZSZ-elnök azonnali hatályú elbocsátásának híre.
A decemberben elhunyt Antonio Negri filozófus nélkül nem érthetjük a posztmodern kapitalizmust és a bennünket körülvevő politikai berendezkedést. Kiss Viktor politológus írását közöljük.
Mintegy 650 műegyetemi dolgozó és doktorandusz szavazott.
Izraelnek intézkedéseket kell hoznia a népirtás megelőzéséért, és egy hónap múlva jelentenie kell a Nemzetközi Bíróságnak.
Az érintett csoportok nemcsak szimbolikus, elvi támogatásban részesítik egymást, hanem konkrét segítséget is tudnak egymásnak nyújtani.
A munkahelyi konfliktus elmérgesedett, a makói Continental 10 millió forintot is követel a szakszervezettől és (volt) dolgozóitól.
A polgármester állításaival ellentétben még mindig laknak a TEK-nek szánt épületekben.
Nem először nyilvánul meg a szlovákiai miniszterelnök ellenségesen a romákkal szemben.
Milyen esély van arra, hogy a magyar kormánynak is szívügyévé váljon a nők elleni erőszak felszámolása?
Khan Juniszban emberek tízezrei vannak veszélyben a harcok miatt, közben a külügyminiszter indiai vasútról és mesterséges szigetről vetített filmet.
Kilencvenezer katona vesz részt a NATO most kezdődött óriás hadműveletében, melyen azt gyakorolják el, mi történne, ha valaki keletről megtámadna egy tagállamot.
Borisz Nagyezsdin orosz üzletember, a néhai, meggyilkolt liberális poliitkus, Borisz Nyemcov szövetségese úgy döntött, el akar indulni Vlagyimir Putyin ellen a márciusi elnökválasztáson. Noha az orosz elnökválasztás kevésbé szabad mint valaha, Nagyezsdin előtt egy regisztrálni próbáló elnökjelöltet már elkaszáltak és szelíden meg is fenyegettek.
A madridi Munkásbizottságok szakszervezet irodáiba behatoló fasiszta gépfegyveresek kilenc baloldali ügyvédet lőttek le.
Dél-Afrika erőteljes és meggyőző keresetben vádolja Izraelt a népirtásról szóló egyezmény megsértésével.
Míg az EMMI 2019-ben azt állította, csak egy kísérője lehet egy szülő nőnek, a Belügyminisztérium idén már máshogy értelmezi a helyzetet.