Orbán csak addig volt Putyin legjobb barátja, ameddig Oroszország gazdasági előnyöket tudott biztosítani az ország és a Fidesz számára. Ami ebből maradt, az is csak mutatóba.
Egy dél-koreai akkumulátorgyár előbb a megépülésével, majd a működésével tette tönkre egy kertváros mindennapjait. Riport Koppánymonostorról.
Nyugat-párti beszédet mondott az új államfő.
„Hogy miért éppen most indította meg Putyin bűnös agresszióját, arról kedvünkre spekulálhatunk. De ennek közvetlen háttere nem homályos: nem esik róla szó, de nem vitatják.”
Nem lenne végre itt az ideje mindezt komolyan venni?
Rég volt akkora súlya a nőnapnak, mint az ideinek, országunk vezető politikusainak ezt valahogy mégse sikerült hangsúlyozniuk.
Pier Paolo Pasolini élete és műve, akire és amelyre emlékezünk most, annak példája, hogy a gyávaság és félelem ellen való küzdelemben, mely sokszor nem is a tettrekész kezdeményezés vagy a nyílt harc, hanem az engedés, a befogadás vagy a kiengesztelés spontán megnyilvánulási formáiban ölt alakot, meddig mehetünk el. Száz éve született Pasolini.
A tény, hogy az orbáni politikai képzelet túlmegy az államhatárokon, hogy van valamifajta imperialista képzelőereje, azért elgondolkodtató.
A legtöbb orosz nem akar testvérgyilkos háborút, még azok sem, akik továbbra is bíznak az orosz kormányban.
