A civil működés lakmusza: roma jog- és érdekérvényesítés Magyarországon
Párbeszédet kezdeményezünk a roma integráció területén dolgozó szervezetekkel, szakemberekkel és aktivistákkal a terepen végzett munkáról és annak hatásairól.
Párbeszédet kezdeményezünk a roma integráció területén dolgozó szervezetekkel, szakemberekkel és aktivistákkal a terepen végzett munkáról és annak hatásairól.
A kilencvenes években négy erősen leromlófélben lévő negyede volt a kerületnek, s ezek közül a mai Corvin-negyed területén lévő ingatlanok voltak a legrosszabb állapotban.
Milyen lesz az a korszak, amely a turbókapitalizmus, a neoliberális globalizáció és a populizmus évtizedei után következik – amelyben meg kell találnunk az irányt a magunk számára?
Ha egy szolgáltatás a város lakóinak érdekében működik, értelemszerűen a város a legjobb gazdája a közérdek szempontjából.
Hol romlott el az EU projektje, és mennyiben felelős ezért Kohl és Mitterrand közös vezérigazgatója, aki még hitt a szociális piacgazdaság lehetőségében?
A rendszer 14. évébe fordultunk át idén, és tudunk már mindent róla. Vagy mégsem?!
Nem szabad elfelejteni, hogy politikai céljaink csak politikai eszközökkel érhetőek el.
Valami teljesen új, ismeretlen és sötét jövő irányába száműzött bennünket.
Miért foglalkozik egy magát baloldaliként definiáló lap egy magát jobboldalinak valló szakszervezeti szövetséghez, a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó szakszervezettel?
Daróczi Ágnes és Magyarország (újra)felfedezése, a Monarchia politikájának gyarmati elemei, rendszerkritikus youtuber, az egyenlőség eszméje évtizedes távlatokban, zöldtörténelem és receptek egy baloldali ellenhegemónia építéséhez.